Kelet-Afrika magyar kutatója – 175 éve született gróf Teleki Sámuel
A fekete kontinensre érkező európaiakat sokféle cél vonzotta. A legtöbbjüket – portugálokat, briteket, franciákat, olaszokat, belgákat és a többi nyugat-európai nemzetet – elsősorban a gyarmatosítás szándéka vezette, az olcsónak ígérkező munkaerő hasznosítása és az értékes ásványok bányászata, de évszázadokon át Afrika volt a rabszolgakereskedelem kiinduló térsége is.
Az Afrikát felkereső magyarok szinte kivétel nélkül békés szándékkal, rendszerint a tudományos érdeklődéstől vezérelve keltek útra és munkásságuk révén sok új felfedezéssel gyarapították a földrajzot, a biológiát és a néprajzot is. Többen közülük orvosként éveket töltöttek el a kontinens különböző országaiban gyógyító munkával, és persze akadtak szép számmal olyanok is, akik vadászszenvedélyüknek hódolva a magyarországi múzeumokat gyarapították az elejtett állatok preparált múmiáival.
Az erdélyi Teleki család református ágának leszármazottja volt, aki közel 40 ezer holdnyi földbirtokot, kastélyokat és egyéb ingatlanokat örökölt. A debreceni református kollégiumban érettségizett, majd a göttingeni egyetemen állam- és gazdaságtudományt tanult. Emellett azonban különböző természettudományi tárgyakat, például ásványtant, geológiát, földrajzot és csillagászatot is hallgatott. Végül a hadseregben kötött ki, és egészen a huszárőrnagyi rangig vitte.
Miután levetette az egyenruhát felcsapott politikusnak és 1881-ben az országgyűlés felső házának tagja lett. Talán ennek köszönhetően ismerkedett meg Rudolf trónörökössel, aki a Magyar Földrajzi Társaság elnöke, felesége, Stefánia hercegnő (II. Lipót belga király lánya) pedig a társaság fővédnöke volt. Teleki több alkalommal is meghívta medvevadászatra a trónörököst erdélyi birtokaira. Teleki mesélt neki arról a tervéről, hogy szafarit szervezne Afrikába. A tragikus sorsú herceg felvetette, hogy ehelyett egy felfedező expedícióra menjen a Baringo-tótól északra elterülő sivatagos térségbe (Kenya és Etiópia határvidékére), ahol a helyi legendák szerint egy nagy állóvíz található.
Höhnel megírta két kötetben az utazás történetét. Ez a munka a maga nemében is izgalmas olvasmány, de a bejárt területek hiteles leírása, valamint a mai Kenya bennszülött népeinek részletes bemutatása révén tudományos szempontból is nagy jelentőségű. Ugyanakkor olyan részletekkel marad adós, amelyeket csak Teleki leveleiből ismerhetünk meg. Ennek részben az a magyarázata, hogy Höhnel hadnagy szinte állandóan betegeskedett a több mint két évig tartó (1887–1889) utazás során, így csak passzív szemlélője volt azoknak a véres eseményeknek, amelyeket naturalisztikus elemekkel megtűzdelve Teleki Sámuel mesél el az ismerősökhöz eljuttatott beszámolókban. A mintegy félezer személyt számláló, teherhordókból és fegyveres kísérőkből álló csapat több mint 18 tonnányi felszerelést cipelt magával a nehezen járható terepen, amelyet még a kereskedők karavánjai is nagy ívben elkerültek.
Teleki Sámuel eleinte megegyezésre törekedett velük, de békés szándékát rendszerint gyávaságnak vélték, ezért idővel arra kényszerült, hogy véresen megtoroljon minden támadást. A nehezen járható terepen sok teherhordónak elege lett a fárasztó cipelésből, ezért igyekezett kereket oldani. Egy ilyen szőkés után eltűnt a térségről készült térképeket, leírásokat és egyéb iratokat tartalmazó láda is, ami rendkívül megnehezítette az utazók dolgát. A szökevényeket egyébként rendszerint elfogták, és arra kényszerítették őket, hogy láncra verve vigyék tovább a súlyos ládákat.
Teleki Sámuel nekiveselkedett a Kilimandzsárónak (5895 m) és több más, ötezer méternél magasabb hegynek is, de a dermesztő hideg miatt egyszer sem sikerült a csúcsot elérnie, ám így is rekordmagasságokig jutott.
A Teleki-expedíció során összegyűjtött anyag feldolgozása éveket vett igénybe. Az etnográfiai tárgyak alapozták meg a Magyar Néprajzi Múzeum afrikai gyűjteményét.
Ha csak vadászati szempontból értékelnénk ezt az utat, akkor elmondhatnánk, hogy Teleki Sámuel a legsikeresebb magyar vadász volt Afrikában. Csak elefántból elejtettek annyit, hogy az elefántcsontért kapott pénz fedezte az expedíció költségeinek egynegyedét. Emellett tucatszámra lőttek orrszarvúakat, bivalyokat, zsiráfokat és ragadozó nagymacskákat. Az összegyűjtött növények között a botanikusok 32 új virágos növényt és vagy 45 új mohafajt találtak. Telekiről egyébként nemcsak a már említett vulkánt, hanem egy tengerszemet, valamint 6 virágos növényt és egy lombosmohát is elneveztek.
A későbbiekben még egy nagyobb utazásra vállalkozott: 1893-ban Indiában és Indonéziában vadászott, majd a visszafelé vezető úton még egyszer felkereste Afrikát, hogy megmássza a Kilimandzsárót, de ezúttal is kudarcot vallott.
Teleki Sámuel neve afrikai expedíciójának köszönhetően világszerte ismertté vált. Számos nemzetközi kitüntetést kapott, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 1894-ben tiszteletbeli tagjává választotta.
Életének utolsó másfél évtizedében már visszavonultan élt, bár a Nagy Háború kitörésekor – 69 évesen (!) – még szolgálatra jelentkezett, de hajlott korára való tekintettel is elutasították az ajánlatot. 1916. március 10-én hunyt el. Földi maradványait a sáromberki családi kriptában helyezték el.
