Hontbagonyi Nyáry Albert, a magyar címertan úttörője
A történelmi Hont vármegye több jeles családja fontos szerepet játszott a magyar társadalomban és művelődéstörténetben. Ezúttal a hontbagonyai Nyáry Albert pályáját vázolnám fel. Édesatyja, báró Nyáry Antal jogász, koronaőr, titkos tanácsos, öccse, Nyáry Jenő ősrégész és barlangkutató, unokaöccse, az ugyancsak Nyáry Albert pedig festőművész volt.
Történetünk hőse 1828. június 30-án született. Az 1840-es évek második felében jogi tanulmányokat végzett Pesten. Egyike volt a Pilvax kávéházban összejáró márciusi ifjaknak, a 12 pont összeállításában is közreműködött. A szabadságharc idején Kossuth hadsegédje volt, és neki is menekülnie kellett a megtorlás elől. Itáliában Giuseppe Garibaldi környezetében vett részt az osztrákok elleni függetlenségi harcokban. Közben bújta az okiratgyűjteményeket, könyvtárakat. Különösen a címerek foglalkoztatták. Az itáliai levéltárakban a középkori magyar történelemmel kapcsolatos iratokat kutatta, de áttekintése volt a Mátyás korabeli számadáskönyvekről, diplomáciai levelezésről is. Ezek alapján elsőként foglalta össze a 15–16. századi Magyar Királyság reneszánsz műveltségét. Több munkáját még itáliai tartózkodása idején publikálta, de ez a tevékenysége a forráskiadványok közreadása terén Magyarországra való visszatérését követően még intenzívebbé vált.
1867 után egyike volt a Magyar Történelmi Társulat alapítóinak.
Már olaszországi tartózkodása idején több jeles tudományos társaság és akadémia tagjává választotta, de a Magyar Tudományos Akadémia sem kívánt lemaradni, és levelezői tagsággal tisztelte meg őt. Magyarországon a történelem segédtudományai viszonylag későn indultak fejlődésnek, ezért 1883-ig kellett várni a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság megalakítására, amelyben Nyáry Antalnak meghatározó szerep jutott. Emellett szükségét érezte a különböző szakmai fórumok létrehozásának is.
A kassai Henszlmann Imre (1813–1888) művészettörténésszel, orvossal, építésszel közösen szerkesztette az Archaeologia Értesítőt, az eperjesi születésű Fejérpataky László (1857–1923) történésszel, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával pedig a Turul című folyóiratot, amely a Magyar Heraldikai és Genealógia Társaság közlönye volt. Amikor 1886. január 1-jén 57 évesen elhunyt, a Vasárnapi Újság nekrológjában így jellemezték:
Nemcsak tudományos díjakkal halmozták el, az 1848/49-es szabadságharc idején tanúsított hősiességéért Honvéd Emlékéremmel tüntették ki. Legjelentősebb tudományos eredményeit a címertan területén érte el, és nem véletlenül ő lett az első magyar nyelvű heraldikai szakkönyv szerzője. A heraldika vezérfonala megjelenését azonban már nem érte meg, az néhány hónappal halála után látott napvilágot.
