Jár önnek az egyszeri 100 eurós segély? Már csak július végéig igényelheti
A hivatalok május elejétől fogadják azon nehéz szociális helyzetben lévők kérvényeit, akik nem kaptak támogatást az első vagy a második inflációellenes csomagból. A munkaügyi minisztérium felhívja az érintettek figyelmét, hogy a kérvényeket legkésőbb július végéig be kell nyújtani!

Az egyszeri támogatást mindenki megkapja, aki teljesíti a feltételeket. A legfontosabb, hogy azok kaphatják meg, akik nem jutottak dotációhoz sem az első, sem pedig a második inflációellenes csomagból, és a háztartás bevétele az utóbbi fél évben nem haladta meg a megszabott összeget. Egy négytagú család esetében ez havi 1 107 euró, közölte Soňa Gaborčáková, munka-, család- és szociális ügyi miniszter.
A kormány ezzel a harmadik inflációellenes csomaggal további 50 ezer rászorulónak kíván segíteni, akik kimaradtak ez első két támogatási körből. Források tehát még vannak rá bőven.
A legfontosabb tudnivaló, hogy vészesen fogy a kérvény beadási határideje.
Aki július végéig nem nyújtja be, az elveszti jogosultságát az egyszeri 100 eurós támogatásra.