Hol bujkált Sisa Pista, a nógrádi betyár?

Kit is tisztelhetünk Sisa Pistában? A betyár a Szécsény melletti Nagylóc határába eső Zsunypusztán született 1846-ban, Benkó István néven. A Sisa ragadványnevet gyerekkori rakoncátlan viselkedése miatt kapta. Béresgazda édesapja az Illinyben gazdálkodó keresztapjához adta bojtárnak, amikor az általa őrzött nyájból tizenkét juh eltűnt. Annak ellenére, hogy a tizenhárom éves gyerek tagadta bűnösségét, a nógrádsipeki csendőrőrmester, Balázs Sándor kegyetlenül megkínozta, lábon fogva felkötötte és csizmájával rugdosta. Ezután többször kapták rajta lopáson, el is ítélték, de a börtönből sikerült kereket oldania, mivel a részeg őr egy alkalommal nyitva hagyta a börtönajtót. Törvénybe ütköző cselekedeteiért egyszer a nógrádi, máskor a honti pandúrok elől kellett menekülnie. Fordulat az életében 1873-ban következett be, amikor társaival a nógrádsipeki kocsmában mulatott.

Nem is lett volna ezzel különösebb gond, de a söntésbe szerencsétlenségére belépett Balázs Sándor, a kegyetlen csendőr. Sisa, nem feledve az elszenvedett sérelmeket, egy-kettőre ártalmatlanná tette, majd társai segítségével pórázon megkötve kísérte haza, ezután pedig nyakon csapta és szó szerint lefejezte. Temetésére még egy magyarázó levelet is írt, amit ötven forinttal a holttestre helyezett.

Sisát végül kiterjedt hajtóvadászat után az egerbaktai csárdában fogták el és állították bíróság elé gyilkosság, lopások, rablások vádjával. Ügyes balassagyarmati ügyvédje a per alatt minduntalan hangoztatta, hogy védencét a körülmények tették betyárrá, ennek köszönhetően a halálbüntetést húsz év börtönre változtatták. Ezt le is ülte Sisa, közben megjárta az ország leghíresebb börtöneit: Lipótvárt, Illavát, Egert, Balassagyarmatot. Először sok gondot okozott fegyőreinek, de néhány év elmúltával lenyugodott és szorgalmasan dolgozott a börtön szabóműhelyében. 1894-ben szabadult, egy huszárkapitány szolgálatába állt, később pedig Berchtold Miklós gróf alkalmazta vadőrként. Ötvenöt éves korában megnősült, majd Szokolyi Alajos birtokán szolgált szintén vadőri tisztségben, nagy hozzáértéssel és becsülettel. 

Sisa Pistát a legrokonszenvesebb magyar betyárok egyikeként tartják számon. Sajátos fogalmazásával ekképpen jellemezte önmagát: „Nehogy asziggyétek, hogy gazember vótam. Percig se! Rabónyi eccer se rabótam. Én csak vámot szettem, azt is csak módosobbaktú. 

A szegínyeknek, iszen magam is az vótam, nem kellett tűlem fényi, el is láttak engem mindenfíle jóval: füstőtt szalonnával, illatos kenyérkével.” A bíróságon is hangoztatta, hogy ő csak felszólította áldozatait értékeik átadására, akik ezt készségesen meg is tették, ő pedig tisztelettel megköszönte adományaikat.

Egy másik, igazságot osztó cselekedetét Farkas Ottó jegyezte le Betyáros történetek című, 2023-ban kiadott könyvében. Eszerint Sisa Mátraszőlősön kifosztott egy vászonkereskedőt, aki csalással rövidebb mérőt használt és igazságtalanul tett szert zsírosabb bevételre. A betyár ezután a közeli hegyen kijelölt két fát és azok között mindenkinek egyformán mérte ki a gyolcsot. Az összegyűlt nép elégedetten távozott, hóna alatt a finom fehér vászonnal. Ez volt a „Sisa-rőf”.

Sisa Pista előszeretettel keresett fel természetes eredetű föld alatti üregeket, barlangokat, ahol nagyobb biztonságban érezhette magát. Barlangokban azonban Nógrád vidéke nem igazán bővelkedik, a betyár ennek ellenére kutatókat megszégyenítő érzékkel találta meg a vulkános hegyek-dombok szikláiban rejtőzködő nyílásokat, üregeket. Jó terepismeretét bizonyítja, hogy több barlangot is talált. Előszeretettel tanyázott a Börzsöny legendás Kámor-hegyének délkeleti lejtőjén nyíló Csepegő-kő vulkános sziklahajlatában, az innen nem messze fekvő Oszlai-árok és a herencsényi Szilvágy-hegy üregeiben, valamint az Ipolyság melletti Tesmag határába eső Somos-tető barlangjában. 

