2021. február 6., 17:14

Házasság hete – ünnep a felvidéki magyarok körében is

A több éve február tizennegyedike táján meghirdetett Házasság hetéhez, melyre idén február 7-14. között kerül sor, a felvidéki magyarok is csatlakoztak. A járványhelyzetre való tekintettel sok program a világhálón keresztül zajlik majd, s értelemszerűen a házaspárok családjaiban, otthoni körben. Az alábbiakban Pozsony és Kassa magyar kezdeményezéseit szemlézzük.

A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség szervezésében házaspárok fényképei jelennek meg a közösség honlapján és Facebook-oldalán. A Házasság hete kezdeményezés idei jelmondatával, „Ezerszer is igen” – és logójával megjelölt fényképek hirdetni kívánják, hogy

a házasság intézménye ünneplésre méltó, értékes kincse társadalmunknak.

A házaspárok által beküldött képek fokozatosan kerülnek közzétételre a közösség médiafelületein, ezért érdemes lesz azokat naponta látogatni. Közben fohászok is megjelennek majd a fotókon kívül, mégpedig a házaspárokért, illetve házasok egymásért és házasságukért közösen mondható imádság-mintái is.

Az egész hét folyamán lehetőség lesz kapcsolódni a központi programokhoz,

de az egyes házaspárok maguk is megtervezhetik, hogyan szeretnék házasságuk megerősítése érdekében még inkább egymásra és kapcsolatukra összpontosítva, kölcsönösen – talán a megszokottnál is több – minőségi időt fordítva házastársukra, értékesen eltölteni ezt a hetet.

A hét ünnepi kicsúcsosodásaként a házaspárok február 14-én, vasárnap megújíthatják házassági ígéreteiket. Javasolt előkészíteni azt a feszületet is, amelyre egykor esküt téve a házasságkötés szertartásának keretében megerősítették házassági fogadalmukat.

A házassági ígéreteket az egyes párok – a jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel, miszerint még mindig nem lehetnek hívek fizikai részvételével celebrált nyilvános szentmisék Szlovákiában – otthon, közösen tehetik meg, például bekapcsolódva a Pátria Rádió által reggel 8:05-kor élő adásban sugárzott szentmisébe, melynek végén erre a szertartásra is sor kerül majd.

A Házasság hetét nyitó február 7-i, rádió által sugárzott vasárnapi magyar szentmise felhívása szerint javasolt a házaspároknak a február 14-i szentmisét és szertartást követően további közös programot, ünnepi ebédet, házasságkötésüket felelevenítő időtöltést, közös hálaadó imát is beiktatni az őket is ünneplő napba.

A kassai magyarok szintén szorgalmazzák a házaspárokra fókuszáló hét tevékeny átélését, ima- és szentmise-közvetítést, Házas-Társas-Játékot kínálnak, valamint a központi programok hasznos előadásaira hívják fel az érdeklődők figyelmét.

Legyen ez a hét a házasság ünneplése. Imádkozzunk a házaspárokért, családokért, a felnövekvő ifjúságért, újabb boldog házasságokért! De foglaljuk imáinkba a gondokkal küzdő vagy széthullott családok tagjait is! Mondjunk egy fohászt a betegséggel vagy gyásszal nehezített életű családokért, özvegyekért, s ahol tudunk, nyújtsunk vigaszt és segítséget!

Molnár Tamás, pozsonyi magyar katolikus lelkipásztor

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.