2023. augusztus 25., 11:30

Fontos határidő közelít a nyugdíjak kapcsán

Már csak néhány nap van augusztus végéig, amely fontos határidőt jelent a szülői nyugdíjak kapcsán.

nyugdíjas - idős
Fotó: pixabay.com

2023. augusztus 31-e a szülői nyugdíjra vonatkozó nyilatkozatok benyújtásának a határideje. Eddig kell ugyanis jelezni a szülői nyugdíj átirányítását vagy megtagadását a gyermekek részéről azoknál a szülőknél, akik 2024-ben érik el a nyugdíjkorhatárt. Ezt a nyilatkozatot megelőző intézkedésként az érintett gyermekek is benyújthatják, ha például nem tudják, mikor biológiai szülője eléri a nyugdíjkorhatárt.

Ugyanígy 2023. augusztus 31-ig kell nyilatkozatot benyújtani, ha a gyermek nem szeretné, hogy vér szerinti szülője szülői nyugdíjat kapjon, amelyet először 2023-ban folyósítottak. A törvény szerint a folyósítása ezért a legkorábban 2028. január 1-től áll le.

Ha a gyermek már megtagadta a szülőtől a szülői nyugdíjra való jogosultságot, majd meggondolta magát, és azt kívánja, hogy a Szociális Biztosító fizesse ki a szülői nyugdíjat, akkor lehetősége van a megtagadott szülői nyugdíj újbóli folyósítására módosítás nyomtatványon keresztül. Ha a gyermek kérvénye 2023. augusztus 31-ig megérkezik, a Szociális Biztosító ezt követően 2024. január 1-től kezdi meg a szülői nyugdíj havi folyósítását.

A szülői bónuszt idén fizették ki először, ezúttal egy összegben, jövőre a kifizetés már havi szinten fog történni. 

Az idei évtől ugyanis minden dolgozó gyermek hozzájárulhat szülei nyugdíjához, befizetett járulékaik 1,5+1,5 százalékát juttathatják szüleiknek. A kiindulási alapot a gyermek két évvel ezelőtti jövedelme adja. A szülői bónusz összegét maximálták, legfeljebb a szlovákiai átlagkereset 1,2-szeresében számítják ki. Idén több mint 19 200 gyermek nem kívánt szülői bónusszal segíteni szüleinek 2023-ban. Ebben a jogszabályi időszakban 19 531 személy nyújtott be nyilatkozatot, akik összesen 20 248 kérvényt adtak le (egyesek többször is nyújtottak be ilyen jellegű dokumentumot).

Néhány érdekes statisztika:
Legmagasabb szülői nyugdíj: 2304 euró (192 euró/hó) 11 gyerektől
Legtöbb gyermektől: 1680 euró (140 euró/hó) 13 gyerektől
Átlagos szülői nyugdíj: 306,20 EUR (25,50 EUR/hó) egy szülő az összes gyermekétől
A maximális szülői bónuszt 335 ezer szülő kapja meg, vagyis 261,60 eurót az évre. (21,80 euró/hó)
A leggyakoribb kifizetett összeg: 283,20 euró egy évre, vagyis havi szinten 23,60 euró az összes gyermektől egy szülőnek 238 ezer esetben.
A legalacsonyabb szülői nyugdíj: 1,20 euró (0,10 euró/hó)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.