Hans Geiger német fizikus 80 éve halt meg

Johannes Wilhelm Geiger 1882. szeptember 30-án született a bajoroszági Neustadt an der Haardtban. Apja filológus, indológus professzor volt az Erlangeni Egyetemen, ahol Geiger fizikát és matematikát tanult. Doktori fokozatának megszerzése után Manchesterben a Nobel-díjas Ernest Rutherford asszisztense lett.

Itt fedezte fel John Mitchell Nuttall társaságában a kettejük nevét viselő törvényt, amely mennyiségi összefüggést állapít meg egy radioaktív anyag atommagjainak felezési ideje és a kibocsátott alfa-részecskék kezdeti kinetikus energiája között. Geigernek része volt a Rutherford-atommodell megfogalmazásában is, amely feltételezte, hogy a teljes pozitív töltés az atom méretéhez képest igen kicsiny atommagban összpontosul, és afféle miniatűr Naprendszer módjára e körül keringenek a negatív töltésű elektronok.

Az első világháború kitörése után, 1914-ben haza kellett térnie Németországba, a háborúban a tüzérségnél szolgált. Leszerelése után a Birodalmi Fizikai Technikai Intézet radioaktivitást kutató laboratóriumának vezetője lett. 1924-ben Walther Bothe társaságában kidolgozta a koincidencia-módszert: két számlálócsövet úgy kapcsoltak össze, hogy azok csak akkor jeleztek, ha mindkettőbe egyidejűleg érkezett részecske vagy foton, ezáltal meg lehetett állapítani, hogy a két részecske ugyanabban az elemi folyamatban keletkezett-e. Bothe 1954-ben a módszer megalkotásáért és ennek használatával tett felfedezéseiért megkapta a fizikai Nobel-díjat. Geiger 1925-től a Kieli Egyetemen tanított, s 1928-ban tanítványával, Walther Müllerrel tökéletesítette az ionizáló részecskék számlálására alkalmas hordozható berendezését, amelynek első változatát még Angliában készítette.

A híres Geiger-Müller számlálócső a részecskekutatás alapeszközének számít, de számtalan más célra is használják, így kozmikus sugárzás mérésére és radioaktív kőzetek felkutatására is. Alapelve Rutherfordnak az a felfedezése, amely szerint a radioaktív részecskék ionizálják az útjukba kerülő atomokat.

Az üveg- vagy fémcsövet ritkított nemesgázzal, általában argonnal töltik meg, közepén nagyfeszültség alá helyezett, a cső külsejétől elszigetelt fémszálat vezetnek át. A csőbe jutó nagy energiájú részecskék a gázt ionizálva elektronokat szabadítanak fel, ezek ütközés révén további elektronokat váltanak ki, az elektronok okozta áramot pedig számláló vagy hangkeltő berendezés érzékeli - ez az ismert, filmekben oly félelmetesnek ható kattogó zaj. Geiger 1929-től a Tübingeni Egyetemen dolgozott - itt figyelte meg először a kozmikus sugárzás záporait -, 1936-tól pedig a Berlini Egyetem professzora volt.

1929-ben megkapta a Hughes-érmet, 1937-ben lett a Német Tudományos Akadémia tagja. Kutatta a kozmikus sugárzást, a mesterséges radioaktivitást és - miután Otto Hahn 1938-ban felfedezte a maghasadást - a jelenséget és az atomfegyver lehetőségét vizsgáló, német tudósokból álló "Uránium Klubnak" is tagja volt.

A nácikhoz ellentmondásosan viszonyult, elítélte a Lénárd Fülöp, azaz Philipp Lenard által propagált "német fizikát", amely a relativitáselméletet és a kvantumfizikát is zsidó szemfényvesztésnek minősítette, de nem szólalt fel zsidónak minősített kollégái, barátai védelmében. Hans Geiger a második világháború végén átélte Berlin ostromát, s nem sokkal később, 1945. szeptember 24-én Potsdamban halt meg, néhány héttel azután, hogy az amerikaiak ledobták Hirosimára az első atombombát. Nevét egy kisbolygó és a Holdon egy kráter, szülővárosában utca viseli.