2020. december 7., 11:15

Hogy mik vannak: egy helyen 116%-os volt a részvétel a romániai választáson

Egy Vâlcea megyei faluban 116,27 százalékos a részvételi arány a parlamenti választásokon. A fura szám úgy jött ki, hogy Roşiile község Perteşti falujában 43 szavazópolgár szerepel a választási jegyzékben, 19 óráig pedig ötvenen adták le voksukat, 19-en az állandó listákon, 31-en pedig pótlistán – írta meg a Főtér.ro.

Románia választási furcsaságok
Illusztráció
Fotó: Archívum

Galacon egészen hajmeresztő helyzet alakult ki, miután kiderült, hogy egy helybéli történelemtanár két lakásába összesen több mint 8500 személy lakcíme van bejelentve: egy kis garzonban mintegy háromezren, egy házban pedig nagyjából ötezren. Ezek a személyek moldovai és ukrajnai polgárok, akiknek romániai lakhelyre volt szükségük, hogy román személyi igazolványt szerezhessenek, a történelemtanár pedig „befogadta” őket. A több mint 8500 személy hat szavazókörzetben szerepel a választási jegyzékben – számolt be egy másik fura esetről a lap. 

Sepsiszentgyörgyön ittas volt az egyik szavazóbiztos, aki a sürgősségi kórházba fekvő betegeknek vitte a mozgóurnát. A magyar nemzetiségű szavazóbiztos az egyik román párt küldötte volt és azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy furcsán viselkedett és vitába keveredett a kórházi személyzettel – folytatja a beszámolót az erdélyi lap. 

Bákó megyében egy férfi másodszor is szavazott, miután szombaton Spanyolországban is leadta voksát. Neamţ megyében egy férfi előzőleg kétszer szavazott Németországban, majd hazajött, itthon pedig biztos, ami biztos alapon, harmadszor is elment szavazni. Mintkét esetben bűnvédi eljárás indult választási csalás gyanúja miatt – számolt be további esetekről a Főtér.ro. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.