Királyföldi erődtemplommustra Medgyesszéken - VIDEÓVAL
Csak úgy peregnek a kilométerek a dél-erdélyi sztrádán, ahogyan közeledünk a szászok egykori Királyföldje felé: bizony, ami hajdan messzeség volt, az most az autópályának hála, 6 óra alatt teljesíthető út. De nemcsak a messzeség mítosza foszlik szét Erdélyt illetően a 21. század első harmadában, hanem az ismeretlenségé is. A turizmus ugyanis érezhetően már sok helyütt rátette kezét a tájra, ám vannak olyan vidékek, ahol szinte cammog az idő, teljes a mozdulatlanság. Ezért is vagyunk itt: Nagyszeben, Fogaras, Déva vagy Vajdahunyad várait már bevettük dél-erdélyi „hadjárataink” során, ám Medgyesszék erődtemplomait még nem tudtuk szóra bírni. Eltűnt idők nyomait jöttünk kutatni egy olyan tájra, amely hallgatagon őrzi titkait, így sokszor csak annyit szőhetünk bele a róluk szóló történetbe, amennyit ezek a templomok tünékeny szellemei maguktól is elárulnak.
Medgyesszék 1876-ig különleges közigazgatási egység volt a Magyar Királyságban, az erdélyi szász székek egyike. Székhelye Medgyes volt, amely a székelyek Medgyes nemzetségéről kapta nevét.
A szék a Nagy-Küküllő bal partján feküdt, kisebb beékelődéssel a jobbparti Küküllő vármegyébe. A területére a középkorban beköltöző szász telepesek külön falvakat alapíthattak, és maguk választhatták meg papjaikat és bíróikat.
A szék élén a király által kinevezett királybíró állt. A magyar királyok hívására a tatárjárás után gyökeret vert, s ezernyi virágot termett evangélikus németeknek azonban már csak hírük s hamvuk maradt itt Medgyesszéken.
A Nagy-Küküllő mentén domboruló lakhelyüket a tatár–török betörésektől még megvédték felséges templomerődjeik, de a vidékre rárontó kommunizmus után már csak a kövek maradtak. A jogfosztott szászok meg úgy szaladtak a „Vaterlandba”, mint a Küküllő a Marosba, így hullott a románok ölébe épített örökségük. De azok nem becsülték a másét, így megint a megmaradt magyar közösségre hárult, hárul, hogy tovább éltessék az évezredes keresztény kultúrát ezen a hányatott sorsú végvidéken. A magyar szó pedig elég gyakori a Nagy-Küküllő és mellékfolyóinak völgyében, ahol a vaskos templomfalak vaskos történelemet rejtenek.
Érdekes, hogy barangolásunkat nem a szászokkal és nem a magyarokkal, hanem az örményekkel kezdjük, kiknek dél-erdélyi központja Erzsébetváros. A település régi neve Ebesfalva volt, a névadás motívuma állítólag az volt, hogy a bethleni Bethlen család itt tartotta vadászkutyáit. Mai nevét az örmény katolikus plébánia védőszentjéről, Árpád-házi Szent Erzsébetről kapta 1733-ban.
Az első örmények 1692-ben költöztek ide Gyergyóból, 1696-ban II. Apafi Mihály már privilégiumokkal látta el őket. Az Apafi család kihalása után „végre Bethlen Gáborra jött, ki azt az örményeknek eladja, s úgy leve várossá.
Apafi kastélyának szép romját bírja még.” Hogy szép-e ma is a kastély romja, döntse el ki-ki maga. Mindenesetre, amikor Ali pasa török serege bekopogtatott Apafi Mihályért, hogy fejedelemmé válasszák, bizonyára szebben festett. Ahogy az örmény katolikusok régi emléke, az Árpád-házi Szent Erzsébet templom is már csak árnyéka önmagának, ugyanis Erzsébetvárost örmény lakossága több hullámban elhagyta, mára a városban alig laknak leszármazottjaik.
Az örmény emlékek után lássuk, mit hagytak maguk után a szászok. Holdvilág középkori erődtemploma még csak sejteti, mi vár ránk. A Küküllőn túli dombvidéken már szinte minden falunak jutott egy-egy templomerőd. Váldhíd, Szászsáros, Százbuzd, Baráthely falakkal és tornyokkal megerősített gótikus templomai sok fizikai támadásnak ellenálltak, de az ateista diktatúra épp a lényegüktől, a lelküktől fosztotta meg őket. Híveiket, az evangélikussá lett szászokat elűzték ősi földjükről, így nem maradt, aki Istent imádja a szent falak között. Az új telepesek láthatóan nem értékelik, nem is értik a múlt örökségét, így a hajdan erős várak gazdátlanul pusztulnak, vagy jobb esetben múltidéző turistalátványosságként konzerválódnak.
