Hat emberi fejet találtak egy úton Mexikó középső részén
Hat levágott emberi fejet találtak kedden Mexikó középső részén, a Puebla és Tlaxcala államok közötti úton.

A Mexikónak ezen a vidékén korábban nem látott esetet sofőrök jelezték, majd a tlaxcalai ügyészség is megerősítette.
Egy további koponyára és emberi maradványokra a nyugat-mexikói Colima városában bukkantak rá - közölte a rendőrség helyi médiumok szerint.
Kábítószerrel és üzemanyaggal üzletelő bandákról eddig is tudtak Puebla és Tlaxcala államokban, de eddig ilyen fajta erőszakos bűncselekmény nem történt, ellentétben az ország északi és a csendes-óceáni partvidéki államaival, ahol több mint tíz éve fordulnak elő hasonló esetek a drogcsempészbandák rivalizálásának következményeként.
Június 30-án az észak-nyugati Sinaloa államban egy úton húsz holttestet találtak, közülük ötöt lefejeztek. A kormány által a kábítószer-kereskedelem ellen 2006-ban indított hadjárat óta több mint 450 ezer emberölést és százezer eltűnést regisztráltak Mexikóban a hivatalos statisztikák szerint.