A néphagyomány szerint még a Börzsöny legmagasabb csúcsától, a Csóványostól délnyugatra eső Szabó-kövek gerincén található Haramia-lyuk is Sisa Pista búvóhelyéül szolgált, ez azonban, tekintettel szűk méretére, csupán ideiglenes menedéket nyújthatott neki az üldözők elől. A vadregényes Oszlai-árok vulkános üledékében kialakult sziklaüreg kényelmesebb otthonul szolgálhatott a betyárnak.

A barlang azóta már beomlott, csak az itt kiépített bernecebaráti tanösvény emlékeztet rá. Maga Sisa Pista ekképpen mesélt róla: „Megtréfátam én a pandurokot sokszor. Mikor má nagyonn a sarkomba vótak, erre az Oszlai-árok fele vettem az iránt, mivelhogy itt huzódott Hunt meg Nógrád vármegye határa. No, oszt mikor a huntiak kergettek, Nógrádba szöktem, ahova má őkelmék nem gyühettek utánnam; mikor meg a nógrádiak zargattak, akkor meg ippeg vica verza. (…) Engem meg egy fehírnép Nagyorosziból tréfát meg eccer. Olyan szép, kerek-pirospozsgós orcájú, fínyes-barna hajú jány vót, hét falu legínye forgott utánna. Én is pitvarkodtam nálla, még a rejtekhelyemet is megmutattam neki. Hej, bár ne tettem vóna! Egy éccaka utánnam lopódzott a ballangba, oszt meglátta, mikor én meg a komáim egy pandurt agyusztátunk. Erre megijjedt, oszt uccu neki hazaszalatt. Nem tett lakatot a szájára, ezt ez eggyet nem lehet eltagadni tűle. A csendőröknek se kellett több, lesbe átak a házukná, oszt mikor a komáimmal lekközelebb háztűznézőbe mentünk, rajtunk ütöttek. Vasba verve zsuppoltak minket Gyarmatra a tömlöcbe. Minket se ejtettek azé a fejünkre, hát éccaka megszöktünk, de új rejteket kellett keresnünk. Hát kellett ez nekem, a betyár mindenit?!”

Sisa Pista feltehetőleg ezután találhatott rá a Tesmag melletti rejtekhelyére. A község fölé emelkedő Magas-hegy és Somos-tető annak a vulkáni üledéksornak a maradványa, amelyet minden bizonnyal az Ipolynyék és Hrusó (Magasmajtény) között mintegy 15 millió évvel ezelőtt kitört tűzhányók lejtőiről hordtak le a patakok. A barlang a Somos-tető sziklás gerincének északkeleti részén található, jól eldugott helyen. Nyílása mintegy három méter széles, de meglehetősen alacsony. Egykor állítólag be lehetett sétálni rajta, jelenleg azonban már jelentősen feltöltődött. Egy aránylag mállékony tufás homokkőrétegben jött létre, amelynek fedőkőzetét (és a barlang mennyezetét) keményebb andezit konglomerátum képezi.

Érdekességként megemlítendő, hogy Dénes György budapesti barlangkutató-történész a kétezres évek elején kiderítette, a barlang V. István magyar király (IV. Béla fia) 1270-ben kiállított adománylevelében már szerepelt Kemenech néven. Ez abban az időben valamiféle kemencét jelenthetett, jelenleg azonban Sisa Pista barlangjaként emlegeti a környező lakosság.

Sisa Pista, vagyis Benkó István 1910 novemberében gyomorfekély következtében halt meg Bernecén. Temetésén igen sokan vettek részt, koporsójánál cigánybanda játszotta kedvenc nótáit. Sírja a bernecebaráti öreg temetőben áll, utolsó munkaadója, Szokolyi Alajos sírja közelében, akinek hálából kedvenc fokosát is odaajándékozta. 

A barlang pedig mindenképpen megérdemelné, hogy megtisztítsák az idővel felgyülemlett törmeléktől és információs táblával lássák el, amely utalna nem mindennapi történelmi jelentőségére. Sziklás környezete a turisták számára is vonzó és kedvenc kirándulóhellyé válhatna.

Megjelent a Magyar7 2025/48.számában.