„Győzünk, vagy ottveszünk”
Budavár 1849. május 21-i bevételét követően az orosz beavatkozás már csak idő kérdése volt, s Görgei Artúr tábornok a cári csapatok beérkezése előtt akarta megverni a császári-királyi fősereget. Így került sor a Vág menti magyar támadásra, ám az 1849. június 20–21-i peredi csata császári győzelemmel zárult és a hadászati kezdeményezés kicsúszni látszott a magyar fél kezéből.
A magyar fősereg 250 km szélességű arcvonalon állt a bányavárosoktól a Vág vonala mentén a Csallóközön át Komáromig, majd attól délre a Rába vonalán Marcaltőig: a jobbszárnyon két különítmény cirkált a bányavárosok és Nyitra vidékén. Onnan délre az I. hadtest Mocsonok, Ürmény, Komjáti térségében, Érsekújvár környékén a III. hadtest, tőle délre Komáromig a II. hadtest, a Csallóközben a komáromi őrség egy hadosztálya, a balszárnyon a Rába vonal mentén pedig a VII. hadtest és a Kmety-hadosztály.
Az Esztergomban, majd Tatán települt Központi Hadműveleti Iroda (KHI) Bayer József táborkari ezredes vezetésével kidolgozta a haditervet, s a feldunai hadsereg három hadteste külön-külön próbált áttörni a Vág folyó mentén, többi része pedig a Csallóközben és a Rába vonalán vonult védelembe.
Nagyobb gond volt, hogy Görgei Pesten tartózkodott, a feldunai hadsereg vezetésében nem túl szerencsés személyi változások történtek, ráadásul Klapka György vezérőrnagy nehezen viselte, hogy Bayer ezredesnek engedelmeskedjen. A KHI nem volt tisztában a Vág vízrajzi viszonyaival, mint ahogy azzal sem, hogy a császáriak milyen erőkkel rendelkeznek a térségben.
A felemás eredmény miatt Görgei június 20-ára újabb támadást parancsolt, s előzményeként a Csallóközbe a VIII. hadtesttől érkezett erősítés.
Az első csatanapon Klapka Nyárasdnál elakadt. Asbóth újfent remekelt: elfoglalta Királyrévet és Zsigárdot, majd nagyrákói, kelemenfalvi és nagyselmeci Rakovszky Samu őrnagy szabolcsi 48. honvédzászlóalja szuronyrohammal vette be Peredet. Knezić habozva indult támadásra és Pered–Alsószeli vonaláig jutott, Nagysándor határozatlan semptei előnyomulása kudarccal zárult, a balszárnyon Poeltenberg Ernő vezérőrnagynak erőszakos felderítései révén kellett megakadályoznia, hogy a Duna jobb partjáról császári erősítés kerüljön a Csallóközbe.
Borítékolható volt a császáriak másnapi támadása, ezért a II. és III. hadtest feladatul kapta annak felfogását, Klapkának tartania kellett a puszta-aszódi hidat, míg Szerednél az I. hadtestre erőszakos folyamátkelés várt.
Mivel Haynau támadni akart, már június 19-én megkezdte erőinek átcsoportosítását a Duna jobb partjára, de ennek leplezésére a Vágnál útját akarta állni a honvédeknek a császári II. és IV. hadtest, valamint Fjodor Szergejevics Panyutyin altábornagy 12 ezer fős, kombinált gyaloghadosztályának bevetésével.
A második csatanapon a császári II. hadtest a csallóközi magyar erők lekötése mellett a császári IV. hadtestet is támogatta. A szeredi hadihíd lerombolása után támadásba lendültek, Királyrévet elfoglalták és a hátrálni készülő honvédek hátába kerültek. Görgei erről jobbszárnya támadásakor értesült, parancsára Kászonyi visszavette Királyrévet, de Pered orosz kézbe került és Leiningen kénytelen volt Zsigárdot feladni. Aznap Nagysándor mulasztott, nem akadályozta meg a császáriak átkelését a Vágon.
Görgei kíséretével – köztük lisznyói Lisznyay Damó Kálmán tábori historiográfussal – az első vonalban tartózkodott. Egyik ordonánca, szentkirályszabadjai Karsa Ferenc hadnagy naplója szerint az ellenséges ágyúgolyók mind közelebb csapódtak be és Lisznyay ijedten felkiáltott:
Az ellenséges nyomást nem állták a honvédek, ezért Komárom felé hátráltak.
A Csallóközben harcoló Klapka emlékirataiban olvashatjuk, hogy „az első napon csapataink nemcsak megtartották a csatateret, de még nyertek is térben. De a második napon, amidőn az ellenséges részen Panyutyin orosz dandára (helyesen: hadosztálya) is a harcvonalba nyomult, az ütközet kedvezőtlen fordulatot vett, s Görgey kénytelen volt, folyton a leghősiesebben harcolva, a Vágon és Vág-Dunán át visszavonulni. A hidat, melyen át a két csatanapon küzdött két hadtest nagyobb része visszavonult, ugyanazon időben én védelmeztem a Csallóközön működő ellenséges hadtest ismételt támadásai ellen.”
Karsa hadnagy arról számolt be, hogy június 21-én „(...) Királyrév elfoglalásával (kempeleni és kismagyari) Kempelen (Károly) századost bízta meg Görgey; maga pedig a két hadtest élére áll, s első sorban is, hogy a győzelem mámorában előre törő ellenség árját megállítsa: egybe hajtja a huszárságot, hozzájok rendeli a 3., 9.-ik és a Schwarzenberg zászlóaljat, és a szuronnyal támogatott lovas rohamot megindítja.
Egy másik parancsőrtiszt, a Pozsony vármegyei kisjókai Takács Gyula főhadnagy Perednél szentül megfogadta, „vagy győzünk, vagy ottveszünk”. Az ellenség túlerejéről feljegyezte, „tűrni, szenvedni, kitartani mégis kell, s hogy ezen nagy barbár horda által meg ne semmisíttessünk. Mit volt mit tenni mint visszavonulni újra az aszódi pusztára, de alig értünk át, máris az ellenség a sarkunkban volt. Nehéz volt az átkelés a Vágon szállító eszközök hiányában, még erről sem gondoskodtak, sokan a hullámokban lelték halálukat.
Volt ott tolakodás, rendetlenség, de még csatázni is kellett. A sötétség dacára Klapkával egyesültünk (…)”
A kétnapos peredi csatában mindkét fél erején felül verekedett. A kudarc kihatott a honvédek moráljára, míg a koalíciós csapatok önbizalma megnőtt. Mivel a magyar felderítés nem rendelkezett érdemi adatokkal az ellenség hadmozdulatairól, Haynau átcsoportosítása rejtve maradt.
A honvédsereg kezéből kicsúszni látszott a hadászati kezdeményezés, de az még nem került át a császáriakhoz.
Megjelent a Magyar7 2024/25. számában.
