Király Ede, a legeredményesebb magyar műkorcsolyázó 100 éve született

Tizennégy évesen kezdett korcsolyázni a Budapesti Korcsolyázó Egyletnél (BKE), tehetsége és ritmusérzéke révén néhány év alatt az ország egyik legjobbja lett. Az addig szintén egyesben induló Kékesy Andreával (akinek nevét a nemzetközi sajtóban 1947-től tévesen Kékessynek írták) 1944-ben "társultak", és azonnal kiderült, hogy a jégen működik köztük a kémia. Már abban az évben megnyerték az országos bajnokságot, Király pedig férfi egyéniben is bajnok lett, akkoriban ugyanis a párosok tagjai egyéniben is indulhattak. 1946-ban egyéniben, 1947-ben és 1948-ban egyéniben és Kékesy Andreával párosban is megnyerte a magyar bajnokságot.

Első nemzetközi versenye az 1948-as prágai Európa-bajnokság volt, amelyen egyéniben negyedik helyezett lett, párosban viszont aranyérmet szerzett, partnerével imponáló fölénnyel előzték meg a hazai pályán szereplő csehszlovák duót.

A mindössze pár héttel később, a svájci St. Moritzban megrendezett téli olimpiára már esélyesként utaztak ki. Akkoriban még nem fedett csarnokban, hanem a szabad ég alatt mutatták be a gyakorlatokat, így a versenyzők ki voltak téve az időjárás szeszélyeinek. A játékokat az olvadás miatt egyszer félbe kellett szakítani, mert a jég használhatatlanná vált, a párosok viadalának napján viszont hatalmas hóesés zúdult le.

A versenyt nem halasztották el, de a pályát minden kűr után kotrógépekkel kellett letakarítani, a szakadó hóban még a versenyzők is alig látták egymást.

A hét pontozóbíró helyett tizenegy működött, akik Királyék szinte tökéletes gyakorlata ellenére a legnagyobb rivális belgákat hozták ki elsőnek, bár azok többször hibáztak, a páros női tagja még el is esett, és kűrjük a kötelező öt percnél 20 másodperccel hamarabb ért véget. Az eset itthon és a külföldi sajtóban is nagy port kavart (a Népsport azt írta, a nyugati blokk lepontozta a mezőnyből kiemelkedő magyar párost), mindezt tetézte, hogy az eredményhirdetésnél Sigfrid Edström, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a bronzérmet készítette elő, s bár a zűrzavar közepette korrigált, kezet fogni elfelejtett a magyarokkal. (Kísértetiesen hasonló eset ismétlődött meg az 1980-as Lake Placid-i téli olimpián, amikor mindenki a Regőczy Krisztina-Sallay András párost látta a legjobbnak, kivéve a bírókat, akik a szovjet párosnak adták az aranyérmet.)

Király Ede és Kékesy Andrea a magyar téli sport első olimpiai ezüstérmét szerezték meg - az első aranyra a 2018-as phjongcshangi téli olimpiáig kellett várni -, ám a siker keserédes volt. Egy héttel később, a davosi világbajnokságon újabb méltánytalanság érte őket, bár mindenki szerint nekik járt volna az arany, a pontozók ismét másként látták, megint csak másodikak lettek, Király egyéniben bronzérmet nyert.

A csalódások nem szegték kedvüket, az 1949-es párizsi világbajnokságon már nemcsak a jégen, a pontozóknál is ők lettek a legjobbak és végre megnyerték a megérdemelt aranyérmet.

A kommunista hatalomátvétel utáni egyre fojtogatóbb légkör miatt Kékesy Andrea 1949-ben elhagyta Magyarországot és Kanadában telepedett le. Királynak azonban még nagy tervei voltak, le akarta győzni az 1948-ban egyéniben olimpiai bajnok és 1948-tól sorozatban ötször világbajnok amerikai Dick Buttont. A MÉMOSZ (Budapesti Építők) színeiben folytatta a versenyzést és 1949-ben második lett a párizsi világbajnokságon, 1950-ben mérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ugyancsak 1950-ben megnyerte az oslói Európa-bajnokságot, de az ugyanebben az évben rendezett londoni világbajnokságon ismét "csak" második lett Button mögött. Elmondása szerint félt visszatérni Magyarországra, mivel nem volt hajlandó belépni a Magyar Kommunista Pártba és inkább Kanadába utazott.

A megtorlás nem maradt el, a Rákosi-rendszer a családját és még az edzőjét is internálta. Király Oshawa városában telepedett le, a szintén Kanadában élő Kékesyvel csak néhányszor találkozott.

A versenyzést befejezve edzőként a jég közelében maradt, ő fedezte fel többek között a későbbi világbajnok Don Jacksont, és szakmájában is sikeres lett, tervei alapján több fedett jégpályát építettek.

A rendszerváltás után többször hazalátogatott, a Budapesten rendezett világversenyek tiszteletbeli vendége is volt. Király Ede korának egyik legkiválóbb korcsolyázója volt. Rövid, ám annál eredményesebb sportolói pályafutása során egy olimpiai, öt világbajnoki és négy Európa-bajnoki érmet szerzett, emellett tízszeres magyar bajnok volt. Hosszas betegség után 2009. augusztus 10-én, 83 évesen halt meg a kanadai Peterborough-ban, végakarata szerint özvegye érmei közül ötöt átadott a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumnak.