Hány személyt érint a következő hónaptól utalt minimálnyugdíj?
A korábban elfogadott nyugdíjemelés értelmében a Szociális Biztosító újraszámolta és 10,6 százalékkal emelte az összes nyugdíjat. Első alkalommal az augusztusi kifizetési időszakban kerülnek kifizetésre a 2023. júliusi valorizációs pótlékkal együtt.

A nyugdíjminimumokat is feloldották, és összehasonlították a minimálnyugdíjak új összegeivel.
Arról már korábban is írtunk, hogy július 1-től emelkedett a minimálnyugdíj összege és megváltozott a kiszámítási módja is. Újra a létminimum összegéhez lesz kötve. Először augusztusban kapják kézhez azok, akiknek ez jár. Aki 30 évet dolgozott le, ami a minimálnyugdíjra való jogosultság alapfeltétele, az a létminimum 136-szorosát kapja ezentúl. A jelenlegi 334,30 euróról 365,70 euróra emelkedik.
A feloldás 59 652 nyugdíjast érint, közülük 4052-en kapják meg először a minimálnyugdíjat. A létminimum emelésével és a nyugdíjak valorizálásával kapcsolatban a nyugdíjból végrehajtott levonások újraszámítására került sor, amely jelenleg mintegy 46 ezer nyugdíjasra van hatással. Így több mint 11 ezer nyugdíjasnak marad magasabb összeg a pénztárcájában, 1716 kedvezményezett esetében pedig leállnak a végrehajtási elvonások. A társadalombiztosító augusztus hónapban minden jogosultat írásban tájékoztat a valorizálásról, a nyugdíj befagyasztásáról és a végrehajtási levonások újraszámításáról.
A Szociális Biztosító egy számológépet is készített a nyugdíjemelés kiszámításához.
A számológép használata egyszerű. A nyugdíjas a kínálatból választja ki a nyugdíj típusát a kalkulátorban, és a következő sorban jelzi a kapott nyugdíj havi összegét (euróban). Végül ráklikkel a kiszámítani jelzésre, és azonnal két információt kap:
- hány euróval nő a nyugdíja
- és mennyi a nyugdíja teljes összege a 2023. július 1-jétől történő emelés után.
A számológép itt érhető el!