Jelentősen csökkent a Slovnaft bruttó nyeresége
A Slovnaft 2025-öt 248 millió eurós adózás előtti nyereséggel zárta, ami 37 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. A vállalat összesen 107 millió eurót fizet be az államkasszába, ebből 60 millió eurót társasági adóként, 47 millió eurót pedig különadó formájában – közölte a társaság.
A Slovnaft 2025-ös nettó nyeresége 187 millió euró volt, miközben árbevétele elérte a 6,7 milliárd eurót.
– mondta Szabó Gábor vezérigazgató.
Hozzátette, hogy ezek a lépések lehetővé teszik a vállalat szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését, miközben hosszú távon is megőrzik versenyképességét.
„Jelentős beruházások állnak előttünk, amelyek megvalósítását természetesen befolyásolja majd a piaci környezet alakulása és a hazai gazdasági feltételek” – tette hozzá Szabó.
A pozsonyi finomító tavaly 5,9 millió tonna kőolajat dolgozott fel, ami 23 százalékos éves növekedést jelent. Emellett nőtt az alternatív eredetű kőolaj aránya is, amely elérte az 1,02 millió tonnát.
A vállalat 4,2 millió tonna motorüzemanyagot értékesített, ami több mint 5 milliárd liter benzint és gázolajat jelent. Az eredményt elsősorban az exportpiacok teljesítménye befolyásolta.
Jelentős bővülést ért el a petrolkémiai üzletág is: a műanyagtermékek értékesítése több mint 40 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
A kiskereskedelmi hálózat 2025-ben is a vállalat egyik stabil pillére maradt, fontos kapcsolódási pontot jelentve a fogyasztókkal. A Slovnaft 239 töltőállomást üzemeltetett.
A társaság tavaly 137 millió euró értékben hajtott végre beruházásokat, amelyek elsősorban a termelés megbízhatóságának növelését, a folyamatok hatékonyságának javítását, valamint a fenntartható működést szolgáló átalakulási projektek támogatását célozták.
2026-ra a Slovnaft több mint 170 millió euró értékű beruházást tervez. A vállalat 2030-ig azt is vizsgálja, hogy éves beruházásait 300 millió euró fölé emelje.