Győztes csaták, elveszett emlékművek (II.) - KÉPEKKEL
Nagyon sok magyar emlékmű, emléktábla eltűnt a Felvidéken, vagy átalakított formában, nem az eredeti céljának megfelelően él tovább. Lapunk korábbi számában bemutattuk a körmöcbányai és a hodrusvölgyi 1848-as emlékmű, illetve a Görgei-alagút sorsát, és most folytatjuk kutatásunkat az eltűnt, illetve átalakított felvidéki 1848-as emlékművek nyomában.
Magyarország szétkoncolása után a cseh légionáriusok azonnal le akarták dönteni a lőcsei honvédszobrot. Azzal azonban nem számoltak, hogy a lőcseiek akár meghalni is képesek, hogy megvédjék azt.
Napokig körbeállták és testükkel védték ami az övék, amiért nagyszüleik vére folyt, a szabadság szimbólumát. A városban betiltották március 15-e megünneplését, a szobrot pedig bedeszkázták. Persze ez csak olaj volt a tűzre, és mikor a szobrot ledöntötték, a lőcsei polgárok tüntetni kezdtek. Ekkor a tömegbe lőttek s egy szlovák szolgáló lány meg is halt. Ez sem volt elég. Negyvenhét embert elítéltek a felháborodott lőcseiek közül. Elpusztított honvédszobrunk talapzatán ma Ľudovít Štúr szobra áll.
Ez sem a véletlen műve, de vannak azért jó példák is. Akadnak, olyanok, akik „Félelem Nélkül” újraöntik az emlékműveket. A Sine Metu egyesületnek köszönhetően a lőcsei honvédszobor is elkészült, igaz nem az eredeti helyén lett felállítva. Faragó József eredeti szobra a branyiszkói győzelem emlékére készült, s most a másolatnak újabb csatát kell vívnia, hogy helyére kerüljenek a dolgok.
Egyik sétánk alkalmával éppen a poprádi (Szepesszombat akkor még Poprád része volt) emlékművet kerestük a Körmöcbányán megismert Frici bácsival, amikor a város főterén egy idős helyi házaspárba botlottunk, akik magyarul beszéltek egymással. Szepesszombaton van, de az első világháborús emlékmű – mondták, amikor leírtam hogyan is néz ki az obeliszk. Már pedig az '48-as emlékmű, mondom, s erre ők is felkerekedtek, hogy megnézzék. Már távolabbról olvasható volt a szlovák nyelvű rábiggyesztett felirat, „A világháborúban elesettek emlékére”. Alatta a dátum 1848.
Iglón 1849. február 3-án éjjel támadtak Guyon Richárd katonáira, ám hamarosan fordult a kocka és a szabadságharcosok kerekedtek felül. Ebben a csatában 67 honvéd esett el. Emléküket a temetőben lévő hatalmas szikla őrzi. A tönkretett emléktáblát nemrégiben rendbehozták, nem úgy, mint az 1848-as iglói honvéd emlékművet, ami a legszebb felvidéki emlékmű volt.
Szobrát (mint a demokácia atyjának a szobrát), természetesen ma is ott találjuk a Capitolium épületében és számos amerikai városban. Nem úgy a felvidéki városok nagy részében. Az itteni Kossuth-szobrok történetéről talán külön könyvet is lehetne írni. Kossuth ugyan Monoron született, de családja Turócszentmártonból, (pontosabban Kossuthfalváról) származott, ahol a falu helyén álló lakótelep máig őrzi a család nevét. A XX. század elején sorra avatták a Kossuth-szobrokat a Felvidéken is. Trianon után e szobrok nagy részét (Érsekújvár, Nagymihály, Dobsina, Losonc) összezúzták, megsemmisítették.
Érsekújvárban annak idején 1906. június 17-én hatalmas ünnepségek közepette leplezték le a Kossuth-szobrot. Már a vasútállomáson cigányzenekar fogadta a vonattal érkező vendégeket.
