Honismeret a Kis-Kárpátok világában
Hogyan érthetnénk meg a nagyvilág zajos voltát, ha nem ismerjük ki magunkat hazai pályán? Miért futunk ki rögtön a külföldi messzeségbe, miközben otthon csillagnyi felfedezés vár? Nem tagadom, mi is járjuk a külföldet, de tudatosan igyekeztünk párhuzamosan hazai pályán is alkotni, azaz járni a táncot a honismerettel. Szerencsés fickónak mondhatom magam, hiszen hazai berkekben láthattam ezt-azt, ráadásul többnyire olyan emberekkel jártam be ezen helyeket, akiket nagyra becsülök.
Az eddigi írásaimban azon voltam, a külföldi csavargások mellé beemeljem a hazai, azaz a felvidéki helyszíneket is, legyen az egy jóféle túra sztori vagy éppen városnézős beszámoló. Jöjjön egy újabb élménymorzsa, kukkantsunk be pár sor erejéig a Kis-Kárpátok világába.
Az emberek többsége észak felé lohol, mivel arrafelé bőven kijut a látnivalókból. Most nézzünk nyugatra és látni fogunk egy mintegy száz kilométer hosszú hegyláncolatot, ami a Dévényi-kapunál kezdődik, Pozsony és Vágújhely között húzódik. Sikerült több alkalommal is vizitálni nála. Volt, hogy túrabakancsainkat koptattuk rajta, vagy éppen romos várain állva néztünk bele költői panorámájába. Járjunk be most itt pár helyszínt és ezek legyenek a következők: Detrekő vára, Katarínka és Jókő vára.
Egy meglehetősen hideg februári szombaton gurultunk ki az otthoni melegségből. Nem volt más cél, csak egy kiadós fejszellőztetés. A Kis-Kárpátok beszélő várromjai és nyugodt tájképe lenyűgözött bennünket. Első célállomásunk Detrekő vára volt. Parádés kilátás tárult ott elénk, megmaradt romjai a régmúlt történeteit mesélték. Az egykori erősséget a tatárjárás után a nyugati határszélek védelmére emelték. Tulajdonjoga vajdáról grófra szállt. A vár alatti csatamezőn szenvedett vereséget az Ocskay László vezette kuruc sereg a labancoktól. A harcok során Detrekő vára romba dőlt. Akkori birtokosai a Pálffyak sorsára hagyták és leköltöztek a faluban felépített négytornyos reneszánsz kastélyukba.
Miután a friss késő téli szellő lefújt minket Detrekő várromjáról egy másik romos állapotban lévő történelmi helyszínhez vezetett utunk. Katarínka roskatag falai hirdetik az örökkévalóságnak, itt bizony egykor mozgalmas élet zajlott. A ferences rendhez tartozó Katarínkát még a tizenhetedik század elején alapították egy gótikus kápolna helyén. A kiterjedt barokk kolostorkomplexumot fokozatosan bővítették és tökéletesítették és az esztergomi érsekség egyik legfontosabb zarándokhelye lett. Végül a kolostor több száz másikkal együtt II. József császár rendelete alapján bezárni kényszerült. A szerzeteseknek el kellett hagyniuk a helyet, a leltárt elvitték, a kolostor pedig kezdett az enyészeté válni.
Ottjártunkkor éppen egy háborús film egyik jelenetét forgatták, így a málló épület falait úgy jártuk végig, hogy ne zavarjuk a filmesek dolgát. Mivel utólagos castingot nem tartottak, jobbnak láttuk, ha továbbállunk és amolyan záróakkordként túrázzunk fel Jókő várába.
Aki kifejezetten várbarát, annak tetszeni fog Jókő vára. Bár napjainkra már csak a tornyai, falai és erődítményének maradványai várják az odacsavargót, aurájából mit sem von le. Már késő délutánt járta az óra és az égbolt is nekiállt szürkülni, ettől függetlenül sikerült pár fotót lőni társaságában. Az biztos, tömegnyomor errefelé felejtős, a természet nyugalma szinte garantált.
"Csodáld a természetet, Isten templomát,
Őt dicsérő éneket, Madarak szép dalát!
Erdő színes virágai köszöntik a Napot,
Ember ki erre jársz emeld meg kalapod!”
(Wass Albert)
