Kérdések, amelyekre a tudomány még nem tudott választ találni
Az elmúlt évtizedek során számtalan tudományos áttörésnek lehettünk tanúi: hatalmas előrelépéseket tettünk a génmódosítás terén, több ezer új extraszoláris (vagyis a naprendszerünkön kívül elhelyezkedő) bolygót fedeztünk fel, sikerült közvetlenül észlelnünk a gravitációs sugárzást, valamint megtörtént az első arcátültetés is. Mindezek ellenére azonban a mai napig rengeteg olyan kérdés maradt, amire a tudomány idáig nem volt képes választ adni. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
Az álmok leggyakrabban az alvás gyors szemmozgás (REM) fázisában jelentkeznek, amikor az agy hasonlóan aktív, mint nappal, ennek ellenére azonban az álmaink legtöbbször teljesen észszerűtlenek. A számos különböző magyarázat közül az egyik legelfogadottabb miszerint az álmodás célja, hogy az agy elraktározza a fontos emlékeket és azokat a dolgokat, amelyeket a nap folyamán megtanultunk, illetve, hogy a felesleges és jelentéktelen információktól megszabaduljon.
Egy másik, főleg a pszichológia világában elfogadott elmélet szerint az álmainkban az elfojtott, tudatalatti érzelmeink és vágyaink nyilvánulnak meg. Sokan azonban azon az állásponton vannak, hogy az álmoknak nincs különösebb jelentőségük, és az agyunk csupán a nap folyamán átélt események és bennünk felgyülemlett érzések alapján, véletlenszerűen kreálja azokat a képeket, amiket álmodás közben látunk.
Az időutazás témáját az utóbbi évtizedekben számtalan sci-fi film és könyv feldolgozta már, és a fogalom hallatán az ember hajlamos azt hinni, hogy egy, a való életben teljességgel kivitelezhetetlen dologról beszélünk, ami csupán a fantáziánk szüleménye – azonban ez nem egészen igaz. Elméletileg ugyanis a jövőbe utazás nem lehetetlen. Einstein óta tudjuk, hogy az idő nem egy általánosan, mindentől függetlenül létező jelenség, hanem olyasvalami, ami része a világunknak, és minél nagyobb valaminek a súlya, annál nagyobb a gravitációja is, és annál jobban lelassítja az időt – a Nemzetközi Űrállomáson például valamivel lassabban telik az idő, mint a Földön, és emiatt az ott lévő űrhajósok, ha fél évet töltenek az űrben, 0,05 másodperccel kevesebbet öregednek, mint azok, akik a Földön vannak. Ha pedig egy űrhajóval elutaznánk az univerzumunkban található fekete lyukig, és pályára állnánk körülötte, akkor, habár az űrhajóban semmi különöset nem érzékelnénk, viszont az idő számunkra csak feleannyira gyorsan telne, mint más, távolabbi helyeken. Tehát ha öt évig köröznénk a fekete lyuk körül, a Földön közben tíz év telne el.
Azt már a speciális relativitás elve is kimondja, hogy minél gyorsabban mozog valaki, annál lassabban érzékeli az időt a környezetéhez viszonyítva. Ha tehát építenénk egy, az egész Földet körbefutó vasutat, és egy olyan vonatot, ami képes lenne ezen a vasúton fénysebességgel közlekedni (ezzel másodpercenként hétszer megkerülve a Földet), és száz évig körözne így, akkor a földi idő szerint száz év telne el, ugyanakkor a vonaton utazók mindössze egy hetet öregednének. Csakhogy a jelenlegi fejlettségi szintünk egyáltalán nem teszi lehetővé, hogy fénysebességgel utazzunk, ugyanis a leggyorsabb űrhajónk, a Parker Solar Probe 692 000 kilométer per órával képes közlekedni, ami a fénysebességnek csupán a 0.064 százaléka. Ráadásul sok tudós úgy gondolja, hogy a fénysebesség körüli tartományban mozogni halálos lenne az ember számára.
A múltba való utazás még ennél is bonyolultabb. A kutatók úgy gondolják, hogy a féreglyukak által képesek lehetnénk visszautazni a múltba. A féreglyukakat vékony, csőszerű képződményekként kell elképzelni, amelyek egy (vagy több) univerzum két távoli, görbületmentes területét kötik össze. Annak ellenére azonban, hogy elméletben nagyon is elképzelhető a létezésük, a valóságban még sohasem sikerült találni egyet sem. Bár a NASA kutatói szerint elvben lehetséges lenne féregjáratokat létrehozni, és ezáltal utazni az időben, de a féreglyukak a számítások szerint elképesztően aprók és instabilak, így át sem férhetnénk rajtuk. Ha sikerülne is kreálni egy megfelelően nagyot, valószínűsíthető, hogy nem lenne esélyünk keresztülutazni rajta, mivel másodperceken belül összeomlana.
Rengeteg különböző feltételezés született arról, hogy milyen méretű lehet a világegyetem.
Annyit biztosan tudunk, hogy annak az univerzumnak, amit a mai technológiai fejlettségünkkel képesek vagyunk vizsgálni, 93 milliárd fényév az átmérője, azonban arra, hogy az ezen túli rész mekkora, és hogy egyáltalán milyen alakú az univerzum, még nem sikerült választ találni.
Meglepő módon sokkal többet tudunk a világűrről, mint Földünk óceánjairól – amelyeknek a 95 százalékát egyáltalán nem ismerjük. 1960-ban Don Walsh és Jacques Piccard hét mérföld mélyre merültek az óceánban, hogy válaszokat kapjanak arra, mi rejlik odalenn. Az utazásukkal, ami erőteljesen súrolta az emberi tűrőképesség határait, csupán az óceánfenéken zajló élet egy rendkívül apró részletébe tudtak betekintést nyerni.
Azok a felfedezések, amelyeket idáig tettünk – a bizarr kinézetű halaktól, amilyen például a hordószemű hal, egészen addig, hogy a páncélosok olyan gyulladáscsökkentő anyagot termelnek, amely segíthet megelőzni az Alzheimer-kórt – mindössze parányi szeletét képezik az óceánok mélyén rejlő furcsa világnak.
Több tartalom, a ma7 médiacsalád instagram profilján, ITT!
