Horváth Reni Horen: Egy fotósnak fel kell ismernie, hogy kivel áll szemben
Tökéletes kompozíciók, sokatmondó színek, légies könnyedség. Számomra ezek jellemzik Horen képeit. Pont olyan szép minden fotója, mint amilyen a lelke. Reni amellett, hogy családi vagy egyéni fotózást vállal, esküvői fotós is. Őt is nehéz helyzet elé állította most az élet. Erről is beszélgettünk. Bugár Anna színésznő interjúja Horváth Reni Horen fotóssal.
Mikor tudatosult benned, hogy a fotózás a te utad?
Képzeld el, ez csak úgy megtörtént. Természetesen meg kellett hoznom egy döntést ezzel kapcsolatban, de akkor már nyakig benne voltam. Folyamatosan alakult át a fotózás hobbimból a munkámmá. Szerencsés vagyok, hogy az élet ennyire pontosan megmutatta, hogy merre van az én utam. Nagyon érdekelt, elkezdtem vele foglalkozni aztán egyszer csak annyi felkérésem lett, hogy a hivatásommá vált. Megtaláltam benne önmagam.
Mi az, ami azóta is inspirál? Sokan keresnek, rengeteg feladatod van. Hogyan tovább?
Mindig van hova továbblépni. Az élet maga is egy nagy tanulási folyamat, melynek mindannyian részesei vagyunk. Legyen szó az ember hivatásáról vagy a civil életéről. Alázatosan végzem a munkámat, képzem magam, kialakítottam a saját stílusomat, amit folyamatosan csiszolok. Bízom benne, hogy még nagyon sok izgalmas kihívás vár rám fotósként is az életben.
Mit fotózol legszívesebben? Van kedvenc témád?
Minden alkalom egyforma kihívás számomra. Gondolj bele, mindig más emberekkel találkozom. Igyekszem megismerni az embereket, akiket éppen fotózok, azalatt a kevés idő alatt annyira, hogy számukra és számomra is megfelelő munkát tudjak végezni. Van, aki szereti, ha instrukciókkal segítek neki mondjuk a pózokat illetően, van, aki kifejezetten nem. Van, aki konkrét elképzelésekkel érkezik hozzám, de elfogadja a szakmai tanácsaimat, de olyan is előfordul, hogy nem. Fel kell ismernem, hogy kivel állok szemben. Az emberekkel való munka nagyon izgalmas. Embereket, emberi kapcsolatokat fotózni nagy kihívás. Természetesen attól is függ az, hogy mi a kedvenc témám, hogy én hol tartok éppen az életemben. Amikor még friss párkapcsolatban éltem, párokat szerettem legjobban fotózni. Amikor az esküvőnket terveztük, akkor esküvőket. Amikor kismama lettem, egészen más szemmel néztem a kismamákra és nagyon inspiráltak. Amikor megszületett Rókus, a kisfiúnk, azóta nagyon megszerettem a gyermekfotózást.
A kis Rókus életéről sokat olvashatunk a szociális média felületeiden. Konkrétan van olyan oldal, ami csak róla és rólatok szól. Ahol nagyon sok szó esik arról, hogyan estek keltek szülőként a kis Roki mellett. Te hogy gondolsz magadra anyaként? Milyen anya Horen?
Igyekvő. Leginkább ez jut eszembe. Mindent megteszünk a férjemmel, Tibivel, hogy Roki boldog legyen. Körülötte forog az életünk. A szívünk, lelkünk benne van a mindennapokban. Mégis van, hogy néha úgy érzem, ez sem elég, hogy nem tudok elég jó lenni. Nem volt egyszerű nekem a váltás. Egyik szerepből a másikba. Voltam egy hivatását boldogan űző fotós, és egyszer csak anya lettem. Ez lett a főszerepem. Ráadásul nem is akármilyen csomagot kaptunk a fiúnkkal, erős személyiség, aki sokat tanít nekünk. Szóval igyekszem mindent jól csinálni. Nem követünk előre lefektetett elveket, abszolút a kicsire koncentrálva, őt szeretve és ismerve haladunk előre az úton a nevelésében. Sokan azt gondolják, hogy előre kigondolt terv szerint neveljük, de az igazság az, hogy csak a józan paraszti ész segít nekünk. Most már egy olyan fotós vagyok, aki anya is és nagyon hálás hogy teljes lehet az élete.
A hivatásoddal együtt teljes az életed. Most viszont egy olyan időszakot élünk - reméljük hamarosan már vége - amelyben nem gyakorolhatod a megszokott módon a munkádat. Hogy élted meg az elmúlt néhány hónapot?
Nehezen. Hullámzó volt a kedélyállapotom. Volt hogy szinte észre sem vettem, hogy karanténban vagyunk, hiszen eddig is hasonlóan éltünk, de volt olyan is amikor tudatosult bennem a minket körülvevő helyzet és szorongani kezdtem. Rókussal nem volt egyszerű közösségbe menni, mire megszokta, megszerette, kialakult benne erre az igény, pont beütött ez a helyzet. Minket is visszalökve kicsit néhány lépést. Most újra könnyebb, hiszen az enyhítések most már megengedik, hogy szabadon sétáljunk, találkozzunk néhány közeli ismerőssel és már fotózni is tudok. Fellélegeztem, lehullott rólam az a nehéz súly, ami azért volt, hogy el is szomorított, hiszen egyik pillanatról a másikra megszűnt minden személyes kontaktusom az emberekkel és bizony a bevételem is. Sorra mondták le az esküvőket, vagy átkerültek más időpontra és én, aki mindent megtervezek és szeretem előre látni a dolgokat, ott álltam teljesen tanácstalanul. De most már jól vagyok. Tulajdonképpen végig jól voltam, hiszen a legjobb helyen voltam, a családom körében, de most már a lelkem is újra könnyebb.
