George Sand 150 éve halt meg

Amantine Lucile Aurore Dupin néven 1804. július 1-jén született Párizsban egy táncosnő és egy nemesi családból származó katonatiszt házasságából. Elképesztő családfáján felmenői közt egyaránt akadt főúr, Franciaország marsallja, sőt király éppúgy, mint madárárus, kurtizán és táncosnő, szerelemgyerekek, törvénytelen leszármazottak. Aurore apja, Maurice Dupin de Francueil korán meghalt, a nevelését átvevő apai nagyanyja pedig azon fáradozott, hogy közép-franciaországi családi birtokuk, Nohant-Vic finom modorú, művelt örökösévé tegye.

1818-ban angol apácák által fenntartott előkelő intézetbe küldte a lánykát, akinek eleinte nem tetszett a zárdai életmód, néhány hónap múlva azonban vallásos áhítatba merült és apáca akart lenni.

Ábrándjának nagyanyja vetett véget, aki rohamosan romló egészsége miatt két év múlva maga mellé rendelte unokáját, s nagyanyjának 1821-ben bekövetkezett halála után megörökölte a családi birtokot és mellé tekintélyes járadékot. A következő évben férjhez ment egy báró törvénytelen fiához, Casimir Dudevant-hoz és a nohant-i birtokra költöztek, a kezdetben harmonikus kapcsolatból két gyermek (Maurice Sand, Solange Dudevant) született.

A fiatal és lázadó természetű feleség hamarosan megunta jóindulatú, ám kissé érzéketlen férjét, viszonyuk megromlott, és mindkettőjüknek szeretői lettek.

Aurore 1831-ben urát otthagyva Párizsba utazott, ekkor kezdődött "romantikus lázadó" korszaka. Alig öt év leforgása alatt tucatnyi szeretője volt, csupa híresség, író és politikus. Ekkor kezdődött szabados különcködése: hogy feltűnést keltsen, férfiruhát öltött, csizmát hordott, haját félhosszúra vágatta és szivarozott - a nadrágviseléshez nő lévén külön engedélyre volt szüksége. A jó társaságot megbotránkoztató külsőségeknek praktikus céljuk is volt, mert így könnyebben el tudott vegyülni az utcai forgalomban, Victor Hugo szarkasztikusan azt mondta róla:

George Sand nem tudja eldönteni, férfi-e vagy nő. Anyagi nehézségei miatt kereset után kellett néznie, s sokféle próbálkozás után rájött, milyen könnyen megy neki az írás - évtizedek múlva Zola mondta róla, hogy úgy ír, mintha diktálnának neki.

Akkori szerelme és alkotótársa, Jules Sandeau társaságában a Le Figaro című lapba írtak cikkeket, majd 1831-ben egy regényt is J. Sand álnéven. Aurore első önálló regénye a kiadó kívánságára ugyancsak Sand néven jelent meg, de hogy megkülönböztesse magát szerzőtársától, a Georges nevet biggyesztette elé, amelyből aztán elhagyta az s betűt. Az Indiana, amelynek története szenvedélyes tiltakozás a társadalmi konvenciók ellen, a közönség és a kritikusok körében egyaránt hatalmas sikert aratott.

George Sand belépett a köztudatba, az írónő a továbbiakban a magánéletben is ezt a nevet használta.

Az immár gazdag és híres Sand gyors egymásutánban írta könyveit, regényesített életrajzát (Valentine), egy ízig-vérig romantikus történetet (Lélia), egyik legsikerültebb regényét Mauprat címmel. 1843-ban jelent meg legnagyobb szabású, két részből álló műve, a Consuelo. Sand 1848-ban kitörő lelkesedéssel üdvözölte a forradalmi mozgalmakat, de az események alakulásában csalódnia kellett. 1849-ben a fővárosból vidékre költözött, letelepedett a családi kastélyban, ő lett Nohant nagyasszonya. Témát váltott, tájregényeket, elbeszéléseket írt, igazi kifejezési formáját azonban a paraszti életről szóló rusztikus mesékben találta meg (A kis Fadette, 1849; Falusi muzsikusok, 1853). Írói pályájának legkésőbbi szakaszából csak önéletrajza (Életem története, 1855), és az unokái számára írt kis történetek (Egy nagymama meséi, 1873) bizonyultak maradandónak. Élete éppoly színes, kalandos és merész volt, mint regényei.

A XIX. században nem volt még egy írónő, akinek sikerekben, végletes szerelmekben, csalódásokban gazdag életét több figyelem kísérte volna, mint az övét. Illették hódolattal, de szidalommal is, mert szerelmi élete a társadalom többsége számára botránykő volt, ő pedig a bírálatokra megvető semmibevevéssel válaszolt.

Életében főszerepet játszottak a férfiak, számtalan szeretője volt. Az 1830-as évek elején alkalmi viszonyt folytatott Prosper Mérimée-vel, több íróval, színésszel, Louis Blanc politikussal, hosszabb ideig tartó viharos románca volt Alfred de Musset-vel, 1838-től 1847-ig a lengyel zeneszerző, zongoraművész Frédéric Chopin társa volt. Szeretőit nem naponta váltogatta: ha úgy érezte, megtalálta a tökéletes férfit, évekig kitartott mellette, s szinte anyai gondoskodással vette körül.

Chopinnel például nyolc évig élt együtt, mígnem egy nagy családi veszekedés után szakítottak.

Igazi barátság fűzte Balzachoz, Liszt Ferenchez és élete végén Gustave Flaubert-hez. Sand idős korára is népszerű maradt, könyvei nagy példányszámban jelentek meg, s minden évben írt legalább egy, de inkább két regényt. Derűs és bölcs lett, igyekezett megbarátkozni saját halálának gondolatával, ennek ellenére amikor 72 éves korában komolyan megbetegedett, mégis félvállról vette a bajt. Fiatal kora óta epebántalmakban szenvedett, s 1876. május 30-án olyan szörnyű fájdalmai voltak, hogy orvost hívtak, aki bélelzáródást állapított meg. Napokig tartó kínlódás után, június 8-án halt meg a nohant-i házban, amelynek közelében temették el. A franciák nagy íróként gyászolták, sírjánál felolvasták Victor Hugo levelét, amely így kezdődött:

Regénybe kívánkozó életéről számos film készült, megszemélyesítette többek között Merle Oberon, Juliette Binoche. Vidéki otthona ma múzeum, egyik legismertebb egészalakos szobra a párizsi Luxembourg-kertben látható.