Kábítószerek és a mikroszkóp
Előző írásaimban két kábítószercsoport, a marihuánaszármazékok és a pszichedelikumok körüli problémákra világítottam rá. Hangsúlyoztam, hogy ezek használata, legalizálása mellett tudományos megfontolás, nem pedig politikai-hangulati érvek mentén észszerű állást foglalni.
Most nézzük meg közelebbről a tudományos megfontolások alapjait: hogyan jut következtetésre egy kutató egy adott molekula hatásosságát, veszélyességét illetően. Igyekszem a tisztelt olvasót nem elrettenteni a tudományos világ gondolkodásától, ezért egyszerűsítésekhez folyamodom.
Ha már vannak ígéretes célpontjaink, ahol a hatás bekövetkezhet, tesztelni kell annak tényleges bekövetkeztét is. Egy receptor önmagában nem biztosítéka egy adott folyamatnak. Egyetlen eleme csupán, amely sok-sok másik alkotóelemmel összhangban képes a sejt, a szervezet reakcióját kialakítani. Ezért gyűjtenünk kell funkcionális bizonyítékokat is. A harmadik csapásirány hasonló a másodikhoz, lényegében annyiban tér el tőle, hogy itt már mindenképpen az egész szervezet viselkedését kell kutatnunk.
A korábbiakban sokszor elegendő volt a vizsgálatokat sejtkészítményben, esetleg élő szövetben elvégezni. Az agykutatásban egyébként – lévén az agy kivételesen bonyolult szerv – a második csapásirányban, a funkcionális vizsgálatokban ma már nagyon nehezen nélkülözhető a teljes szervezetet érintő vizsgálat. Mindenesetre akár történtek, akár nem szervezetszintű vizsgálatok, egy adott hatás igazolásához nehezen hagyhatjuk el ezt a próbát még akkor is, ha rendkívül meggyőző sejtszintű hatásokat mutattunk ki korábban. A gyógyszerkutatás során is óriási jelentőségűek a klinikai fázis kísérletei – ilyenkor körültekintően kiválasztott embereken történik a tesztelés.
A tudományos vizsgálatok területén azonban történtek nagy előrelepések is. Az egyik ilyen technikai ugrás a mikroszkópia fejlődése. Az iskolában még azt tanultuk, hogy fénymikroszkópok esetében létezik egy minimális távolság, amelynél közelebb lévő két objektumot már nem képes elkülöníteni a képalkotás. A mikroszkópoknak, mint ahogy az emberi szemnek is, van tehát egy feloldási határa. A feloldóképesség a fény hullámhosszából következik.
Emberi szem vonatkozásában ideális esetben a 100 mikrométer körül alakul a feloldóképesség, korszerű fénymikroszkópok segítségével jóval kisebb mérettartományú, majdnem 100 nanométeres különbségeket is megláthatunk. A receptorok helyzetének meghatározásához azonban ez nem elegendő. Nem elég azt kiderítenünk, hogy egy adott sejtben jelen van-e a kérdéses receptor, azt is fontos tisztázni, hogy pontosan hol. Például a sejtek közötti kontaktusokhoz milyen a viszonya. Idegsejtek esetében a szinapszisban, annak környékén, vagy attól távolabb helyezkednek-e el?
Időközben kiderült, hogy az új ötlet ellenére a módszer pontosságával vannak problémák. Egy másik technika – ennek a rövidítése a STED – már megoldást kínál a felmerült gondokra. Van tehát egy mikroszkópos eszközünk, amivel jól kimutatható, hol vannak receptorok, így a marihuána alkaloidáinak receptorai is. Vizsgálhatjuk azt is, hogy a drog jelenlétére ezek eloszlása miképpen változik meg, és máris tudunk egy becslést adni, hogy a kérdéses molekula miképpen avatkozhat be a sejt működésébe. Ennélfogva láthatjuk a potenciális veszélyeket is.
Nem feledkezhetünk el a bizonytalanságokról sem, mint például az előbb a STORM és a STED esetében vázoltam. A kutatásnak ez a fajta bizonytalansága azonban nem jelenti azt, hogy a tudományos alapokon nyugvó becslések eleve bizonytalanok lennének. Inkább egyfajta óvatosságra figyelmeztetnek az adatok értelmezésével kapcsolatban. A kutatóknak a kábítószerek veszélyeire irányuló figyelmeztetései mögött az első felismerések mindig a mikroszkópnál kezdődtek.
Megjelent a Magyar7 2024/28. számában.
