Habsburg Mária, II. Lajos király felesége 520 éve született
Ötszázhúsz éve, 1505. szeptember 15-én, ezen az a napon született Brüsszelben Habsburg Mária magyar királyné, Németalföld kormányzója, a mohácsi csatában elesett II. Lajos király özvegye.
Habsburg (Szép) Fülöp és Őrült Johanna ötödik, legkisebb gyermekének bátyja volt I. Ferdinánd, a későbbi magyar király és V. Károly német-római császár és spanyol király, a kor leghatalmasabb uralkodója is. Már a bölcsőben hatalmi játszmák (mellék)szereplője lett, a Habsburgok általa remélték a magyar trónt megszerezni. Ennek érdekében I. Miksa német-római császár és a Jagelló-házi II. Ulászló magyar és cseh király 1506-ban megállapodott, hogy Ulászló lánya, Jagelló Anna Miksa unokájához, Ferdinánd főherceghez megy feleségül, míg Ulászló fia, a későbbi II. Lajos magyar király Máriát veszi el.
A szerződés azt is kikötötte, hogy ha valamelyik uralkodóház kihal, a trón a másikra száll. A
még csecsemő Lajost és Máriát 1506-ban eljegyezték, a jelképes esküvőre 1515 nyarán Bécsben került sor, az igazi esküvőt 1522 januárjában tartották Budán. Mária 1526-ig élt a magyar királyi udvarban, a kortársak szerint mulatságokat és táncot kedvelő, életvidám fiatalasszony volt. Sőt, egyes beszámolók szerint túlságosan is szabadosan értelmezte az erkölcs fogalmát, a magyar urak csak latruncula (szajha) néven emlegették, és azt is terjesztették róla (bár erre nincs bizonyíték), hogy többször félrelépett. Férje, a koraszülött Lajos maga is kicsapongó életet élt, tizennyolc éves korában már ősz volt a szakálla. A könnyelmű, tekintéllyel nem rendelkező királyi pár eltékozolta az egyébként is megcsappant jövedelmeket, úgyhogy Mohács előtt már evőeszközre is alig futotta a kincstár bevételeiből.
Az 1526. augusztus 29-i vesztes mohácsi csata után Lajos menekülés közben a megáradt Csele patakba fulladt, de már akkor terjedt a szóbeszéd, hogy meggyilkolták.
A felbujtó a koronára áhítozó Szapolyai János erdélyi vajda lett volna, aki az év során háromszor is megkérte az özvegy királyné kezét. Mária fivére, I. Ferdinánd - aki a Jagellókkal kötött szerződés alapján a magyar trón örökösének tekintette magát - tartott is tőle, hogy húga enged a vajdának, de Mária mindannyiszor kosarat adott, és anélkül, hogy Buda védelmére bármilyen intézkedést tett volna, Pozsonyba menekült. Az idegen uralkodóktól megcsömörlött magyar rendek 1526. november 10-én királlyá választották Szapolyait, akit másnap meg is koronáztak. A Habsburgok ebbe nem nyugodtak bele: november 25-én Mária is országgyűlést hívott össze Pozsonyba, a kiküldött meghívókat októberre dátumozták vissza. A királyválasztó diétát szabályszerű vesztegetési és ígérgetési hadjárat előzte meg, de Ferdinánd a biztonság kedvéért tízezer fegyverest is felvonultatott a bizonytalankodók meggyőzésére. A kívánt eredmény nem maradt el, december 17-én őt is magyar királlyá választották.
A koronát szinte napra pontosan egy évvel Szapolyai után, 1527. november 3-án helyezték a fejére (ez volt az utolsó székesfehérvári koronázás), trónusa mellett ott állt Mária is.
Az özvegy királyné magyarországi szerepe ezzel véget ért. Fivérei nem bíztak benne, el akarták távolítani Szapolyai közeléből, ezért V. Károly 1530-ban a távoli Németalföld kormányzójának nevezte ki. Máriának ugyan komoly ellenérzései voltak, de most is alávetette magát a dinasztia érdekeinek, és zokszó nélkül elfoglalta új helyét. A korábban lutheránusság gyanújába keveredett asszony ügyesen lecsendesítette a reformáció keltette lázongásokat, vallási türelme és a művészetek pártolása révén komoly népszerűségre tett szert. Élete szigorúan megszabott keretek között, az etikettnek megfelelően folyt, de magyar kapcsolatai nem szakadtak meg teljesen: az udvarában élt Oláh Miklós itt írta történeti munkáit. Mária megfogadta, hogy özvegyi fátylát többé nem teszi le, s ígéretét haláláig megtartotta. Kérője több is akadt, de ő valamennyit kikosarazta, Mohács után készült portréin fehér özvegyi fejkendőben ábrázolták.
Férje szívét aranyurnában őrizte, és mindig magával hordta, Lajosról végrendeletében is a hűséges szeretet hangján emlékezett meg.
1555-ben, V. Károly példáját követve, ő is lemondott hivataláról, és Spanyolországba vonult vissza. Végső napjait magányosan, bűnbánatba merülve Valladolidban töltötte, s néhány héttel bátyja után, 1558. október 18-án ő is meghalt. Először egy itteni templomban temették el, majd 1574-ben II. Fülöp átvitette koporsóját az Escorialba, az egykori Habsburg-uralkodók országaiban ma is Magyarországi Máriaként emlegetik.
