Hatalmas siker a szlovákok körében is a Hunyadi
Még augusztusban kezdte sugározni a szlovák köztévé a Hunyadi című sorozatot A korona őrzői címmel, és már az első epizódok után kiderült, hogy a szlovák nézők körében is nagy népszerűségnek örvend.
A magyarországi premier után öt, a cseh bemutatóhoz képest pedig egy hónappal került a szlovák képernyőkre a Hunyadi(A korona őrzői), ám így is versenyképes tudott maradni a köztévé a kereskedelmi adókkal – ami más filmeknek ritkán sikerül.
Az első két epizódot augusztus 31-én 20:30-tól sugározták, majd szeptemberben vasárnap esténként további négy alkalommal, szintén két-két rész következik.
A tavasszal világszerte debütált sorozat, amely a látványos díszleteknek és akciójeleneteknek köszönhetően magas nézettséget és kritikai elismerést kapott, az Oscar-díjra jelölt Robert Dornhelm rendezésében készült, Nagypál Orsi és Szász Attila közreműködésével.
Az első két részt átlagosan 266 és 237 ezer néző követte a szlovák köztelevízió Jednotka csatornáján, így a sorozat a piacvezető Markízával is versenyre kelt. A második vasárnap a nézettség 224 és 198 ezerre mérséklődött, miközben a Markíza valóságshow-jával és a rendkívül nézett, 2026-os világbajnoki selejtezőt közvetítő adással kellett megküzdenie.
A kereskedelmi célcsoportban a szlovák egyes A korona őrzői című sorozattal az elmúlt vasárnap a konkurens csatornákkal egy szintre került – írta a szakmai portál, a mediaboom.sk. Ez a siker is jól mutatja, hogy a magyar sorozat nemzetközi viszonylatban is kiválóan működik.