Izzadságszagú móka a Liptói-havasokban - KÉPEKKEL
Rengeteg hét eltelte után, idejét éreztem, hogy újból a megunhatatlan Felvidéknek csapjuk a szelet. Nyilvánvaló, a világlátás hazai pályán kezdődik és ez tartani fogja magát a jövőben is. Nem ma kezdtük ezt a szakmát, imádjuk csinálni, főleg ha honismereti utakról, azon belül pedig vádlifeszülő természetjárásról van szó. Ezen írásom mondanivalója egy ilyen történetet hoz el. Az utunk ez esetben a látványvilágot nem spóroló Liptói-havasokba vezetett, ahol megtapasztalhattuk a természet és panorámák tömör gyönyörét. Nézzük akkor, miképpen toltuk le ezt a bizonyos túra napot.
Túratársam Lőrincz Roli, aki egyben a túra megálmodója, már hajnali ötkor, a kakas kukorékolására egyidőben gurult be a kapunk elé. Nem szeretek korán kelni, kivéve ha utazás van valamerre. Príma pontossággal indultunk útnak, másik két túratársunkat menet közben felkaptuk és repesztettünk egészen a Tátra vonulatának nyugati részéhez. Célunk volt feltúrázni a Baranec 2 185 méteres csúcsára. A régió népszerű célpont a túrázók körében, különösen azok számára, akik kevésbé zsúfolt, de lenyűgöző panorámával jutalmazó útvonalat keresnek. Nos, mi lennénk ezek, tehát nem bíztunk semmit sem a véletlenre. Egyébként Roli, a túratársunk alaposan megtervezte az útvonalat.
Reggel nyolc után már a helyszínen voltunk és felvázolásra került az útvonal, ami így nézett ki: Zsári-völgy (Žiarska dolina), Holý vrch (1 715 m), Baranec (2 185 m), Smrek (2 072 m), Zsári-hágó (1 917 m), Zsári menedékház (1 283 m). Bár a húsz kilométeres össztáv mennyiségileg kevésnek tűnhet, de ne legyenek kétségek, dolgoztak a térdszalagok, büszkén tapostuk azokat a kilométereket. Azért igyekeztünk tempósra venni a figurát, mivel nem szándékoztunk ott a környéken éjszakázni és várt ránk egy hosszú hazaút is.
A Baranec jellegzetesen piramis alakú csúcs, amelyről pazar kilátás nyílik a Magas-Tátra sziklás gerinceire, valamint a Liptói-medencére. Neve a szlovák “baran” szóból ered, ami bárányt jelent - valószínűleg a régi pásztorkultúra emlékeként. Nagyjából a csúcstámadást dél környékén vittük végbe. Nyilván nem ütköztünk ellenállásba, de rajtunk kívül voltak szép számmal túrázók. Az emberi duruzsolások közepette bőven lehetett hallani cseh és lengyel szavakat úgyszintén. Rajtunk kívül magyarok nem igen voltak, így a tót atyafiakat kellett megkérni, kattintsanak le minket magyar zászlóval a csúcsot jelző kőoszlopnál.
A visszaút sem volt mindennapi. Megkapó hegygerinceken lépdeltünk, figyelve magunkra, mert néhol a szél erélyesen megmutatta ki az úr errefelé. Frankó fotókat kattingattunk össze, melyeket jó lesz visszanézni pár letöltendő év múlva. A menedékházhoz leérve bőven benne voltunk a délutáni órákban. Apró pihenőidőt mindenki megérdemelt, még mielőtt nekiindultunk a körtúránk utolsó szakaszának. Medvével most sem találkoztunk, bár becseszett volna, ha így a végén sprintet kellett volna levágni Balu kapitány elől.
Ebben az útvonalban benne volt a kraft és ezeket a vádli, comb - és fenék izmaim utólag mind megerősítik. A szépségért szükséges megszenvedni, de verejtékes tekintetünket a mindenható természet megszánta. Efféle agilis hozzáállással fogjuk a jövőben is kockáról kockára bejárni Felvidékünk minden szegletét. Ha lehet, tegyék Önök is így.
