Gondolta volna? Negyven éves az audio CD-lemez
Negyven éve, 1982 augusztusában kezdődött meg az első kereskedelmi célra szánt audio CD-lemezek gyártása a Philips gyártósorán, a németországi Langenhagenben, jóllehet az első korongok csak hónapokkal később kerültek a boltokba.
A ma használatos (vagy egyre kevésbé használatos) CD és DVD formátumok előfutára az 1978-ban kereskedelmi forgalomba kerülő LaserDisc volt, amelynek technológiáját még az 1960-as években kezdték kifejleszteni. Ez a videoformátum az optikai tárolásnak köszönhetően nagyságrendekkel jobb minőséget eredményezett, mint a mágnesszalagos VHS és BetaMax rendszerek, de jobbára csak Ázsiában terjedt el.
A LaserDisc hátránya az volt, hogy rögzítéskor analóg videojelet használtak, így tömörítés hiányában a lemez nagyméretű, 30 centi átmérőjű volt és csak egy órányi anyag fért rá.
Kézenfekvőnek tűnt, hogy a módszerrel rögzítsenek hangot is, a megoldáson egymástól függetlenül kezdett a holland Philips és a japán Sony cég dolgozni. A két rivális óriásvállalat 1979-ben egyesítette erőit, az iparág történetében új munkamódszert jelentő nyílt, közös innováció teljes sikerrel járt. Az úgynevezett lézerletapogatás elvén működő technológia Vörös Könyvnek nevezett szabványa 1980-ra készült el, a sorozatgyártásra két évvel később álltak készen.
A korong mérete a Sony kérésére lett 11 helyett 12 centiméter, a lemezre rögzíthető felvétel idejét ezáltal 75 percben határozták meg. (A legenda szerint a japánok azért ragaszkodtak a nagyobb tárolási felülethez, hogy egy lemezre férjen Beethoven IX. szimfóniája.) A digitalizáláshoz szükséges, kiváló hangminőséget adó 16 bites rendszerért és a hibajavító kódokért a Sony, az EFM-nek nevezett adatkódolási technikáért és a gyártásért a Philips volt felelős. Az 1,2 milliméter vastag, 15 gramm súlyú, szivárványszínű polikarbonátból készült műanyag korongon az adatokat belülről kifelé rögzítik, vagyis pont ellenkező irányban, mint a bakelit lemezeken. Az 5 kilométernyi lejátszósávra a jeleket lézerrel viszik fel, a letapogatás is lézerrel történik a CD alsó oldalán, az információt parányi "göröngyök", azaz pitek hordozzák.
(A Polygram lemezcég egyik munkatársa később elárulta: az új technológia annyira jó minőséget produkált, hogy kiderült, a chilei pianista játék közben folyton dörmög és nagyokat liheg, amit bakeliten soha nem lehetett volna észrevenni.) A Philips gyárában készült első könnyűzenei CD az ABBA együttes utolsó albuma, a The Visitors volt. Az első CD-lemez, Billy Joel 52nd Street című albuma - és ezzel egy időben a világ első CD-lejátszója, a Sony CDP 101 - 1982. október 1-én Japánban került a boltokba.
A CD, amelyen egy gombnyomással lehetett kedvenc számunkhoz ugrani, villámgyorsan meghódította a világot. Az első egymilliónál nagyobb példányszámban eladott kompakt lemez a Dire Straits Brothers in Arms című albuma lett, 1986-ban már több CD-lejátszót adtak el, mint hagyományos lemezjátszót, 1988-ban pedig már jobban fogyott a CD a fekete bakelitlemeznél. 1985-ben került forgalomba a CD-ROM (CD-Read Only Memory), amely mintegy 230 ezer A4-es oldal gépelt szövegnek megfelelő adatmennyiséget képes tömörítetlen állapotban tárolni. 1990-ben jelentek meg az egyszer írható CD-R lemezek, pár évvel később kerültek piacra az újraírható optikai CD-k (CD-RW).
