Hajós Alfréd olimpiai bajnok úszó, építész 70 éve halt meg

1878. február 1-jén Budapesten született Guttmann Arnold néven egy szegény zsidó család legidősebb gyermekeként. Már négyévesen megtanulta az úszás alapjait a Dunán, a Scholz-uszodában. Tizenhárom éves volt, amikor apja a Dunába fulladt, de ez nem tántorította el az úszástól. A fővárosban horgonyzó matrózoktól tanulta el a váltott karú úszást, ami a korszakban elterjedt mell- és oldalúszóütemnél lényegesen hatékonyabb volt. Versenyzői pályafutását 1894-ben kezdte a Magyar Úszó Egyesületben. A Markó utcai főreálgimnázium elvégzése után, a Műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 1899-ben. Egyetemi évei alatt is aktívan sportolt, tornázott és futott is. Egyike volt a korszak legtehetségesebb úszóinak, 17 évesen már Európa-bajnok volt. Egy évvel később, egyetlen úszóként került be az első magyar olimpiai keretbe, amely mindössze hét versenyzőből állt.

Az athéni játékokra hazai versenymedence híján a Rudas fürdő 27-28 fokos vízében edzett.

1896-ban az első újkori olimpián 100 és 1200 méteren is diadalmaskodott, megszerezve a magyar sport első olimpiai győzelmeit. Az úszóversenyeket április 11-én Pireuszban, a Zea-öböl 10-12 fokos, erősen hullámzó vizében rendezték.

Az úszás stílusa nem volt szabályozva, míg a többi nemzet mellben úszott, Hajós a magyar tempónak nevezett úszóstílust választotta, ami a matrózoktól tanult technika továbbfejlesztett, a karmozgás lábütemmel kiegészített változata volt, gyakorlatilag megegyezett a mai gyorsúszással.

A 100 méteres verseny rajthelyéhez, az öböl közepén kifeszített kötélhez gőzhajóval szállították versenyzőket. A startpisztoly eldördülését követően elsőként Hajós érte el a célt jelző kötelet 1:22,2 perces idővel. Az eredményhirdetés egy hajó fedélzetén zajlott, az árbócra húzták fel a magyar zászlót, amelyet Hajós vitt magával Athénba. A zenekar ezután belekezdett a himnuszba, csakhogy az osztrák Gotterhaltéba, amit a magyarok leintettek, s maguk énekelték el a Himnuszt.

Hajós 500 méteren is indult volna, de nem ért oda időben a kezdésre, így volt ideje rápihenni az 1200 méteres versenyre.

A hajófedélzetről induló mezőnyre hatvan métert vert rá úgy, hogy körülötte sorra adták fel a riválisok a versenyt a dermesztő hideg vízben, végül 18:22,1 perces idővel győzött. A közönség ünnepelte, másnap a görög lapok már mint a "magyar delfint" emlegették. A király a zárófogadáson megkérdezte tőle: "Hol tanult meg ilyen jól úszni?" Mire nagy derültséget keltve azt válaszolta: "A vízben".

1896-ban ismét megnyerte Bécsben a nem hivatalos úszó Európa-bajnokságot, majd 19 évesen befejezte úszópályafutását. Áttért a tornára és atlétaként is sikereket ért el. Később labdarúgó lett, klubja, a Budapesti Torna Club (BTC) színeiben 1897-ben játszott a Millenáris pályán az első magyarországi labdarúgó-mérkőzésen, majd az első nemzetközi meccsen is.

A BTC-vel 1901-ben és rá egy évre magyar bajnoki címet is szerzett, s 1902-ben az első magyar labdarúgó-válogatottnak ő volt a csapatkapitánya. 1904-ben visszavonult az aktív sportolástól. 1906-ban szövetségi kapitány lett, sőt még játékvezetőként is működött. Az 1900-as évek elején neves újságírónak számított, a Sport-Világ című lap az ő szerkesztésében jelent meg. Építészeti munkássága is jelentős.

Alkotásai az eklektikától, illetve a szecessziótól a modern formák alkalmazásáig igen változatosak.

Az egyetem elvégzése után előbb Alpár Ignác, majd Lechner Ödön irodájában dolgozott. 1907-től Villányi Jánossal közösen önálló építészeti irodát tartott fenn. Első jelentős megrendelésük a Magyarországi Református Egyház zsinati székházának megtervezése volt, majd az 1915-ben átadott debreceni Aranybika Szálló tette építészként is országosan ismertté Hajós nevét. A két világháború között már önálló építészirodát vezetve főleg sportcélú létesítmények tervezésével foglalkozott. Elsőként az 1922-ben átadott, UTE számára tervezett stadionja valósult meg a Megyeri úton.

Ez volt az első magyar létesítmény, amely a stadion nevet kapta, és az első ilyen, amely vasbetonból készült.

1924-ben Lauber Dezsővel közösen készített "Ideális stadion" című terve ezüstérmet nyert az olimpiai művészeti versenyeken Párizsban, úgy, hogy az aranyérmet nem ítélték oda. 1930-ban adták át az általa tervezett, és ma nevét viselő margitszigeti fedett sportuszodát, amit a vasbeton-szerkezet lehetőségének merész kihasználása, korszerű tér- és homlokzatformák jellemeznek. A zsidótörvények hatálya alól sokáig felmentették, de a nyilas uralom idején neki is bujkálnia kellett. 1945 után irodáját nem nyithatta újra, de ő vezette a Vajdahunyadvár, a Tőzsdepalota és több más középület helyreállítási munkálatait, még a sztahanovista kitüntetést is megkapta. Utolsó épülete a kelenföldi művelődési ház volt 1955-ben.