2023. szeptember 11., 15:48

Ki örökli a Wagner-vezér vagyonát?

A Magyar Nemzet orosz lapinformációk alapján számol be arról, hogy megkezdődött a nemrég elhunyt Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezér örökösödési eljárása.

Lesz mit elosztani
Jevgenyij Prigozsin
Fotó: Twitter

Az orosz Szövetségi Közjegyzői Kamara nyilvántartásában is elérhető akta szerint a halál időpontja augusztus 23., vagyis az a nap volt, amikor Tver megyében lezuhant a milliárdos Embraer Legacy 600 típusú magángépe.

Mint a Magyar Nemzet megjegyzi: sokak szerint az örökösödési eljárás nem lesz egyszerű, hiszen a vagyonelosztást várhatóan perek fogják kísérni.

Prigozsin ugyanis vagyona legnagyobb részét, fiára Pávelre hagyta, míg lányainak, Polinának és Veronikának szinte alig maradt valami – legalábbis a bennfentes orosz sajtó szerint.

A lap a Bloknot.ru nevű orosz weboldalra hivatkozva arról tájékoztat, hogy megpróbál annak utánajárni, mit is hagyott maga után a Wagner-vezér. Úgy vélik, hogy Prigozsint nem a rossz szándék vezérelte, amikor öröksége nagy részéből vélhetően kihagyta a lányait, hanem egyszerűen nem gondolt az örökösödési eljárásra. 

Aki magánhadsereggel rendelkezik, az sokszor nem fél semmitől, pedig sokkal több ellensége van, mint bárki másnak a világon. Prigozsin vagyona szerteágazó volt, élete folyamán azonban mégsem törődött azzal, hogyan fogják majd a halála után felosztani azt. Feltételezhető, hogy a születési jog alapján száll majd minden a fiára, Pávelre. Egyelőre nincs tisztázva, hogy hagyott-e konkrét végrendeletet az egykori zsoldosvezér vagy nem.

Ugyanakkor lesz mit szétosztani.

Prigozsin 1997-ben alapította a Concord Management and Consulting, valamint a Concord Catering nevű vállalatokat, amelyek elképzelhetetlenül nagy tőkével rendelkeznek. Emellett számos cégen keresztül volt tulajdonosa menő éttermeknek Szentpéterváron, Moszkvában és Szocsiban is.

Érdekeltségei voltak a kereskedelemben is Szentpéterváron, a Nyevszkij proszpekten például az ő tulajdonában áll a szintén híres Jeliszejev kereskedőház, amit most a felesége Ljubov Prigozsina vezet, aki ezenfelül a szentpétervári csokoládémúzeum tulajdonosa is.

A Fontanka nevű szentpétervári lap információi szerint a család tulajdonában van az elitnek számító Lahta Plaza és Lahta park nevű ingatlanegyüttes is, melyeket Prigozsin fia felügyel.

Az egykori Wagner-vezér tehát amellett, hogy éttermei voltak, és ő volt az orosz hadsereg, valamint a Konkord iskola élelmiszer-beszállítója is évtizedeken keresztül, ingatlanbiznisszel is foglalkozott. A város Zolnoj utcájában, egy hatalmas üzleti negyed, valamint a Wagner magánhadsereg grandiózus irodaháza is az ő tulajdonában állt.

Prigozsin Szentpéterváron az Egyetem rakparton is rendelkezett palotákkal, melyek a történelmi múltjuk miatt felbecsülhetetlen értékűek, hiszen azokat a Domenico Trezzini építette még a XVIII. században.

Az orosz sajtó szerint, mindezek mellett számos elit hotelnek is a gazdája volt Prigozsin, de hozzá kötik azt a luxus lakóövezetet is, amit csak Észak Versailles-nak neveznek, és ahol 45 kastély található.

A felsorolás azonban itt nem ér véget, miután a Magyar Nemzet szerint a Szentpétervár belvárosában található River Palace Hotel is hozzá köthető. És mindez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen számos hasonló luxusingatlana és jól jövedelmező vállalkozása volt még a Finn-öbölben, Moszkva központjában, a krasznodari régióban és máshol.

Becslések szerint Jevgenyij Prigozsin vagyona meghaladta az ezermilliárd rubelt, vagyis a közel négyrmilliárd eurót. Bárhogy is végződik tehát az örökösödési eljárás, egy biztos: a Wagner-vezér örökségéből mindenkinek jut bőséggel. Az oroszok szerint azonban nem szabad kizárni azt sem, hogy a nagyobb szelet tortáért mindenki harcba fog szállni egymással a családban.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.