2025. december 6., 08:49

Kevesebb csokit tenne a mikuláscsomagba a hivatal

Egészséges finomságokat is tartalmazhat a mikuláscsomag, olyasmit, ami nem rontja a gyerekek fogait, és nem káros az egészségre.

Mikulásfigura
Illusztrációs felvétel
Fotó: Pexels

Itt a lehetőség arra, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy az egészségesebb finomságok is lehetnek ízletesek, érdekesek és változatosak – fogalmazott a közösségi hálón a pozsonyi  Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ).

A szakértők szerint az a jó, ha gyümölcsből – almából, egzotikus gyümölcsökből, illatos mandarinból, narancsból, kiviből és banánból – van a legtöbb a csomagban” – magyarázta a hivatal. A friss gyümölcsök mellé aszalt gyümölcsöket, például sárgabarackot, szilvát, mazsolát vagy datolyát is csomagolhatunk.

Az aszalt gyümölcsök olyan hasznos anyagokkal látják el a szervezetet, mint a kalcium, a magnézium, a cink és a vas”

– tette hozzá a RÚVZ.

A szakemberek kiemelték, hogy a gyerekeknek „gyors” kalóriákra is szükségük van, ezért az édességeket nem szabad teljesen kiiktatni.

De nem kell minden édességnek egészségtelennek lennie”

– mutattak rá a szakértők. Magas kakaótartalmú csokoládét, müzliszeletet vagy gumicukrot is hozhat a mikulás, a gumicukor például sok kollagént tartalmaz.

Kekszek, nápolyik lehetőleg ne kerüljenek a mikuláscsomagba. Ezek úgynevezett „üres” kalóriát tartalmaznak, és silány minőségű margarinból készülnek. Jobb csemege a teljes kiőrlésű lisztből, magvakból és diófélékből készült bio keksz”

– tájékoztatott a hatóság.

Diófélék is kerülhetnek a csomagba, ezek omega-3 zsírsavakat tartalmaznak. Ezek jó hatással vannak az agyra és az erekre. „Ezzel azonban óvatosnak kell lenni, mert a diófélék sok allergént tartalmaznak” – figyelmeztetett az RÚVZ.

Megosztás
Címkék