Hol vannak télen?
A ma embere gyakran hallja, hogy a klímaváltozás következtében (és nem mellesleg a nagyfokú, az egész világra kiterjedt kereskedelem miatt) számos invazív rovarfaj jelent, jelenik meg Közép-Európában, így Magyarországon és Szlovákiában is.
Ha az ember utánanéz, hosszú lajstromot talál arra vonatkozólag, mely rovarok érzik magukat nálunk is otthon.
Kettőről korábban már írtam, a kacsafarkú szenderről, erről az ártatlan lepkéről, amely csodálatra méltóan (és felhívva magára a figyelmet), mint egy kolibri gyűjti a nektárt hosszú „nyelvével”. Nálunk a kertben főként a levendula virága „ízlett” neki. „Vándorló, márciusban és áprilisban érkezik hazánkba déli irányból”. S mi lesz vele télen? Hóban, fagyban? Azt olvasom, hogy helyben maradó egyedei áttelelni csak épületek belsejében képesek. Olyan védettebb zugokban lehetséges ez, ahol a téli időjárás hatásainak a lepke nincs kitéve. Május és november között bizony két-három nemzedéke is kirajzik olyan területeken, ahol télen is enyhébb az időjárás (pl. Magyarország déli területein) képes áttelelni, miként a fentebb már említett védett helyeken (ólban, kamrában stb.).
És mi a helyzet az olyan, kevésbé „kedves” invazív rovarral, mint amilyen az ázsiai lódarázs (erről is írtam már korábban annak apropóján, hogy sajnos nálunk is megjelent). Ez a lódarázs Ázsiában őshonos, és az EU az invazív fajok közé sorolja. Jó, jó… De hol telel?
Visszatér Ázsiába, vagy itt vészeli át a telet?
És hol telel a többi, „hazai” darázs, amelynek fészke olykor a kinti villanyszekrényekben is megtalálható, nem kis meglepetést okozva a jámbor háztulajdonosnak, aki nem mindennap ellenőrzi, s meglepetésében meggondolatlanul el akarja távolítani a kis mihasznákat, nem tudván, hogy a darázsfészkek eltávolítását télen ajánlott elvégezni, mert ennek számos előnye van, különösen az ilyesmiben nem túl jártas ember számára... Télen ugyanis a darázsfészkek „inaktívak”. A dolgozók és a hímek télre már elpusztultak, a megtermékenyített királynők pedig fészken kívül vészelik át a telet. A fészek ilyenkor általában üres, bár meglepetés még így is érhet bennünket, ennek azonban csekély a valószínűsége, hisz élő darázzsal már nem nagyon találkozhatunk. Télen, lombhullás után könnyebb megtalálni a fákon, bokrokon is a darázsfészket, s talán több idő jut ilyenkor a kerti munka elmaradásával a tetőterek, padlások és más épületrészek átvizsgálására.
Azt olvastam, hogy tájainkon több ezer darázsfaj él, vannak társas darazsak (ezek vannak többségben) és magányosan élők, ezek egy része védett. Nekünk általában az elsőként említettel gyűlik meg a bajunk. Ezek közül is
a következőket kell „szemmel tartanunk”, mert veszélyes darázsfajok: német darázs; kecskedarázs; déli papírdarázs; padlásdarázs; az európai lódarázs, illetve a jövevény ázsiai lódarázs.
S itt mindjárt felmerül a kérdés, veszélyesek-e a darazsak? A nálunk „előforduló darázsfajok egyáltalán nem jelentenek kiemelkedő veszélyt számunkra, amíg nem érzik magukat fenyegetve”, olvasom, s mindjárt hozzáteszem,
a darázscsípésre allergiás ember bizony jó, ha megfelelő gyógyszert hord magánál, hogy kellő időben használni tudja.
Mint minden rovarnak, a darazsaknak is megvan a saját helyük és hasznuk az ökoszisztémában, de a lakott helyen, kertben, melléképületekben elszaporodott darázsfészkeket bizony nem árt likvidálni. Erre vonatkozóan a neten rengeteg információ található, sőt pontos leírása is annak, hogy a tél beálltával hogyan tudja a témában nem túl jártas kert- vagy háztulajdonos eltávolítani a darázsfészkeket, amelyeknek lakói főleg a nyár folyamán nem kis kellemetlenséget okoztak felnőttnek, gyermeknek egyaránt. Szóval, ha az ember elolvassa a szakértők véleményét, ráébred, hogy még télen, mondjuk januárban sem olyan könnyű „okosnak” lenni fészek-ügyben. Először is át kell kutatni a kertet, házat, melléképületeket, „azonosítani” kell(ene) a fészket, hogy ne más rovarok fészkét bolygassuk meg. Azonosítani kell(ene) azt is, mely darázs fészkéről van szó (pl. lódarázs /Vespa crabro/ fészke: nagyobb méretű, barnás-vöröses színű fészkek, amelyek általában faodvakban, padlásokon vagy melléképületekben találhatók).
A lódarazsak pl. Magyarországon védett fajnak számítanak”; az ázsiai lódarázs viszont invazív rovar.
A fészkek téli eltávolítására jó, ha gondolatban már most felkészülünk, és elhatározásunkban „bekeményítünk”, mert több lépésben kell majd elvégezni a munkát.
A legjobb az ilyesmit szakemberre bízni még télen is,
de ha erre nincs lehetőségünk, akkor nagyon óvatosan szabad csak ilyesmihez hozzáfogni. Pl. be kell szerezni a védőfelszerelést még akkor is, ha a fészek már inaktív. Ez azt jelenti, hogy kell: védőkesztyű, csípésálló overall, az egész fejet védő plexi, porvédő maszk, fejlámpa, létra stb. Ha szükséges, jó ha a kezünk ügyében van a metszőolló vagy fűrész. Kell egy erős műanyag zsák, amelyet a fészek alá helyezünk, s amikor az a zsákba esik, azonnal le kell zárni. Persze hasznos lehet az is, ha a neten való kutakodás révén megismerkedünk a különböző darázsfélék fészkeivel, hogy azonosíthassuk őket, ami segítheti a tényleges munkát. De ez még nem minden, mert a darázsfészkek kora (tehát hogy új-e a fészek, vagy régebbi) és jellemző elhelyezkedése is „beleszólhat” az azonosításba (mert vannak szabadon lógó fészkek – fákon, ereszek alatt; épületszerkezetben található fészkek; talajban lévő fészkek). S az sem mindegy, ezekhez milyen szerszámokkal nyúlunk (olykor még porszívó is használható). Hurrá! De ezzel még nem ér véget a télre tervezett tortúra, hisz tudnunk kell, mi történjen az eltávolított fészekkel? De gondoskodnunk kell a visszatelepülés megelőzéséről és annak megfelelő módszerét is meg kell fontolnunk, s azt is, rövid, vagy hosszú távú megelőzési stratégiát válasszunk-e. A szakértő azt is felveti, jó ha a fészket feljegyzéssel, fényképek készítésével és mintaőrzéssel dokumentáljuk a jövőbeni sikeres munkánk érdekében.
Végül hadd álljon itt egy idézet az egyik szakembertől, hogy tudjuk, mielőtt eltávolítjuk a fészket, hogy ezek a kis élőlények mennyi energiát, szorgalmat, ösztönös tudást „fektettek bele” a megépítésébe:
