Hol lesz a távozó elnök állandó lakhelye január 20-a után?
A hivatalából távozó amerikai elnöknek át kell adnia a Fehér Házban berendezett lakosztályát az utódjának. Ez általában nem jelent gondot, hiszen megválasztása előtt mindegyiknek volt saját háza, oda bármikor visszatérhet.

Donald Trump esetében egy kissé bonyolultabb a dolog, ő ugyanis hivatalba lépését követően megszüntette manhattani állandó lakcímét és Floridában, a Mar-a-Largo klubját jelölte meg állandó lakhelyéül. Ennek köszönhetően szavazhatott a legutóbbi választásokon éppen Floridában. Az elnök gyakran magas rangú külföldi vendégeit is itt fogadta.
A klubbal kapcsolatban már korábban is napvilágot láttak különböző botrányos információk. Valamelyik látogató szóvá tette például, hogy a kaviárt műanyagkanállal kellett fogyasztania, másokat az zavart, hogy a vöröshagyma túl nagy darabokra volt szeletelve. Kinek van kedve azt így fogasztani? A vendég megérdemelné, hogy tisztességesen szolgálják fel az ételt, kivált ha tudjuk, hogy egy párnak negyed millió dollárjába kerül a belépő.
Floridai szomszédai is vehemensen ellenzik, hogy az elnöki tisztségétől hamarosan megváló Donald Trump a klubot lakhelyként is használja. Az elmúlt négy évben ugyanis elég sok bonyodalmat okozott nekik, amikor az elnök kirándult ide. Évente olykor 100 napot töltött ott, ráadásul az adófizetőknek minden alkalommal 3 millió dollárjába került egy-egy „kiruccanás”, hiszen az elnöki különgépet (Air Force One) vette igénybe. De leginkább azok az útlezárások és korlátozó intézkedések bosszantották őket, amelyekkel egy ilyen „látogatás” járt, mivel az elnök biztonsága ezt megkövetelte. Megoldásként azt ajánlják neki, hogy vásároljon a Palm Beachben található remek telkek közül egyet és ott rendezkedjen be.