Holtomiglan, holtodiglan
A jó házasság olyan, mint a minőségi szövet. Azt sem lehet csak úgy egyszerűen szétszakítani, széttépni, mert szálai szorosan egymásba fonódnak.
Amikor egy férfi és egy nő örök hűséget fogad egymásnak, akkor „szövet-séget” kötnek arra, hogy jóban, rosszban kitartanak egymás mellett. A 21. században ez sokak számára már túl nagy vállalás. Ezért sem lehet véletlen, hogy az idei házasság hetének mottója a Maradjunk együtt!
Ili néni és Pali bácsi 1958. május 10-én fogadtak örök hűséget egymásnak. Házasságukból négy gyermek, két fiú és két lány született.
"Akkoriban a semmiből, a nulláról kezdett mindenki és szépen fokozatosan boldogult. Húszéves voltam, amikor bekötötték a fejem, a mai világban ennyi idősen szinte senki sem megy még férjhez. Most sokáig csak együtt élnek a fiatalok, harmincéves koruk körül kezdenek azon gondolkodni, hogy talán esküvő és gyerek kellene. Férjemmel a szövetkezetben dolgoztunk mindketten és összekuporgattuk, rakosgattuk a pénzt. Később belevágtunk az építkezésbe, önerőből, kölcsön nélkül. Akkoriban az emberek még összefogtak, segítettek egymásnak. Nagyon sokat köszönhetek anyámnak, aki jó darabig itt élt velünk és mindenben a támaszunk volt, rengeteget segített a gyerekek körül" – idézi fel házasságuk kezdeti éveit Ili néni.
Állatokat is tartottak, amiből csurrant-cseppent egy kis mellékes is, hiszen csupán a fizetésből, négy gyermek mellett, akkoriban sem lehetett volna önálló otthont teremteni. Más volt akkor a világ, ki tudták várni a dolgokat az emberek. A házak sem három hónap alatt épültek fel, hanem volt, hogy 2-3 évig, sőt akár még tovább is. Ahogy a lehetőségekből futotta.
Nem titkolja, a házasságukban voltak könnyebb és nehezebb évek, de őket még úgy nevelték, ki kell tartani minden helyzetben, egy egész életen át. A válás nem volt divatban. Ahogy az évek elsuhantak, nyugdíjba vonultak, fokozatosan egészségi problémák jelentkeztek náluk. Ili néni kétszer tüdőembóliát kapott. Pali bácsi cukorbeteg lett. Hobbija a vadászat volt, és kilométereket gyalogolt le akár naponta is. Egyszer régebben elmesélte, hogy az volt élete legszebb vadászélménye, amikor a magaslesen ült, és egy őz jött oda; a legnagyobb meglepetésére éppen a les alatt hozta világra két, pettyes gidáját. Ő pedig hosszú órákig mozdulni sem mert, nehogy elriassza az anyaállatot. Csak akkor mászott le, amikor az erőre kapott gidákkal eloldalgott onnan.
A lassan 64 éve házasságban élő pár tagjai egyre nehezebben mozognak, lábfájósak, egy ideje már gondozójuk is van. Éldegélnek lassacskán, nyolcvanas éveik közepén járva.
Ili néni nem győzi dicsérni gyermekeit, menyeit, vejeit. Idős napjaikat beragyogja a 8 unoka és a 7 dédunoka. Szinte naponta jön valaki látogatóba, a faluban lakó fia pedig minden áldott este elugrik hozzájuk.
"Templomban már jó régen nem voltam, pedig nagyon szeretek énekelni. Itthon szoktam dalra fakadni néha, imádkozom, vagy mondom a rózsafüzért. Kérem a Jóistent, hogy a családomat tartsa meg jó egészségben.
A házasság hete rendezvénysorozatot minden év februárjában tartják, hogy ráirányítsák a figyelmet a házasság fontosságára. A kezdeményezést 1996-ban Richard és Maria Kane indította útjára az Egyesült Királyságban, és azóta a világ számos országában, 2008 óta Magyarországon, és újabban tájainkon is megszervezik. A cél megismertetni az emberekkel azokat a hagyományos értékeket, amelyek örömtelivé és sikeressé és tehetik a házasságot, valamint, hogy támpontot nyújtsanak a házasságra készülőknek és a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
Hogy mi a házasság, azt Mark Gungor, amerikai keresztény lelkész is megfogalmazta, mégpedig nagyon frappánsan. Eszerint: „A házasság nem késztermék, hanem folyamat. Nem valamiféle előre elkészített ajándékcsomag, amelyet csak ki kell bontanunk, miután kimondtuk az "igent". Meglepetésekkel és ellentmondásokkal teli utazás, amely csalódáshoz és fájdalomhoz vezethet – ugyanakkor csodához és beteljesedéshez is. A házasság tényleg lehet csodálatos. De ezernyi "sajnálom" kell hozzá, száz meg száz nehéz beszélgetés, többtucatnyi álmatlan éjszaka és kimerítő nappal, és a készség, hogy meghaljunk az önzésnek – számtalanszor.”
