2020. április 2., 17:02

Feltérképezték a német juhászkutya teljes genomját

Feltérképezték a világ egyik legnépszerűbb kutyafajtájának, a németjuhásznak a teljes genomját.

német juhászkutya
Fotó: Wikipedia

A nemzetközi kutatókból, köztük az ausztrál Új-dél-walesi Egyetem szakembereiből álló kutatócsoportnak egy egészséges, ötéves szukától vett vérminta alapján sikerült elkészíteniük a németjuhász teljes genetikai térképét. A szakemberek a GigaScience című folyóiratban ismertették a genomszekvenálás eredményét, amely szerint a német juhászkutya DNS-ében 2,8 milliárd bázispár, illetve 19 ezer gén van.

A németjuhász genomjának teljes leírása

egyrészt komplexebb képet nyújt a tudománynak magáról a kutyáról mint állatfajról, másrészt segítheti a fajtára jellemző betegségek jövőbeli tanulmányozását

- olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Az Új-dél-walesi Egyetem evolúcióbiológusa, Bill Ballard szerint a németjuhász népszerű választás otthonra és munkakutyának is, mivel intelligens, kiegyensúlyozott és védelmező természetű.

Ám a kívánt fizikai jellegzetességek elérését szolgáló több mint egy évszázadnyi tenyésztés következtében,

ez a fajta különösen hajlamos a genetikai betegségekre.

„Az egyik leggyakoribb egészségi probléma a németjuhászoknál a csípőízületi diszplázia, amely egy fájdalmas, akár még a mozgásukat is korlátozó állapot” - mondta Ballard.

„Most azonban, hogy pontosan ismerjük a németjuhász genetikai felépítését, sokkal korábban meg tudjuk állapítani, hogy egy kutyánál fennáll-e a csípő diszplázia veszélye. Idővel pedig lehetővé válik egy olyan tenyésztési program kidolgozása, amely csökkenti a csípő diszplázia előfordulásának kockázatát a következő nemzedékeknél” - fűzte hozzá a szakember.

Ballard szerint

következő lépésként a friss eredményeket felhasználva fogják tanulmányozni több mint 600 németjuhász csípőröntgenjét és vérmintáit.

A kutatók úgy vélik, hogy a németjuhász genomjának pontos ismerete a kutyafajták evolúciójának jobb megértését is segíteni fogja.

Ballard szerint a genomszekvenálás költségeinek csökkenésével, tíz évben belül az összes főbb kutyafajta genomja fel lesz térképezve, ami jelentősen megkönnyíti majd a fajták ismert genetikai betegségeinek kiszűrését.

Megosztás