Gyorsaság és pontosság: három éve a tények útján

Egyik szemünk sír, a másik nevet: a járvány által kiváltott figyelem is megsokszorozta olvasóink számát, de a szürke árnyék számunkra is ott lebeg a mindennapok felett – az aggodalom barátainkért, hozzátartozóinkért. Aki az oldalunkra kattint, talán bele sem gondol, a híreknek nemcsak szerkesztői vagyunk, hanem olvasói is.

A megnövekedett érdeklődés persze édes teher. Ki ne örülne annak, ha a keze munkája - igaz esetünkben csak a virtuális térben - sokakhoz eljut.

Megtanultunk együtt élni a járvány kényszerű napirendjével: a délelőtt tíz órakor megjelenő napi adattal, a járványügyi sajtótájékoztatók végtelen sorával.

Háromévesek vagyunk, de mintha évtizedek teltek volna el ez idő alatt. Ritkán jó, ha egy emberre azt mondják, koravén. A honlapunkat a kényszer tehette volna koravénné, helyette reményeink szerint koraéretté vált. Úgy nőttünk fel az évtizedek óta a piacon lévő laptársaink mellé, hogy közben a felgyorsuló időben, ezt jószerével fel sem fogtuk.

Megtanultuk, a hírversenyben a legfontosabb szempont a gyorsaság. A 2021-es év első három hónapjában több mint 2,6 millió egyedi látogató kereste fel honlapunkat, ami naponta átlagosan közel harmincezer egyedi felhasználót jelent.

Külön öröm számunkra, hogy jelentősen megnőtt azon látogatóink száma, akik elsődlegesen keresik fel a ma7.sk honlapot – az organikus elérések száma hónapról hónapra gyarapszik. Mindezt aligha érhettük volna el, ha az olvasó a szlovákiai koronavírus-járvány legsötétebb hónapjai alatt nem éppen tőlünk értesül leggyorsabban a folyamatosan változó járványügyi szabályokról.

A hátunk mögött hagyott év azt bizonyítja, hogy érdemes egyedi tartalmakat készíteni, a híreknek gyakran elébe menni, az ügyeket felvállalni, a visszás dolgokat pedig feltárni.

Több írásunk is komoly visszhangot váltott ki, ami a közéleti döntőshozókra is óhatatlanul hatással volt. Voltak vállalásaink, amelyek önmagunknak is komoly kihívást jelentettek, elég csak megemlíteni a trianoni békediktátum századik évfordulójára készített nyolcórás, több mint ötven kisfilmből álló műsorfolyamunkat. Az aznapi elérésünk (125 ezer látogató) rekord magasságba kúszott.

Az elmúlt évben tovább erősítettük a videós és podcast adásainkat, hogy ne csak írásban, de „élő szóban” is közvetítsük, értelmezzük, alakítsuk a felvidéki magyar közéletet.

Felületeink szoros egységet alkotva igazi médiacsaláddá fejlődtek – és a különféle platformok azt is szolgálják, hogy minden korosztály megtalálja a neki tetsző tartalmat. Bár a hírversenyben sokszor így érezzük, a lapot mégsem csak a pillanatnak írjuk – az időtálló tartalmakat őrzi meg a Magyar7 hetilap.

Médiacsaládunk egyik erőssége, hogy tudósítóink segítségével jelen vagyunk a régiókban is, figyelve olvasóink mindennapi gondjaira és örömeire.

A szülőföldjéhez, a jövőbe vetett hitéhez ragaszkodó felvidéki magyarként számunkra mindennél fontosabb ez a pántlikaszerűen elnyújtózó részhaza. Ennek tudatában a leírt és a kimondott szónak mindig súlya van.

A szerkesztőségen belül persze nem vagyunk egyformák, miért is lennénk? Ha a hangsúlyokat időnként máshova is tesszük, egy azonban mindig összeköt minket – a felvidéki magyar közösségért érzett felelősség.

Számunkra is új kihívás, hogy meggyőződésünket nem feladva, segítsük megtalálni a közös utakat. Tesszük ezt azért, mert hiszünk a felvidéki magyar közösségben, annak önszervező erejében, és abban, hogy van létjogosultsága egy felvidéki magyar gyűjtőpártnak.

A magyar pártot meggyőződésünk szerint nem helyettesítheti semmilyen nemzetiszín pántlika valamely szlovák kormánypárt farvizén, sem egy magát mégoly haladónak mondó magyar tagozat egy szépreményű parlamenten kívüli párt holdudvarában. A felvidéki magyar közösség jövőjébe vetett hitünk azért ilyen erős, mert hiszünk a magyar nemzet határokon átnyúló egységében és a közép-európai nemzetek egymásra utaltságában.