Kovács Koppány énekes, a Rómeó Vérzik frontembere és felesége, Edina hétéves együttjárás után, 2003. június 7-én mondták ki a boldogító igent. Edina nevetve megjegyzi, ő volt az, aki indítványozta, a kritikus hét év letelte után érdemes volna „fordulatszámot váltani”.
"Nem akármilyen volt a 120 személyes lagzi sem, hiszen szombaton kora délután kezdődött és hétfőn hajnali háromkor végződött" – teszi hozzá Koppány.
Közös életüket egyszobás lakásban kezdték, aztán háromszobásban folytatták és immár hatodik éve Nagyszarván laknak családi házukban, ahol nagyon jól érzik magukat. Gyönyörű udvaruk, kiskertjük van, a ranchon pedig lovakat és egyre több állatot tartanak. Próbálnak valahogy visszatérni a gyökerekhez. Nagylányuk, Boglárka 17 éves, a kisebbik, Réka pedig 9. A nagyobbik tiszta apja, a kicsi viszont az anyjára ütött.
Edina a házasságot egyenesen szent dolognak tartja.
"Nem lett más a kapcsolatom Koppánnyal, mióta a felesége vagyok. Sőt azt veszem észre, egyre jobban kötődünk egymáshoz. Számunkra nem a külsőség a fontos, hanem ami belül van. Nem a Maldív-szigeteken házasodtunk össze, hogy aztán itthon elváljunk, mint teszik azt sokan. Ha este megérkezik, csak ránézek, már nagyjából sejtem, hogy milyen napja volt. És ez visszafele is igaz" – mondja.
Igazán komoly, vérre menő, súlyos problémák házasságukban nincsenek, inkább amolyan olaszosan élnek. Az apró-cseprő gondokat kibeszélik, és azonnal oldják. Haraggal sosem fekszenek le, sosincs náluk „csendes háztartás”. A munkamegosztásuk is kimondottan hagyományos: Edina a háztartást vezeti, főz, gyerekeket nevel és dolgozik is, Koppány pedig az anyagiak nagyobbik részének előteremtésével foglalkozik saját vállalkozásában és zenél. Persze néha főz ő is, férfias ételeket, vagy a kertben sütöget. Nagyon is tudatosítja, sikereit jó részben feleségének köszönheti, aki a megfelelő hátországot biztosítja számára.
Edina nem titkolja, eléggé nehezen viseli férje hosszabb távolléteit, főleg az volt nehéz, amikor Amerikában turnézott.
"Kimondottan élveztem viszont, hogy a járvány alatt sokkal többet volt otthon, mint általában, hiszen nem lehetett koncertezni. De annak idején tudtam, hogy kihez megyek hozzá, és azt is, hogy a zene miatt sokat lesz távol, hozzászoktam, hogy hétvégenként szinte sosincs otthon. Szerencsére vannak szokásaink, hagyományaink, amihez ragaszkodunk, főleg ünnepek idején. Ezt én hoztam otthonról és nagyon remélem, hogy a gyermekeink is tovább fogják vinni."
"Edina a kerek születésnapjára kapott tőlem egy toszkánai utat, amit a járvány miatt idén májusban valósítunk meg. De Amerikába is elmentünk pár napra, mert szerettem volna, hogy beleszagoljon az ottani légkörbe, mutattam neki egy szeletet Amerikából és megfogadtam, hogy ha legközelebb visszamegyek, akkor csakis vele. Ki merem mondani, hogy nekem a feleségem a legjobb barátom is. Adok a véleményére, áldását szoktam kérni azokra a dolgokra, amiket tervezek."
– veszi át a szót Koppány.
S vajon hogyan képzelik el az életüket húsz év múlva? Edina nevetve mondja, remélik, hogy még fel tudnak menni az öt-hat lépcsőfokon, Koppány pedig hintaszékben szeretne ülni a ranch közepén… S örülnének az unokáknak is. Az biztos, hogy együtt tervezik, csak egészség legyen.
Megjelent a MAGYAR7 hetedik számában.
