Gasparik Maja: Jól esett elbújni a nagyvilág elől
A Színésznő kérdez rovatunk legújabb interjújában ezúttal Gasparik Majával, az Arizóna zenekar énekesnőjével beszélget Bugár Anna.
Hogy viselted, hogy a karantén alatt az élet szinte egyik pillanatról a másikra megváltozott? Mi segített abban, hogy megtaláld a békéd ebben a helyzetben?
Akkor döbbentem le, amikor a TV-ben azt láttam, hogy fertőtlenítettek mindent, maszkokban voltak, pedig akkor még szinte senki sem hordott. A sminkszobában, ahol mindig jókedv uralkodott, csöndben a sajtótájékoztatót figyelték, és a sminkes lányok azt mondták, hogy én inkább jobban teszem, ha otthon maradok, és védem magamat, magunkat. Tudták, hogy állapotos vagyok. Ugyan senki nem sejtette még, hogy konkrétan mit hoz a helyzet, de a levegőben érezhető volt a bizonytalanság és a félelem. Pár nappal később, sok más adással együtt, két hétre szüneteltették a híradónkat.
Én azóta nem voltam képernyőn, önszántamból, és hálás vagyok, hogy kérdés nélkül megértettek.
Ami a lelkiállapotomat illeti, be kell, hogy valljam, megijedtem az elején. Nem tudtam, hogy hogyan tovább. A nem velem élő családtagjaimmal is megvívtam egy-két csatát, mire zöldágra vergődtünk, akkor most mit is kell betartani és hogyan. Igyekeztünk bizonyos szabályokat követni, de nem gondolom, hogy átestem volna a ló túloldalára. Egyszerre kizártam a külvilágot, nem tudtam, hogy mennyi új fertőzött van, nem követtem lépten-nyomon a történéseket. Ez azt hiszem sokat segített, és hálás voltam azért, hogy együtt lehetünk.
Mi a helyzet a zenekarral? Mikor csápolhatunk legközelebb Arizóna koncerten?
Hiányzik a találkozás, a közös zenélés. A fiúk hamarosan elkezdenek újra próbálni, most egy kicsit nélkülem. Ami pedig a koncerteket illeti, eddig minden átkerült jövőre, úgyhogy a zenekarra is hatással volt ez a helyzet. Ráadásul Dodi, a dobosunk Magyarországon él már jó néhány éve, így ő nem is tudott jönni sokáig. Nagyon várjuk, hogy bepótoljuk majd az elmaradt bulikat.
Van saját stúdiótok. Mennyi idő jutott a kreatív "munkára" a karantén alatt?
Ami a zenét illeti, két dalon dolgoztunk, vagyis inkább Fecó, mert a kreatív rész az az övé. Talán azt kell mondanom, hogy mindkettőnk munkája kreatív munka, úgyhogy a folyamatos ötletelés azzal kapcsolatban, amit csinálunk együtt és külön-külön is, elengedhetetlen. Az is óriási kreatív munkának számít, hogy le kell foglalnunk a két és fél éves igencsak huncut fiunkat. A karantén elején egyébként online meseolvasással töltöttem az estéket, hiszen a gyerekek számára ez a helyzet ugyanolyan új volt, ezért ezzel nekik akartam kicsit kedveskedni. Ehhez szeretnék még visszatérni a későbbiekben, csak most másra összpontosítok.
Milyen érzés volt reggeltől estig, estétől reggelig együtt lenni. Azontúl, hogy csodálatos, voltak azért buktatói is?
Ezen nagyon sokat viccelődtünk, mert ilyen szempontból nekünk semmi változást nem hozott, hogy összezárva maradtunk. Így élünk legalább három éve, sőt, kifejezetten jó volt ebben a burokban élni. Amikor munka és rohanás van, még akkor is, hogyha otthon vagy, nincs idő arra, hogy élvezzük az otthon melegét.
Mivel tényleg nem mozdultunk ki sehová sem, egy csomó dolgot még fel tudtunk fedezni, és a rejtett tartalékainkat, képességeinket kibontakoztatni.
A várandósság, az megint egy másik kérdés. Mivel egyébként is kissé komplikált az esetem, így ebből a szempontból is nagyon jól esett befelé fordulni, és szó szerint elbújni a nagyvilág elől. Te vagy az első, akinek mesélek egyébként erről nyilvánosan. Egy rakat kérdést úsztam meg, nem közöltem ezzel kapcsolatban semmit az interneten. Most pedig a minap volt egy kis teendőm a városban, és meglepő tekintetekkel találkoztam. Volt, aki egyszerűen nem ismert meg, hiába vettem le a maszkot, egyszerűen nem tudta összerakni a képet.
Szívből gratulálok a kedves Olvasóink nevében is, emellett köszönöm a bizalmadat. Egy kicsit mesélj még nekünk arról, mennyire tetszik Neked az online "munkatér"?
Az online munkának is, ugyanúgy, ahogy az élő adásoknak, megvan a maga varázsa. Gyakorlatilag harmadik éve rádiózom otthonról, és ez is nagyon izgalmas számomra. Szeretem azt, amit csinálok, és nagyon hálás vagyok azért, hogy így tudok dolgozni, kölcsönvéve ilyenkor férjem stúdióját. A jelenlegi helyzet azonban annyit változtatott A nő arcai adásával kapcsolatban, hogy a személyes beszélgetéseket felváltották az online hívások. Persze, nem ugyanaz, mint amikor szemben ül a beszélgetőpartner, de ez most egy ilyen helyzet (volt), és teljes mértékben elfogadtam.
Most talán már ott van a fény az alagút végén. Te mit gondolsz erről?
Az az igazság, hogy én most nem látom az alagút végét, mert csakis az aktuális lépésre koncentrálok, tehát csak a vonalakat látom magam előtt. Természetesen jó egy kicsit kimozdulni, ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy nem szabad félvállról vennünk a dolgokat, és úgy tenni, mintha az elmúlt pár hónap meg sem történt volna. Én mindenképpen levontam a személyes következtetéseim, sokat tanított nekem az elmúlt időszak magamról és az emberekről.
Unatkozni egyáltalán nem volt idő, pedig sokkal jobban lelassult az életünk,
tetszett, hogy csak a legszükségesebb dolgokat szereztük be, ültettünk, a három évvel ezelőtt kijelölt kiskert területén már termés is nőtt, kenyeret, kiflit dagasztottam, férjem barkácsolt. Ezeket mind-mind pozitívumként könyvelem el, és mindenképpen tovább akarom vinni a “normál” életbe is a tanultakat.
