Hiába az infláció, mégis rengetegen terveznek kirándulást
A turizmus tavaly a koronavírus okozta járvány után újra elkezdett fellendülni, s úgy tűnik, az infláció ellenére idén is tovább bővülhet a szektor.

Az év elején az ún. first moment utazások értékesítése zajlik, amikor is a nyári kirándulást az utazási irodák hónapokkal előre adják el. Ezzel az iroda és az utas is jól jár, hiszen kedvezőbb áron jut a kiránduláshoz, míg a vállalat már most forrásokat biztosít működése számára.
Egyrészt a magas inflációt, amely miatt sokan attól tartanak, nyáron magasabb lesz a kirándulások ára mint fél évvel korábban, másrészt az előző év is megmutatta, a nyári hónapokban már nem olyan széles az utolsó pillanatos, vagyis "last minute" kirándulások aránya.
Az utasok jelentős része korábban arra játszott, hogy inkább időpontot választott és az utolsó pillanatban az árak alapján döntötte el, hova utazik.
A járvány után viszont ez a fajta kínálat a tervezhetőség miatt csökkent, így napjainkban már decemberben és januárban szeretnék lekötni a nyári kirándulások jelentős hányadát. Így aztán most 20-40 százalék közötti kedvezményt is lehet biztosítani a jelenlegi foglalással.