Helmut Schmidt volt német kancellár 10 éve halt meg

Helmut Heinrich Waldemar Schmidt 1918. december 23-án született Hamburg Barmbek elővárosában, tanár szülők gyermekeként.

A család a náci időszakban hamisított dokumentumokkal leplezte el, hogy Schmidt apai nagyapja zsidónak minősült, maga a politikus ezt csak 1984-ben hozta nyilvánosságra.

Schmidt még gimnazistaként a Hitlerjugend csoportvezetője lett, de náciellenes megnyilvánulásai miatt 1936-ban felfüggesztették tagságát.

A második világháború alatt harcolt a keleti fronton, majd a háború végén, 1944 telén főhadnagyként vett részt nyugaton, az Ardennekben a Wehrmacht utolsó offenzívájában.

Az összeomláskor, 1945 áprilisában brit hadifogságba került, de négy hónap múlva szabadon engedték. A Hamburgi Egyetemen 1949-ben szerzett közgazdász diplomát, ezután a hamburgi gazdasági és közlekedési hivatal munkatársa lett, 1952-től egy évig, képviselővé választásáig ő vezette az intézményt. A szociáldemokrata eszmékkel a hadifogságban ismerkedett meg, s 1946-ban belépett a Német Szociáldemokrata Pártba (SPD). 1953-ban bekerült a bonni Bundestagba, négy év múlva az SPD parlamenti frakciójának vezetőségébe.

Szónokként gyakran hallatta hangját, szívesen folytatott szinte könyörtelen szócsatákat. 1961 ben visszatért Hamburgba, ahol 1965-ig belügyi szenátor volt, 1962-ben a várost elöntő árvíz idején országos hírnevet szerzett a mentés hatékony megszervezésével.

1965-ben újra megválasztották képviselőnek a szövetségi parlamentbe, 1967-1969-ben az SPD parlamenti frakciójának elnöke, 1968 és 1984 között a párt elnökhelyettese volt. Willy Brandt szociáldemokrata-liberális koalíciós kormányában 1969-ben megkapta a védelmi, 1972-ben pedig a pénzügyi tárcát. Külpolitikáját a békés egymás mellett élés elvére, a második világháború után kialakult realitások elfogadására építő Brandt 1974. május 7-én lemondásra kényszerült, mert kiderült, hogy titkára a keletnémet titkosszolgálatának dolgozott.

A Bundestag május 16-án Schmidtet választotta meg a Német Szövetségi Köztársaság ötödik kancellárjának, a tisztséget az 1976-os és az 1980-as választások után is megőrizte. Schmidt azt vallotta, hogy "a kormánynak azt kell tennie, ami helyes és ami szükséges - nem pedig azt, ami rövid távon tetszetős", ennek szellemében folytatta elődjének politikáját. Kancellársága alatt az NSZK-ban emelkedtek a reálbérek és a nyugdíjak, igaz takarékossági intézkedései miatt többször tüntettek is.

Kormányzásának legfontosabb sikereként tartják számon a NATO 1979-ben elfogadott "kettős határozatának" kezdeményezését 1977-ben, amely miatt a német közvélemény egy részével és az SPD több szárnyával is szembekerült.

Ez szorgalmazta a kelet-nyugati leszerelési tárgyalásokat, de ezek sikertelensége esetén kilátásba helyezte a közepes hatótávolságú amerikai Pershing rakéták európai telepítésével a szuperhatalmak közötti nukleáris erőegyensúly helyreállítását. 1975-ben a Helsinki Záróokmány egyik aláírója volt és fontos szerepet játszott az euróövezet elődjeként számon tartott Európai Monetáris Rendszer (EMS) létrehozásában. Javította a két német állam kapcsolatát, megbékélésre törekedett a közép- és kelet-európai országokkal, 1979 szeptemberében Magyarországon is hivatalos látogatást tett. Az 1980-as évek elején, a gazdasági recesszió idején nem volt hajlandó megnyirbálni az adósságban úszó államháztartás bőkezű jóléti kiadásait, ami 1982 szeptemberében szakításhoz vezetett a szociáldemokrata-liberális kormánykoalícióban.

Az FDP kilépése után kisebbségbe került Schmidt-kormány 1982. október 1-jén egy konstruktív bizalmatlansági indítvány nyomán megbukott, a kormányzást a Helmut Kohl vezette kereszténydemokrata-liberális koalíció vette át.

Schmidt hamburgi képviselőként továbbra is részt vett a Bundestag munkájában, mandátumáról 1986. szeptember 10-én mondott le. Ezt követően kezdte publicisztikai tevékenységét a liberális szellemű Die Zeit című hetilapnál, amelynek 1985-1989 között társkiadója is volt. Számos politikai elemzést, publicisztikát közölt, csaknem ezer cikke, esszéje és több mint 30 önálló kötete jelent meg, a német közélet egyik legtekintélyesebb véleményformálójává, a pártok fölött álló, csak a közjót szem előtt tartó erkölcsi tekintéllyé vált. Egy 2013-as felmérés szerint a német közvélemény őt tartotta a második világháború utáni korszak legjelentősebb kancellárjának.

Higgadt, megállapodásra törekvő reálpolitikusnak, a kompromisszumok mesterének, az európai viták közvetítőjének tartották, aki nehéz helyzetekben is gyorsan feltalálta magát.

Politikusként nem fukarkodott a csípős megjegyzésekkel és anekdotákkal, sokat idézett mondása volt, hogy "akinek víziói vannak, menjen orvoshoz". Díszdoktori címmel tüntette ki több egyetem, számos nemzetközi kitüntetésben is részesült. Kedvenc időtöltései közé tartozott a sakkozás, vitorlázás, szívesen festett, zongorázott vagy orgonált, még koncerteket is adott. Helmut Schmidt élete végén több egészségi problémával küzdött, 2002-ben szívinfarktuson esett át és nyitott szívműtétet kellett rajta elvégezni. Megromlott a látása és hallása, járási nehézségei miatt 2009-ben kerekesszékbe kényszerült, de a dohányzást nem hagyta abba, kilencvenöt évesen is napi 40 szál cigarettát szívott el.