Kárpátalja hazatér

2021. március 15., 08:41
Pomichal Richárd

A XX. századi magyar történelem talán legszebb március 15-éje volt az 1939-es évben. Csehszlovákia szétesése után, ezen a napon a Magyar Királyi Honvédség alakulatai megkezdték Kárpátalja birtokbavételét.

Fotó: Fortepan/Somogyvári Gergő
Magyar katona a munkácsi vár tornyában 1939-ben.

A trianoni békeparancs következtében az ország területének kétharmada idegen uralom alá került. Ezt a magyarság nem volt hajlandó elfogadni, nem volt a korszakban olyan politikai párt, aki ne akarta volna a fennálló rend megváltoztatását. A revíziós politikát már rögtön Trianon után kimondták, különféle szervezetek hirdették, hogy nem nyugszunk bele.

A kormány  hivatalosan a húszas évek második felében szólalt meg a kérdésben.

Bethlen István miniszterelnök híressé vált debreceni beszédében úgy fogalmazott, ha egy mellényt rosszul gomboltak be, azt ki kell gombolni, és újra, de most már jól begombolni. Kárpátalja esetében nem a nemzeti jelleget emelték ki, hanem a történelmi emlékezetet, lévén a terület Árpád magyarjainak megérkezése óta a Szent Korona országához tartozott.

Az 1938-1941 között négy lépcsőben megvalósuló revíziós sikerek második állomása volt a kárpátaljai bevonulás. Beértek az előző évek diplomáciai erőfeszítései.

Az első bécsi döntéssel a Felvidék magyarlakta részei, illetve Kárpátalja déli, magyar többségű része került vissza. A müncheni konferencia és a bécsi döntés következtében elszenvedett területi veszteségek válságot okoztak a maradék Csehszlovákiában.  Sőt Beneš is távozott az elnöki székből, az ország élére Emil Hácha lépett, valamint Csehszlovákia szövetségi állammá alakult át.

kárpátalja
Fotó: Fortepan/Kurutz Márton
Magyar-szovjet határ Uzsoknál 1939-ben a győzelmi kapuval.

A szlovák területeken Jozef Tiso kezébe került a kormányrúd. Eközben Kárpátalján autonóm kormány alakult, mivel a prágai kormány jóváhagyta Podkarpatszka Rusz autonómiáját. Ennek vezetője Bródy András, egy magyarbarát ruszin politikus volt. Amikor azonban egy népszavazás megtartását indítványozta a terület hovatartozásáról, Prága gyorsan lekapcsolta őt. Utóda a helyi kormány élén Avgusztin Volosin lett. Ő Bródyval ellentétben, aki a ruszin önállóságot hirdette, az ukránok felé orientálódott.

Az első bécsi döntéssel Kárpátalja 12600 négyzetkilométeres területéből 1500 négyzetkilométer tért vissza Magyarországhoz, ahol a magyar lakosság döntő többsége élt.

A maradék területen élők kis százalékát tették ki a magyarok, de a terület megszerzése továbbra is napirenden maradt. Ennek történelmi, gazdasági és stratégiai okai voltak. A stratégiai ok, hogy újra legyen közös lengyel-magyar határ a, a gazdasági pedig, hogy ez a Kárpát-medence legcsapadékosabb része. Évente mintegy 2000 mm csapadék hull itt, amit víztározókban felfogva az Alföld öntözésére lehet használni. Már Trianon előtt voltak ilyen tervek, aminek megvalósulását a történelemi viharok elsodorták. A kormány Európa fővárosaiban hivatkozott is e gazdasági érvekre, kifejtve még a Kárpátokban zajló túlzott fakivágás problémáját, ami miatt a Tisza vidéke tavasszal és ősszel mocsárvilággá, nyáron pedig sivataggá válhat.

Már 1938. novemberében felmerült egy katonai akció, a lengyelekkel szövetségben, Kárpátalja visszavételére.

Ez azonban a német és olasz ellenvetések miatt meghiúsult. A Volosin-kormány ez idő alatt kiépítette saját szerveit, és november 9-én megalakult a Kárpáti Szics Népi Önvédelmi Szervezet, röviden a Szics-gárda. Feladata a külső támadásra való felkészülés, valamint a megfélemlítés, többször összecsaptak a cseh-szlovák csapatokkal is. Volosin ukránbarátsága és tevékenysége Berlinnek is megfelelt, mert jól jött Hitlernek Cseh-Szlovákia további szétzilálására.

1939. márciusában aztán a Führer elérkezettnek látta az időt, hogy végleg eltüntesse Cseh-Szlovákiát a térképről.

