Félmilliárd euróval nőtt egy év alatt a leggazdagabbak vagyona Szlovákiában
Legtöbbünk számára elképzelhetetlen összeggel, mintegy 500 millió euróval növekedett Szlovákia 38 leggazdagabb emberének vagyona csupán az elmúlt egy év alatt – derült ki a Forbes magazin - a 38 leggazdagabb szlovákiairól készített – összeállításából.
A Forbes listája szerint az idén is Ivan Chrenka lett a leggazdagabb, bár vagyonának értéke a múlt évi 1,83 milliárdról 1,7 milliárdra csökkent és így egyedüliként szenvedett el anyagi veszteséget a szlovákiai nagyongazdagok sorában, akik legtöbbjének a vagyona egy év alatt 5-20 százalékkal növekedett.
A milliárdosok listáján a második helyen a Haščák család található 1,46 milliárd eurós vagyonnal, a harmadik helyen a J&T cégcsoportjuk által ismert Tkáč család 920 millió euróval. A negyedik helyre Tomáš Chrenek a Moravia Steel társtulajdonosa és az Agela cég tulajdonosa került, az ötödikre pedig Miroslav Trnka, az Eset társalapítója, akinek az idén már kerek 800 millió euróra rúgott a becsült vagyona.
Nem is kérdéses a szlovákiai “kőgazdagok” szegény rokonoknak számítanának csupán a világ leggazdagabb embereihez képest. Ezen az – ugyancsak a Forbes által készített - listán az első helyen továbbra is Elon Musk, a SpaceX alapítója és igazgatója áll 262,1 milliárd dolláros vagyonával. A világlista második helyére Bernard Arnault és családja került 178,1 milliárd dolláros vagyonnal. A harmadik helyen Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa áll, a maga 152,3 milliárdjával.
Fontos tudni, hogy a Forbes listáján pusztán olyan személyek szerepelnek, akiknél nyilvános adatok alapján egyértelműen fel lehet becsülni tulajdonuk összegét.