Gustav Hertz német fizikus 50 éve halt

Gustav Ludwig Hertz 1887. július 22-én született Hamburgban, apja ügyvéd, apai nagybátyja az elektromágneses hullámokat felfedező Heinrich Hertz volt. Tanulmányait szülővárosában kezdte meg, egyetemi éveit Göttingenben, Münchenben, majd Berlinben töltötte.

1911-ben itt szerezte meg PhD-fokozatát, disszertációjához kapcsolódó kutatásai során a széndioxid infravörös elnyelését (abszorpcióját) vizsgálta a nyomás függvényében.

Doktorrá avatása után, 1913-ban a Berlini Egyetem fizikai tanszékén a feketetest-sugárzás méréséről ismert Heinrich Rubens asszisztense lett. Egyetemi kollégájával, James Franckkal az elektronok mozgását tanulmányozták, s 1914-ben közvetlen kísérleti bizonyítékot találtak az atomi energiaszintek létezésére. Kísérletük során higanygőz atomokat ütköztettek elektromos feszültséggel felgyorsított elektronokkal. Az elektronok ütközése tökéletesen rugalmas volt, amíg energiájuk el nem érte a 4,9 eV-ot, ekkor azonban ütközéskor energiát adtak át a higanyatomoknak, gerjesztett állapotba hozva azokat. Egy újabb, immár 4,9 + 4,9 eV-os feszültségértéknél ismét gerjeszteni tudták a higanyatomokat, és a kibocsátott fény hullámhossza pontosan megegyezett a higany 253,6 nanométeres (nm) spektrumvonalával.

A Franck-Hertz-kísérlet bebizonyította, hogy az atomok a velük ütköző elektronoktól csak pontosan meghatározott energiaértékeket képesek átvenni, amelyek értéke elemenként más és más, ezzel elsőként igazolták az atomok kvantumtermészetét, és Niels Bohr atomszerkezeti elméletét is, amely szerint az atomokban az elektronok az egyik pályáról a másikra ugorva tudnak energiát felvenni vagy leadni. Franck és Hertz "Az elektronok és atomok közötti ütközés törvényének felfedezéséért" 1925-ben megosztott fizikai Nobel-díjat kaptak. Hertz a Nobel-díjat eredményező kutatás mellett pályája során foglalkozott a röntgensugárzás elnyelési színképével, 1920-ban megfogalmazta a szabálytalan dublettek törvényét.

1932-ben diffúziós módszert dolgozott ki az izotópok szétválasztására, a plazmafizikában az elektronemisszióra vonatkozóan végzett megfigyeléseket.

Hertz az első világháborúban a mérgező klórgázt fegyverként való alkalmazását szorgalmazó, "a vegyi háború atyjaként" emlegetett Fritz Haber csoportjának tagja volt, s 1915-ben egy lengyelországi gáztámadás során, amikor a szél iránya megfordult és visszasodorta a halálos gázt, ő is súlyosan megsérült. (Habert a háború után nem vonták felelősségre, sőt 1918-ban az ammóniaszintézisért megkapta a Nobel-díjat.) Hertz felgyógyulása után, 1917-ben a Berlini Egyetemen magántanári kinevezést kapott, 1920-1925 között az eindhoveni Philips izzólámpagyár fizikai laboratóriumában dolgozott.

1925-ben kinevezték a Halle-i Egyetem Fizikai Intézete igazgatójává, 1928-tól a Berlini Műszaki Egyetem (THB) Fizikai Intézetét igazgatta.

A nácik hatalomra jutása után a "félzsidónak" minősülő Hertz számára (a család már 1834-ben áttért az evangélikus vallásra, de egyik nagyapja zsidó vallású volt) első világháborús tiszti rangja egy ideig még védelmet nyújtott, de miután nem volt hajlandó letenni a hűségesküt Hitler személyére, le kellett mondania posztjáról. Nem hagyta el az országot, a Siemens Kutatólaboratóriumát vezette, ahol izotópszétválasztással foglalkozott.

A második világháború végén a Berlinben folyó harcok miatt biztonságukért aggódó tudósok egyikeként elfogadta a szovjetek által felajánlott kutatási lehetőséget. Először Szuhumiban vezetett egy kutatóintézetet, amely részt vett a szovjet nukleáris programban, munkáját 1950-től Moszkvában folytatta. A szovjet atomkutatás sikereihez való hozzájárulásáért 1951-ben Sztálin-díjjal tüntették ki, ugyanebben az évben Franckkal közösen a Német Fizikai Társaság Max Planck-érmét is neki ítélték.

1954-ben visszatért az NDK-ba, ahol 1960-as nyugdíjba vonulásáig a lipcsei Karl Marx Egyetem (ma Lipcsei Egyetem) Fizikai Intézetének élén állt. Tagja volt az NDK Tudományos Akadémiájának, külföldi tagja a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának, tiszteleti tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Gustav Hertz 1975. október 30-án, 88 éves korában Berlinben halt meg, a hamburgi családi sírboltba temették el. Ő volt az egyetlen német Nobel-díjas, aki a kitüntetés átvétele után tudományos munkát végzett az NDK-ban.