De nem mindenhol a romlás az úr, vannak még magyar oázisok az elsilányult pusztaságban. Ilyen Küküllőalmás is, ahol az Árpád-kori gótikus erődtemplom a mai napig a magyar közösséget szolgálja. S úgy tűnik, él még a hit a szomszédos leányegyházában, a két Küküllőt elválasztó dombok között megbújó Somogyomon is. Itt öt templom hirdeti, akármilyen kicsi is volt, megfértek benne a különböző felekezetek és nemzetiségek, a magyartól, a szászon át a románig. Darlacon egy újabb káprázatos gótikus templom állít meg bennünket. Ha el akarjuk képzelni, hogy néz ki az állandóság, lépjünk be Darlac erődtemplomába, tanulmányozzuk közel 800 éve faragott gyámköveit, olvasgassuk jó félezer éves falfestményeit, s nézzünk szembe szent királyainkkal, Lászlóval és Istvánnal…
A Küküllő kísér be bennünket a szék fővárosába, Medgyesre. A török dúlás után az ide látogató Mátyás királyunk parancsára fallal kerítették be. Az óvárosba lépve időutazásban lehet része a turistának. Ahogy Kazinczy Ferenc itt jártakor fogalmazott: „szép csalódásom hamar eltűnt, midőn a kapun bemenve, ezt a minden szabad királyi városok miniatürjét végigpillantám.”
Mivel fontos utak kereszteződésébe települt, igen sűrű lett a történelme a Küküllő vidéki szászok központi városának. Számos erdélyi országgyűlést tartottak benne. Itt kérték fel a lengyelek Báthory Istvánt királyuknak, itt választották fejedelemmé előbb Báthory Andrást, majd Bocskai Istvánt, 1706-ban már a vezérlő fejedelem tartott benne országgyűlést.
A város jelképét, az evangélikus templom égbenyúló ferde tornyát messziről látni. 1545-ben benne mondták ki a szászok az evangélikus valláshoz való csatlakozásukat. Különállásuk nem csak a hitéletben mutatkozott meg. 1848-ban is a magyarok ellen fordultak, még több önállóságot követelve maguknak. Az ellenségeskedés odáig fajult, hogy 1919-ben a medgyesi szász gyűlés már Szászföld Romániához csatolása mellett foglalt állást. Ha tudták volna, hogy 25 év sem telik el, és a teljes jogfosztottság, a deportálás vár rájuk… Elnézve, mivé lett hajdan virágzó közösségük, épített és szellemi örökségük, ma már talán máshogy gondolnák. Mert mi, magyarok még itt vagyunk.
A Küküllő déli mellékvölgyeiben folytatjuk erődtemplom-mustránkat, s tovább osztályozzuk a szebbnél-szebb istenházákat. Riomfalva erődtemploma is valóságos remekmű. Nem lehet megszokni, újra és újra rácsodálkozunk a mívesen kifaragott kövekre és a mesterien megfestett falképekre.
De nem engedjük el a gyeplőt, három völggyel odébb is van egy Szászföldbe ékelődött ősi magyar sziget, amit feltétlenül meg kell látogatnunk: az Apafi család egykori birtokközpontja és temetkezési helye, Almakerék. A család öröksége a 14. századi Szűz Mária-templom, szentélyének minden porcikája a megfoghatatlant teszi kitapinthatóvá. 500 éves szárnyasoltárán Szűz Mária előtt a templom patrónusai, Apafi Mihály és felesége térdelnek védőszentjeik kíséretében.
Végül jöjjön az erdélyi szászok egyik legősibb fészke, Berethalom. Nagyboldogasszonynak szentelt Árpád-kori erődtemploma ma is úgy tündököl a domb tetején, mint fénykorában. Tornyai közül a legérdekesebb a Katolikus torony, melyben a reformáció után kaptak egy kis kápolnát a katolikus valláshoz ragaszkodó berethalmiak.
Az apró Scheidungshaus meg arra szolgált, hogy a közösség ide zárta a válást fontolgató házaspárokat. Két hetet kellett eltölteniük egy ágyban, egy asztalnál, egy étkészlettel. Négy évszázad alatt – írd és mondd – egyetlen pár akadt, akik a válás mellett döntöttek. A templom hálóboltozatos szentélye a fényes középkort idézi, csakúgy, mint hatalmas szárnyasoltára és misztikus falképei. Hosszan lehetne még sorolni kivételes értékeit, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy a templom nem pusztán egy bámulatra méltó, de élettelen múzeum, hanem egy olyan megszentelt hely, amely Isten dicsőségét hirdeti a mai napig.
Medgyesszéki utunk során újra és újra előjöttek bennünk a kérdések: mekkora jövőbe vetett hit kellett ahhoz, hogy ekkora erődtemplomok épüljenek? S ha üresen és viharverten is, de vajon ma a pusztulás vagy a megmaradás jelképei? Mindenesetre egy olyan letűnt világ végvárai, amely a szellemet és a lelket a test fölé emelte; azt a kort idézik, amikor az ember az égre tekintett, s a szent hagyomány határozta meg mindennapjait. A hit kősziklára épült bástyáiként védelmet nyújtottak a testi-lelki bajba jutott embereknek, s még lassú haláltusájukban is az örökkévalóság diadalát hirdetik.
Megjelent a Magyar7 2026/10.számában.
