Fenn a Madarason, a hulló falevelek társaságában
Számomra az őszi időszak testesíti meg a természetjárás tömör gyönyörét. Természetesen a hófödte tájban, az ébredező tavaszi természetben vagy a harsogó zöldben pompázó tájképeknek is megvan a saját szépségük, de mégis, az aranysárga falevelek hullása közepette járni a természetet, az más szintet képvisel. A felvidéki régiók sorra kínálják a jobbnál jobb túraútvonalakat és ezen aktuális írásom szintén az egyik megjárt területet fogja bemutatni, avagy tapossuk a kilométereket fel a Madarasra, a történelmi Bars vármegye tetejére.
Az alistáli Lőrincz Roland túratársam személye garancia a jóféle túraútvonal megkomponálására. Vele garantált a hajnali indulás és az adott túranap teljeskörű kihasználása. Az októberi hónapban már csínján szükséges bánni az idővel, mivel késő délutánra a napocska is továbbáll, sötétben pedig az erdőben sem szerencsés koszendálni. Ilyenkor fontos a helyszín és az útvonal kiválasztása.
A Madaras-hegység, vagy más néven Vtáčnik a Nyitra és Garam közötti vidéken található, így számunkra a déli régiókból érkezőknek a Madaras lőtávolságon belül mutatja magát.
Reggel a banda már Élesmarton (Ostrý Grúň) szippantotta magába a friss levegőt. A faluról annyit érdemes tudni, területén a második világháborúban élénk partizántevékenység folyt. A háború utolsó hónapjaiban a partizánok támogatása miatt a németek Edelweiss nevű partizánellenes egysége szállta meg a falut, maguk mögött hagyva százhuszonnyolc felégetett házat és hatvannégy kivégeztetett lakost. Innen a célunk az volt, hogy sikeresen feljussunk a Madaras (Vtáčnik) tetejére, ahonnan terveink szerint elnézhetünk a mindig príma felvidéki messzi tájba.
A Madaras látványvilága nem olyan ismert, mint más nevezetesebb felvidéki hegységek, a tömegturizmustól megkímélt helyszínről van szó, de ez még nem azt jelenti, kisugárzása kopottabb lenne a többihez képest. A sűrű erdők, ahol főleg a bükkösök, majd feljebb a fenyvesek az urak, garantálják a természet őszi szimfóniáját.
Odafenn a Madaras különlegességei, azaz az andezit-sziklaalakzatok megléte, mint például a Kolostor-szikla (Kláštorná skala) és más kiemelkedő sziklacsoportok dobnak a nívón és persze a panoráma sem piskóta errefelé. Lőttük a fotókat ezerrel, múltidézésnek kiváló tevékenység lesz visszanézésük, amolyan szürke hétköznapokon.
Az izzadságszagú kaptatók leküzdése mindig meghozzák számunkra a hőn vágyott kilátást. Végül tekintetünk az 1346 méteres tengerszint feletti magasságban szemlézte a Garam-völgyét, a Nyitra-medencét és a környező vonulatokat.
Odalent a völgyekben száz év már elég volt ahhoz, hogy minden megváltozzon. Lassan kihalt a magyar szó, csak a várakban és kastélyokban élnek tovább múltunk emlékei. Aznapi záróakkordként be is iktattunk ezek közül Revistye (Hrad Revište) romos várát.
Régi idők tanúja ő, aki búsan, borongósan kapaszkodik a Madaras-hegység Garam mosta sasbércébe. Romos állapota ellenére méltóságteljesen tűri az idő múlását, sőt, az itteniek igyekszenek részben konzerválni és restaurálni a sokat látott várat. Nekünk késő délutáni honismereti fejszellőztetőnek abszolút belepasszolt világképünkbe a helyszín.
Minden táj egy adott lelkiállapot, tartja az a mondás. Az egykori Bars vármegye ezen szeglete szinte tálcán kínálja nekünk ezt a bizonyos érzést, amit egyfajta harmonikus csend leng körül. Néha ez a bizonyos csend beszédesebb tud lenni mindennél, így hát ideje lenne útnak indulni az Olvasónak. A Madarason találkozunk!