Március 14-én Szlovákia kimondta önállóságát, másnap a német csapatok bevonultak Prágába. Létrejött a Cseh-Morva Protektorátus, Szlovákia felett pedig Berlin védnökséget vállalt. Volosin 14-én szintén kimondta Kárpátalja önállóságát, ezt azonban a németek nem ismerték el, pontosabban 24 óráig nem nyilatkoztak az ügyben. Erről Sztójay Döme berlini követ értesítette a magyar kormányt. Egyébként Teleki Pál kormánya már március 10-én határozatot hozott, hogy Kárpátalját akár német beleegyezés nélkül is visszaveszi. Magyarországnak cselekednie kellett, így aztán a honvédség kijelölt csapatai megkezdték a terület elfoglalását. A feloszlatott cseh-szlovák hadsereg nem tanúsított ellenállást, fokozatosan vonultak vissza. A Szics-gárda annál inkább. Három nap múlva, március 18-án a 14-ik kerékpáros zászlóalj elérte az ezeréves határt, a Tatár-hágón újra magyar zászló lengett.

kárpátalja
Fotó: Fortepan/Berkó Pál
Magyar honvédek a Fekete-Tisza hídján, Kőrösmező mellett.

A régi-új határon a lengyel katonák díszkapuval, sóval és kenyérrel fogadták a honvédeket. Volosin kisebb kitérők után Prágában telepedett le.

Már zajlottak az események, amikor is a kormányzó, Horthy Miklós hadparancsát kihirdették:

Honvédek! Ismét történelmi napokra virradtunk! ... Honvédek! Isten és a haza nevében, kísérve népünk szeretetétől, előre az ezeréves határunkig, a Kárpátok bércéig, hogy ott kezet nyújthassatok lengyel bajtársaitoknak! Legyetek tudatában annak, hogy az egész világ szeme rajtatatok van. A Magyarok Istene segítsen benneteket!”

Horthy szólt a ruszinokhoz is, többek között ezt mondotta:

Kárpátalja népéhez! Az egész magyar nemzet és a magam nevében szeretettel köszöntelek benneteket, testvérek. Testvéreink voltatok és testvéreink vagytok.”

Miután a Honvéd Vezérkar főnöke, Werth Henrik gyalogsági tábornok március 19-én bejelentette a hadműveletek befejezését, a Kárpát-csoport erőit átcsoportosították a Tisza völgyéből az Ung folyó partjára. Március 23-án kitört az ún. szlovák-magyar kisháború. Az újonnan alakult Szlovák állam hadserege nem tudott komolyabb ellenállást kifejteni, ezért sikerült a határt kissé nyugatabbra tolni.

Erre azért volt szükség, hogy az Ung folyó völgyében futó vasútvonalat biztosítani tudja a honvédség, mivel az túl közel feküdt az addig szlovák-magyar határhoz. A Felvidék hazatértéhez hasonlóan, Kárpátalja visszatérését is elfogadták a nyugati hatalmak. Párizsban és Londonban egyaránt örültek, hogy létrejött a lengyel-magyar határ, illetve sokkal jobbnak értékelték, hogy a honvédség van Kárpátalján, mintha a Wehrmacht lett volna. Ezt hangsúlyozta az Egyesült Államok budapesti nagykövete is, John Flournoy Montgomery is. Emlékiratait magyarországi szerepléséről Magyarország, a vonakodó csatlós címen jelentette meg. Ebben írta a kárpátaljai bevonulásról:

Mégis, ennek a magyar lépésnek a hasznosságát és jelentőségét teljes mértékben igazolták a későbbi események, amikor a Lengyelország elleni német támadást követően Magyarország nem engedte meg, hogy a német csapatok átvonuljanak ezen a stratégiailag fontos területen, és megnyitották a rutén határt több, mint százezer lengyel katona előtt.”

Összefoglalva kijelenthetjük, hogy az európai közvélekedés tudomásul vette, és Cseh-Szlovákia szétesésének természetes folyományaként tekintett Kárpátalja újbóli birtokbavételére.

lengyel-magyar határ
Fotó: Fortepan/Sattler Katalin
Lengyel-magyar határ Vereckénél 1939-ben. A Millenium évében állított obeliszket az ukránok 1950-ben felrobbantották.

A visszaszerzett terület nagysága 12 161 négyzetkilométer, a mintegy 700 ezer lakos több mint 70 %-a ruszin nemzetiségű volt, 13 % pedig magyar. A terület visszatérését az 1939. évi VI. tc szentesítette: „A magyar törvényhozás mélységes áhítattal ad hálát az isteni Gondviselésnek, hogy az elszakított Felvidék egy részének az 1938. év utolsó negyedében visszatérése után az 1939. év március havában immár a Kárpátalja is visszatért a Magyar Szent Korona testébe. A magyar haza bensőséges örömmel üdvözli és a szerető anya meleg gondoskodásával öleli keblére az észak-keleti Kárpátoknak az ezeréves határokkal szegélyezett területével együtt visszatért sokat szenvedett hűséges fiait.”

Kövesse facebook oldalunkat is!