Hogyan védjünk meg magunkat a karácsony előtti hajtásban?
Bár a karácsonyt az év legszebb ünnepének tartják, sokak számára mégis stresszes időszak. A munkahelyi feladatok teljesítése, miközben otthon is mindent el kell intézni – beleértve a karácsonyi bevásárlást is – komoly nyomást helyez az emberre. „Az idegességgel és a túlzott elvárásokkal könnyen elronthatjuk a karácsonyt” – figyelmeztetett a TASR TV Egészség című műsorában Eva Klimová pszichológus.
„Ha karácsonyra kimerülünk, nem fogjuk tudni élvezni még azt a pár nyugodt pillanatot sem” – tette hozzá. Szerinte fontos felismerni, hogy karácsonykor nem kell mindennek tökéletesnek lennie, mint a filmekben vagy az Instagramon. Az év többi részében sem így működik az élet. „Engedjük meg magunknak a pihenést, menjünk sétálni, figyeljük a hangulatot, találkozzunk emberekkel” – tanácsolja a szakértő.
A családi összejöveteleken érdemes kerülni azokat a témákat, amelyek konfliktust okozhatnak.
– mondta a pszichológus.
Ahhoz, hogy a szenteste valóban kellemes legyen, szerinte jó előre felosztani a feladatokat, amelyeket az ünnepek előtt el kell végezni. „Érdemes listát készíteni a teendőkről, majd megjelölni rajta azokat, amelyek valóban elengedhetetlenek” – javasolta. Ha az ember nem egyedül él, a házimunkát szerinte meg kell osztani a családtagok között.
A pszichológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a karácsony nem csak a családi együttlétről szól, hiszen sokan élnek egyedül. „A magány önmagában nem feltétlenül probléma, és vannak, akik kifejezetten a csendet és a nyugalmat szeretnék élvezni karácsonykor” – mondta. Nehezebb azok számára, akik valódi egyedüllétet élnek meg, és nincs a közelükben senki, akivel megoszthatnák az ünnepi estét.
– mutatott rá Klimová.
Szerinte mindannyian segíthetünk barátainknak vagy ismerőseinknek, hogy ne érezzék magukat egyedül az ünnepek alatt. „Küldhetünk egy sms-t, karácsonyi üdvözletet vagy jókívánságot – az emberek többsége válaszol ezekre” – tanácsolta. „A magány érzését oldhatják a kellemes emlékek is, például ha előveszünk egy fotóalbumot, vagy megnézünk egy szép filmet” – tette hozzá.
Ha a szomorúsággal nem tudunk egyedül megküzdeni, vagy komolyabb lelki nehézségeink vannak, felhívhatjuk valamelyik krízisvonalat és szakemberek segítségét kérhetjük.
„Minden ünnep, amikor erősebb érzelmeket élünk át, megterheli a krízisvonalakat. Depresszióval, komolyabb szorongásokkal és más állapotokkal is foglalkoznak ilyenkor. Úgy gondolom, hogy az idősek számára fenntartott vonal is nagyon leterhelt lesz” – vélekedett Klimová.