2026. április 5., 11:20

Giuseppe Arcimboldo, a fantázia festője 500 éve született

Ötszáz éve, 1526. április 5-én (más források szerint 1527-ben) született Giuseppe Arcimboldo, a manierizmus különleges művésze, akinek híres arcképei növényekből, gyümölcsökből, zöldségekből és állatokból állnak össze.

Giuseppe Arcimboldo
Fotó: Vertumnus, Wikipédia

Milánóban jött a világra délnémet származású művészcsaládban, születési dátumára csak önarcképéről következtethetünk. Házukban gyakran fordultak meg a kor kiváló tudósai, művészei, írói, köztük Leonardo da Vinci tanítványai.

Giuseppe ólomüvegfestőként kezdte pályáját, apja mellett dolgozott a helyi katedrális díszítésén, nevét először 1549-ben említik a milánói dóm Szent Katalin életét ábrázoló vitrázsvázlata kapcsán.

Apja halála után, az 1550-es évek elejétől önállóan dolgozott:

1551-ben öt címert festett Habsburg Ferdinánd magyar és cseh király, későbbi német-római császár számára, és neki tulajdonítják a milánói San Maurizio al Monastero Maggiore templom Keresztelő Szent János fejevétele című freskóját is.

Az 1560-as évekre számos itáliai városban ismert lett, a comói és monzai templomok számára festett freskókat és oltárokat. Az akkor már népszerű és elismert ifjú művész 1562-ben hagyta el szülővárosát. Előbb Bécsben II. Miksa német-római császár, magyar és cseh király, majd annak utóda, a székhelyét Prágába áttevő II. Rudolf udvari festője lett. Igazi reneszánsz emberként számos műfajban mozgott otthonosan:

hagyományos képei mellett az udvari bálokra és ünnepségekre, házasságokra ruhákat, jelmezeket és díszleteket (sőt hárfaszerű hangszert is) tervezett, feladata volt különböző vigasságok, színházi előadások megszervezése, költőként is jeleskedett.

A feljegyzések szerint 1572-ben ő volt Rudolf magyar királlyá koronázásának rendezője és dekoratőre, Miksa pedig rábízta a természeti és ember által alkotott csodákat tartalmazó Kunstkammer gyűjteményének katalogizálását, dokumentálását. Az 1560-70-es években készítette a nevét világhírűvé tevő Évszakok (Tavasz, Nyár, Ősz, Tél) és a Négy elem (Levegő, Tűz, Föld, Víz, utóbbin 62 vízi állatot lehet megszámolni) című allegorikus sorozatait, amelyek darabjai ma különböző európai múzeumokban találhatók.

Portréit a témához illő gyümölcsökből, zöldségekből, gyökerekből, állatokból (halak, rákok, békák) komponálta, a többi közt Leonardo groteszk rajzaiból nyert ihletet.

Giuseppe Arcimboldo
Fotó:  Wikipédia

Arcimboldo számos hasonló festményt készített: akad, amelyen gyümölcskosár vagy zöldségtál látható, de a képet megfordítva egy arc tűnik elő. Másokon foglalkozásokat személyesített meg: a könyvtáros portréját könyvek és azok lapjai alkotják, az udvarban szolgáló ügyvédét hal- és csirkeételek, a pincérét pedig kancsók, serlegek, hordók és tányérok. Képei tanúsága szerint az itáliai mester alapos természettudományi ismeretek birtokában volt, a feljegyzések szerint a flóra és fauna pontos részleteit a bécsi és prágai növény- és állatkertekben folytatott tanulmányai során sajátította el. A Habsburgok szolgálatában töltött negyedszázad után 1587-ben elbocsátását kérte és hazatért. A prágai udvar kéréseit továbbra is teljesítette, 1590 körül elkészítette az uralkodót Vertumnusként (az évszakok római isteneként) ábrázoló sajátságos portréját zöldségekből, virágokból, gyümölcsökből. Ugyancsak Rudolf számára festette 1589-90-ben Flóra istennőt ábrázoló két képét. Az elsőn virágokból alkotta meg a tavasz és a növények római istennőjét, a második (Flora meretrix) kéjnőként, fedetlen kebellel ábrázolja az istennőt, akinek haját virágok és polipkarok alkotják, dekoltázsa fehér virágtengere körül hernyók és lepkék láthatók.

Képeinek egy része 1648-ban, amikor a harmincéves háború legvégén a svédek megostromolták Prágát, Rudolf műgyűjteményének zömével együtt hadizsákmányként Stockholmba, majd különböző magángyűjteményekbe került.

A két Flora-festmény csak több mint négy évszázad után, 2014-ben volt látható ismét együtt Bécsben. A művészt Rudolf 1592-ben birodalmi gróffá emelte - ez a megtiszteltetés a 16. században rajta kívül csak két festőt, a sienai Il Sodomát és Tizianót érte. Arcimboldo 1593. július 11-én halt meg Milánóban, a feljegyzések szerint vesebajban, nem az akkor pusztító pestisjárványban. Halála után elfelejtették, nevét századokon át szinte nem is említették, 1885-ben megjelent egy róla szóló monográfia, amely elsősorban portréfestői tevékenységét tárgyalta.

Csak 1936-ban fedezte fel újra Alfred H. Jarr, a New York-i Modern Művészeti Múzeum (MoMA) alapítója, aki a szürrealizmus és a dadaizmus előfutáraként ünnepelte, és a múzeum hatalmas sikerű dadaista és szürrealista kiállítása alkalmával Arcimboldo képeit is bemutatta.

Ma már a 16. század legnagyobb festői között emlegetik, aki Salvador Dalí művészetére is nagy hatással volt. 2011-ben Milánóban Arcimboldo összes ismert képét bemutatták, a közönség ekkor első alkalommal csodálhatta meg azokat a bécsi udvari korszak előtt, Münchenben festett fejeket, melyeket korábban nem neki tulajdonítottak. Önarcképe, egy hagyományos grafika, a prágai Nemzeti Galériában látható.

A 2015. évi milánói expo Foody nevű, gyümölcsökből és zöldségekből összerakott kabalafiguráját is Arcimboldo képei ihlették. Érdekesség, hogy az amerikai Kansas együttes 1975-ös Masque című albumának borítóján Arcimboldo Víz című festménye látható.

Megosztás
Címkék