2022. július 6., 12:43

Fizetős lesz a Magas-Tátra? A sportrendezvényekért és az esküvői fotózásért is fizetni kell majd

Jövőre már valószínűleg nem lesz ingyenes a magas-tátrai látogatás. A Tátrai Nemzeti Park ugyanis közzétett egy árlistát, és egy újabbat készít elő. A díjak vonatkoznak majd a nemzeti park területén zajló rendezvényekre, a fotózásra vagy a filmezésre, de magára a védett területre való belépésre is.

Magas-Tátra
Magas-Tátra
Fotó: Dunajszky Éva

A belépőjegyek árát a turisztikai infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére kívánják fordítani – jelentette ki a TANAP képviselője a tvnoviny.sk portálnak.

Azt egyelőre nem árulta el a Nemzeti Park Igazgatósága, hogy mennyit fizetnek majd a turisták azért, hogy bejussanak a hegyekbe. Pavel Majek, a TANAP adminisztrációs igazgatója szerint azonban

a jelképes egy euró is elég lenne, hiszen évente négymillió turista látogat a Tátrába.

A belépődíjas rendszert már idén elindítanák, egyelőre azonban csak önkéntes alapon. Fizetniük kell majd a sportolóknak, a hegyi vezetőknek és azoknak az ifjú házasoknak is, akik a hegyekben szeretnék az esküvői fotózást lebonyolítani.

A Markíza Televízió által bemutatott dokumentum szerint a versenyekre személyenként 4-20 euró közötti díjat akarnak bevezetni. Ez problémát jelenthet azoknál a rendezvényeknél, amelyekre már lezárult a regisztráció, ezért nem számítottak emelt összegre a szervezésnél.

A Tátrában fotózkodni kívánó ifjú házasoknak is fel kell készülniük a díjra. Az esküvői fotózás ára száz euró lesz.

A Markíza tájékoztatása szerint a díjak a hegyi vezetőkre is vonatkozni fognak. A hegyi vezetők országos szövetségének elnöke, Jozef Janiga bírálja a lépést, azt mondja, hogy a TANAP Igazgatósága inkább a sürgetőbb kérdésekre kellene összpontosítania.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.