Lovas huszárok, szekeresgazdák díszegyenruhában pózoltak a főtéren, s az aznapi érsekújvári lap a Kis Magyar-Alföld piros fehér zöld sávval jelent meg. Az ünnepi beszédet Thaly Kálmán és Kossuth fia, Kossuth Ferenc mondta. Hasonlóképpen zajlott ez a többi városban is. Nem telt bele sok idő, jött az első nagy világégés. Azok kaptak hatalmat mások kezéből, akik a szabadságnak, az emberi méltóságnak még a gondolatát is el akarták törölni. Kossuth nagyságát és szellemiségét a szlovákok sajnos még ma is tévesen ítélik meg.
Március 15-ének jóval a szabadságharc után is voltak áldozatai. Kassán 1919-ben hagyományosan a honvéd- szobornál tartották a megemlékezést, amely ekkorra már a megszállás elleni tiltakozássá vált. Március 17-én a csehszlovák katonák ledöntötték a szobrot, s ez tiltakozást váltott ki.
A kassaiak körbeállták a talapzatot, mire a katonaság az ártatlan civilekre lőtt. Ketten meghaltak, az egyik egy 13 éves kislány volt. Ezután a szobrot egy öntödébe vitték, gőzkalapáccsal összetörték és beolvasztották. Vécsey Zoltán, a Csehszlovákiában betiltott A síró város c. könyvében a következőket írja: „Őrjáratok cirkálnak fel és alá és szétoszlásra szólítják fel a tömeget. De senki sem tágít... Fotográfiák készülnek az üres szobortalapról, amely előtt a sárban fekszik a kurucvitéz és a vörössipkás alakja a város hősi múltjának ércbe öntött szimbóluma.”
Mikor a szabadságharc elbukott, a komáromi várat még mindíg nem sikerült bevennie az ellenségnek. Korának legmodernebb és leghíresebb csatahajója az I. világháborúban a Szent István volt. Azt azonban kevesen tudják, hogy volt ezen a hajón egy gyönyörűen díszített admirálisi szalon, ahol az előkelőségeket is fogadták. E díszteremben a fő helyen – akár egy oltáron – egy üvegezett vitrinben volt a csatahajó díszlobogója, melynek selymébe beledolgozták a szabadságharc komáromi zászlajának kéttenyérnyi darabját. Figyelmeztetve arra, hogy a szabadságharc elbukott ugyan, de még volt egy bástya, volt egy sziget, ami nem süllyedt el.
Nos, mint tudjuk, a Szent Istvánt gyorsan elsüllyesztették. Nemcsak a szabadságharcot, de az első világháborút is elvesztettük, s most mi is süllyedünk ezen a felvidéki hajón a többi szétforgácsolt nemzetrésszel együtt. Van hát küldetésünk. Nemcsak emlékműveinket, magunkat is talpra kell állítani. Méghozzá minnél hamarabb. Nagyobb gond, hogy temetőinkben sorra tűnnek el a magyar sírok. Ennek több oka van, egyrészt az, hogy a 131/2010-es törvény alapján a sírokat likvidálni lehet, amennyiben 10 év elteltével sem fizetik ki a sírhely bérleti díját, márpedig a magyar lakosokat száműzték az ország északi részéről. Több 1848-as honvéd sírja lett e rendelet áldozata. Másrészt az unokák, dédunokák vésik le vagy biggyesztenek új szlovák nyelvű táblákat a sírokra. De ez már egy másik történet.
A szélaknai csata emlékművét sokszor fényképeztem. Régebben egy hárs állott az emlékoszlop kerítésének sarkában, melyet nemrégiben kivágtak. Tavaly azonban újra kihajtott.
Talán valami újra indul a mi gyökereinkből is. Döcögősen, félénken, de lehet, lassan merik felvállalni múltjukat az itt élők. Igaz a körmöci emlékművet még nem merték visszaállítani eredeti formájába, de az eredeti emléktábla már visszakerült, s ott bújik meg a hegyoldalban. Ráadásul a kassai honvédszobor makettje is elkészült. Lehet, hogy egyszer tényleg a helyükre kerülnek a dolgok? A végére álljon itt egy József Attila idézet: „Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat, gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.”
Megjelent a Magyar7 2022/14. számában.
