Gregory Peck 110 éve született

Eldred Gregory Peck a kaliforniai San Diego La Jolla negyedében jött a világra. Szülei válása után, ötéves korától nagyanyja nevelte, akivel rendszeresen járt moziba. Los Angelesben katonai iskolában tanult, majd a Kaliforniai Egyetem hallgatója volt, akkor kezdett érdeklődni a színjátszás iránt. 1939-ben New Yorkba ment, ahol két évig színiiskolába járt, emellett dolgozott is. A második világháború alatt felmentették a katonai szolgálat alól egy hátsérülés miatt. Első színpadi szerepét 1941-ben kapta, egy év múlva már a Broadway színpadán debütált. Hamarosan Hollywoodba hívták, a szikár, jóképű, markáns vonású színész 1944-ben felejthetetlen alakítást nyújtott A mennyország kulcsa és A dicsőség napjai című filmben, abban az évben első alkalommal jelölték Oscar-díjra. 1948-ban egyik alapítója volt a La Jolla Playhouse-nak, a kaliforniai színháznak élete végéig támogatója maradt.

1946 és 1949 között még háromszor jelölték a legjobb férfi alakítás Oscar-díjára. Ekkoriban forgatott filmjei közül emlékezetes az Alfred Hitchcock rendezésében készült Elbűvölve, amelyben Ingrid Bergman volt a partnere, A Paradine-ügy és a King Vidor rendezte Párbaj a napon című western (utóbbi azon kevés filmek egyike, amelyben negatív hőst játszott).

Sikert aratott a Korda Zoltán által forgatott A Macomber-ügy, a Tizenkét órakor magasan című háborús alkotás, valamint a Hemingway műve nyomán készült romantikus A Kilimandzsáró hava.

Az ötvenes években forgatott filmjei közül ismertebb az Őfelsége kapitánya, a Moby Dick, az emberiség pusztulását felvázoló Az utolsó part, a háborús Navarone ágyúi és - természetesen - a William Wyler által rendezett Római vakáció.

Minden idők egyik legromantikusabb vígjátékában amerikai riportert játszik, aki a bájos Audrey Hepburn alakította hercegnővel keveredik keserédes egynapos románcba. A római Cinecittában forgatott első amerikai film tíz Oscar-jelöléséből hármat söpört be, s Peck a filmnek köszönhetően ismerte meg második feleségét, egy francia újságírónőt, aki interjút kért tőle.

A film színdarabot is ihletett, amelyet Magyarországon is bemutattak, sőt az olasz fővárosban Római vakáció elnevezéssel városnézési programot is indítottak, amelynek résztvevői a film helyszíneit kereshették fel.

A régóta esedékes aranyszobrocskát 1962-ben vihette haza a nyolc Oscar-díjra jelölt Ne bántsátok a feketerigót! főszerepéért, amely Harper Lee Pulitzer-díjas regénye alapján született. A számára egyik legkedvesebb filmben ügyvédet alakított, aki egy alaptalanul nemi erőszakkal vádolt fekete férfit véd a harmincas években, a fajgyűlölő amerikai Délen. Szintén 1962-ben készült A rettegés foka című krimi, amelynek harminc évvel későbbi - Martin Scorsese rendezte - új változatában mellékszereplőként bukkant fel. Több westernre is leszerződött (A vadnyugat hőskora, A lopakodó hold, MacKenna aranya), vállalt thrillereket is, az Arabeszkben Sophia Loren partnere volt, A brazíliai fiúkban az auschwitzi koncentrációs tábor rettegett orvosát, a hírhedt Josef Mengelét személyesítette meg. Pályája későbbi szakaszában forgatott még háborús filmet (Tengeri Farkasok), a mexikói forradalmat felidéző mozit (Tüzes alkony) és komédiát (A nagy likvidátor). Több filmjének producere is volt, mint az Idegen a cowboyok között című western, az Ómen című horror és egy életrajzi film a legendás MacArthur tábornokról.

Játszott tévéfilmekben és sorozatokban is, A kék és szürke című filmben Abraham Lincoln amerikai elnököt személyesítette meg.

A kilencvenes években már keveset forgatott, elvi okokból: nem kívánt részt vállalni olyan alkotásokban, amelyekben antihősökből csinálnak közönséges, erkölcstelen, gyűlölködő, kapzsi és erőszakos hősöket. A liberális gondolkodású színész öt alkalommal nyerte el a Golden Globe-díjat, és 1969-ben pályafutását is elismerték a Cecil B. DeMille-díjjal. Megkapta az amerikai filmakadémia Jean Hersholt humanitárius díját (1967), a legrangosabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet (1969), a cannes-i filmfesztivál díját (1993), az Amerikai Filmintézet életműdíját (1989), a Kennedy Center díját (1991), valamint a National Medal of Arts elismerést, az Egyesült Államok legmagasabb művészeti kitüntetését (1998). 1960 óta csillaga van a Hollywoodi Hírességek sétányán, életműdíjjal tisztelték meg a berlini filmfesztiválon (1993), és pályáját César-díjjal is elismerték (1995). 1967 és 1969 között ő volt az Amerikai Filmintézet (AFI) első elnöke, s 1967-től több cikluson keresztül az amerikai filmakadémia (AMPAS) elnöke. Egyszerre volt a nők bálványa és a háború utáni amerikai filmművészet kiemelkedő alakja. Rendszeresen a legjobban öltözött hírességek közé választották, élen járt a jótékonykodásban. Magánélete legendásan rendezett volt, második feleségével csaknem ötven évet élt együtt. Kedvenc énekese Frank Sinatra, Michael Jackson és Elton John, színésznője Audrey Hepburn, Ingrid Bergman és Ava Gardner volt - Marilyn Monroe-t viszont nem szívlelte, még szerepet is utasított vissza, mert vele kellett volna dolgoznia.

Gregory Peck 87 évesen, egy tüdőgyulladás szövődményei miatt halt meg 2003. június 12-én Los Angelesben, ahol az Angyalok Miasszonyunk-székesegyházban temették el.

Cecilia lánya színész, rendező, producer lett. Egyik unokája, a szintén a színészi pályát választó Ethan Peck a Star Trek televízió sorozat több részében is szerepelt. A Gregory Peck nevével 2008-ban alapított díjat a San Diegó-i Nemzetközi Filmfesztiválon adják át, tavaly Mark Hamill amerikai színész vehette át.