2021. január 18., 12:00

Kassai honvédek a Donnál

Hetvennyolc esztendeje, 1943. január 12-én 9 óra 45 perckor indult meg Uriv térségében a szovjet 40. hadsereg támadása. Az offenzíva napokon belül kivetette állásaiból a mintegy 200 ezer főt számláló magyar királyi 2. honvéd hadsereget. A honvédek több héten keresztül, rendkívüli időjárási viszonyok közepette, emberfeletti harcokban próbálták meg feltartóztatni a „vörös áradatot”. A küzdelemből a felvidéki honvédek is kivették a részüket, mint például a kassai 21. honvéd gyalogezred állománya.

Galéria
+4 kép a galériában
Vincze László tartalékos tizedes, a 32/III. zászlóalj tisztese őrségben 1942 őszén (Babucs Zoltán gyűjteménye)

A Donhoz kivezényelt – közép-európai viszonyok között jól felszerelt – magyar expedíciós hadsereg harmadik szállítási lépcsőjében, 1942 nyarán került ki a keleti hadműveleti területre a miskolci VII. hadtest kassai 23. könnyű hadosztályának alárendeltségébe tartozó kassai 21. honvéd gyalogezred. Ez az ezredközvetlenek mellett három zászlóaljból állt (esztergom-tábori 32/I., jászberényi 32/III., szerencsi 21/III.). 1942 novemberétől a 21. gyalogezred a magyar 2. hadsereg legdélebbi arcvonalszakaszára került, két küzdő zászlóalja (a harmadik tartalékban) 15 km széles arcvonalon állt, tőlük délre már az olasz 8. hadsereg védekezett. A szovjetek 1943. január 12-én Urivnál indított erőszakos felderítése nem várt sikerekkel járt, a két nappal később Scsucsjénál megkezdett osztrogozsszk–rosszosi hadművelet pedig kettévágta a magyar 2. hadsereg arcvonalát.

A 2. hadsereg-parancsnokság január 17-én – amikor a hőmérő higanyszála -42 °C alá süllyedt – parancsot adott a VII. hadtest Karpenkovón át történő visszavonására. A 21. gyalogezred küzdő részeinek kivonása (a 32/I. zászlóalj Sirokijban képezett tartalékot, Markitól északra került súlyos harcokba, és teljesen felmorzsolódott) délután kezdődött meg, amikor a szomszédos Tridentina hadosztály is kiürítette az állásait.

Túl későn, mert addigra a VII. hadtestet bekerítették, amely részekre szakadva hátrált nyugati irányba. A 21-esek északi szomszédját, a kassai 51. honvéd gyalogezredet már a visszavonulás kezdetén szétszórták az ellenséges erők, így a 21. gyalogezred Perevalnaja felé vonta vissza részeit.

A visszavonulás kezdete

„Századom, a 32/III. gyalogos zászlóalj 9. századának tartalékát is elviszik Jugyinóba – jegyezte fel visszaemlékezésében Csáky Kálmán tartalékos zászlós –, mert a szovjet erőkkel történő harcokban, ebben a körzetben az 51. gyalogezred szinte teljesen megsemmisült. Elmondhatom, hogy szerencsém van, mert szakaszommal vonalban vagyok, s így elkerültem az idegen területen való bevetést és valószínű, a teljes megsemmisülést. Ezen területtel további összeköttetésünk megszűnt. Igen, semmi tartalékunk nem maradt, az erődítés pedig silány, korszerűtlen. Mi lesz itt velünk, ha minket is elér a nagy támadás??!! (...) Így érkezik meg 1943. január 17-én a visszavonulási parancs, amit Jány Gusztáv hadseregparancsnok éjjel 2 óra 30 perckor rendel el.

Hozzánk, a csapatokhoz 13 óra 30 perckor érkezik lovas hírvivő útján, azzal, hogy szürkületkor kell megkezdeni a visszavonulást, szakaszonként 1–1 raj visszahagyásával, leplezőnek. Kitartani minden áron, az utolsó emberig, reggel 7 óráig. Ekkor a leplező részleg is visszavonulhat. (...) Mint legfiatalabb lettem kijelölve a századból leplező szakaszparancsnoknak. (…) Északon már a hadtestünk alakulatai használhatatlanok voltak, az előnyomuló szovjet erők szétverték őket. Nekünk elérendő új védőkörletként a Dankovszkij–Baslajev vasútvonal szélén nyugat felé lévő magaslatot jelölték meg (...) Még a vonalban voltunk, s a németek már minden előzetes bejelentés nélkül kezdték robbantani a vasútvonalat (ez Rosszos felé vitt délre) és a helységben lévő raktárakat az abban felhalmozott anyagokkal együtt, nem törődve azzal, hogy ez nyilvánvalóan az ellenségnek a területfeladást, vagyis annak szándékát árulja el. Nem várták meg a visszavonulásunkat. Mi lesz velünk, ha ezt észreveszik az oroszok, ha észbe kapnak!!! A hadtest északi egységeivel már úgy sem volt összeköttetésünk.”

