Így kódolja az agy a társadalmi hierarchiát - majmokat vizsgáltak
A majmok agyi tevékenységét vizsgálva az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és az Arizonai Egyetem kutatói elsőként tárták fel, hogyan kódolja az agy a társadalmi hierarchiát, és miként befolyásolja ez a vizuális figyelmet.
A társas környezetben való eligazodáshoz elengedhetetlen, hogy felismerjük a körülöttünk lévők közötti rangsort. Ez határozza meg, kit figyelünk meg alaposabban vagy kinek a tekintetét követjük. Egy nemzetközi kutatócsoport - köztük Dormán Hanga, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának (PPK) munkatársa - azt vizsgálta, milyen idegrendszeri mechanizmusok segítik ezt a gyors és automatikus döntéshozatalt - írták az ELTE közleményében.
- részletezték a közleményben.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan befolyásolja a társadalmi státusz az ehhez kapcsolódó idegi aktivitást két kulcsfontosságú agyi területen: az amigdalában és a hippokampuszban. Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy mindkét terület részt vesz a társas rang felismerésében. Bár az amigdalát gyakran az érzelmek központjaként emlegetik, valójában alapvető funkciót tölt be a társas szempontból jelentős ingerek - például arckifejezések és fenyegető jelek - kiszűrésében is. A hippokampusz pedig a korábbi tapasztalatok és emléknyomok alapján segít irányítani a figyelmet.
A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című folyóiratban megjelent tanulmány részletesen feltárta, hogyan működik együtt ez a két rendszer, amikor társas jeleneteket figyelünk.
A kísérletben a makákómajmok 15 másodperces videókat néztek, amelyeken két ismeretlen egyed szerepelt: az egyik fenyegető, domináns viselkedést mutatott, míg a másik engesztelő, alárendelt jeleket adott. Miközben az állatok a felvételeket figyelték, a kutatók infravörös szemkövető rendszerrel rögzítették a szemmozgásaikat, és ezzel párhuzamosan mérték az amigdala és a hippokampusz elektromos aktivitását. Az úgynevezett helyi mezőpotenciálokat (LFP) vizsgálták, amelyek az idegsejtek nagyobb csoportjainak összehangolt aktivitását tükrözik. Már az első másodpercekben kiderült, hogy a megfigyelő majmok hosszabban és gyakrabban néztek a domináns egyedre. Ez egyértelműen jelezte, hogy felismerték a társas rangsort.
A kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy az amigdala aktivitása már a szemmozgás megkezdése előtt megváltozott, amikor a majmok egy magasabb rangú egyedre készültek nézni. Vagyis amikor a tekintet egy alárendelt példányról egy dominánsra váltott, már előzetesen jellegzetes, 20-25 hertzes tartományba eső aktivitás jelent meg. Ezzel szemben fordítva, amikor a pillantás a dominánsról az alárendeltre vándorolt, az idegi válasz csak a szemmozgás után jelentkezett. "Ez arra utal, hogy az amigdala nem pusztán feldolgozza a látványt, hanem előre "felcímkézi" a társas szempontból fontos szereplőket, és felkészíti a vizuális rendszert a megfigyelésükre. Más szavakkal: az agy már azelőtt dönt arról, ki a fontos, mielőtt a szemünk ténylegesen ráfókuszálna" - emelték ki.
A kutatók a megfigyelő majmok tekintetének útját is részletesen elemezték, és elkülönítettek úgynevezett tekintetkövető és közös figyelmi szakkádokat. Ezek a szemmozgások a közlemény szerint fontos betekintést nyújtanak abba, hogyan értjük meg mások szándékait és mentális állapotát.
"Amikor a majmok tekintetkövető mozgást végeztek - vagyis oda néztek, ahová a videón szereplő domináns egyed is tekintett - az amigdalában és a hippokampuszban is felerősödtek a magas frekvenciájú rezgések. Ez az intenzív információfeldolgozás és a figyelem jele: a hierarchiában feljebb állók figyelmi fókusza "ragadós", vagyis az agy kiemelt energiát mozgósít, hogy lássa azt, amit a vezető egyed is néz" - magyarázták. Más esetekben közös figyelmi helyzet alakult ki, amikor a megfigyelők ugyanarra a pontra - például a másik majom arcára vagy szemére - irányították a tekintetüket, mint az egyik videón szereplő fajtársuk. Ezek a szakkádok gyakrabban indultak az alárendelt egyed felől, ami arra utal, hogy a felvételek nézői aktívan próbálták értelmezni a szereplők közötti feszültséget és szándékokat - különösen érzékenyen reagálva az engesztelő, békítő gesztusokra. A hippokampusz ezekben a helyzetekben kifejezetten erős posztszakkádikus gamma-aktivitást mutatott, vagyis főként akkor kapcsolódik be, amikor a megfigyelő következtetéseket von le mások szándékairól vagy figyelmi fókuszáról - tették hozzá.