Harcok Sztyepanovkán

Január 18-án a 32/III. zászlóalj a Goncsarovkán rekedt 23. könnyű hadosztály tüzér- és vonatalakulat maradványainak kitörésénél segédkezett, amikor 14 óra körül kivetették a szovjeteket a faluból. Dalmadi István csapatcsendőr tizedes szerint Goncsarovka keleti szélénél ütköztek ellenséges csoportokba.

Megmaradt nehézfegyverzetükkel tűz alá vették és felgyújtották a szélső faházakat. Márton Ferenc alezredes, zászlóaljparancsnok utasítására a honvédek minden nélkülözhető felszerelési cikket eldobáltak, a tisztek egy része lóhátról biztatta a legénységet: „Jászmagyar bakák! Mutassátok meg, mit tudtok! Szuronyt szegezz!” − és a jászmagyarokat rohamra vezényelték, akik közelharcban, szuronnyal „piszkálták ki” a szovjeteket a településről.

Az esti órákban Opit községben vitéz Benkő Sándor ezredes, a 21. gyalogezred parancsnoka és 1. ezredsegédtisztje, Vágó Kálmán százados jelentkezett Luigi Reverberi tábornoknál, a Tridentina-hadosztály parancsnokánál. Jelentették, hogy nincs összeköttetésük a saját feletteseikkel, ezért az olaszokhoz csatlakoznak. A tábornok elfogadta ajánlatukat, akit Benkő ezredes tájékoztatott arról, hogy puskánként negyven tölténye van és honvédenként kétnapi élelme, azonban sebesültjeit ellátni és szállítani nem tudja.

babucsz1.jpg
Két tiszt a jászberényi zászlóaljból: Neszmélyi Endre főhadnagy és Mihályi Győző százados, aki 1942 decemberében vette át a 21/III. zászlóalj parancsnokságát (Babucs Zoltán gyűjteménye)

Január 20-án hajnali 4 órakor riadót rendeltek el. A 21. gyalogezred parancsba kapta, hogy a Sztyepanovkára betört szovjet csapatokat vesse vissza, s a községtől északkeletre húzódó dombvonulatot tartsa az olasz csapatok visszavonulásáig. Sztyepanovka községben erős ellenséges tüzérségi és gyalogsági tűzcsapás érte az ezredet, emellett páncélostámadást is kaptak. A jászságiak ekkor kapták a parancsot, hogy vegyék birtokba a község nyugati szélét szegélyező magaslatokat, fedezve az olasz csapatrészek visszakozását. Egy alpesi század is velük harcolt, amely hamar cserben hagyta a küzdőket. A 21. gyalogezred harctudósítása szerint „a 21. gyalogezred zöm ezen ütközete az olasz erők szempontjából kimagasló jelentőséggel bírt, és a magyar fegyverek becsületét szövetségeseink előtt nemcsak megmentette és gyarapította, hanem az ezred csaknem önfeláldozásig megvívott harcával az olasz erők zömének rendezett gyülekezését és visszavonulását s feltehetően az egész további kitörési harcok sikerét tette lehetővé.”

A község keleti szélén feltűnt szovjet harckocsik tűz alá vették a magaslaton védekező jász bakákat, miközben a 21/III. zászlóaljat ellentámadásra rendelték. A szerencsiek zászlóaljparancsoka, nemes Mihályi Győző százados harctudósításában rögzítette, hogy „a zászlóalj támadáshoz fejlődött, és a házak fedezete alatt a harckocsikat megközelítette (…)

Ugyanekkor láttam, hogy a mögöttem bevetett olasz század visszavonul. A tüzelés megszűnt (a saját lőszer elfogyott). Bár az ezredparancsnoktól a visszavonulásra parancsot nem kaptam, azoknak, akik még továbbra is tüzelni tudtak, a visszavonulásra parancsot adtam. Igen erős tűzben, sok veszteséggel vonultunk vissza Posztojalijig.”

Utóvédként

A 21. gyalogezred többi része a későbbiekben is fedezte a Tridentina-hadosztály visszavonulását, így keveredett veszteségteljes utóvédharcokba Nyikolajevka térségében. A honvédeknek a rendkívül kegyetlen orosz télben nemcsak a természeti elemekkel, az ellenséggel, hanem olykor olasz fegyvertársaikkal is meg kellett küzdeniük, akik bajtársiatlan módon viselkedtek magyar szövetségeseikkel. Ezen harcok során a kassai 21. gyalogezred „maradványai (…) mint harcerő többé tekintetbe nem jöhettek. Minden lőszer elfogyott, élelem egyáltalán nem volt, az igen nagyszámú sebesültek szállítása pedig megoldhatatlan volt. Ezek közül igen sokan a következő napokban életüket vesztették, hiszen sem szállítani, sem ellátni, sem pedig táplálni nem voltunk képesek őket. Az olasz egészségügyi részek (...) nem vállalták a magyar sebesültek szállítását. Vitéz Benkő Sándor ezredes látva ezt a helyzetet, a legszigorúbban elrendelte, hogy a parancsnokok álljanak az egységeik élére, tartsák össze a kötelékeket és vezessék azokat, nehogy az esetleges lemaradozásból újabb veszteségek álljanak elő.”

Megjelent a Magyar7 2021/2.számában.

babucsz1.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.