Fagyos arcú várromok a Kis-Kárpátok világában
Tél tábornok az új év első napjaiban ránk rúgta az ajtót és teljes mellszélességgel megmutatta magát. Nem teketóriázott ám, hiszen fagyos leheletével fagypont alá nyomta a hőmérő higanyszálát és az ország nagy részét fehér lepellel takarta le. Sokak örömére a havas táj megrendítően nyugodt lelkiállapotot tud árasztani magából. Van egy méltóságteljes csendje az egésznek, ahol emberfia igazán érezheti a természet síri csendjét, meghintve az egészet néhol csípős fuvallatokkal.
Nekünk sem kellett sokat várni, hogy megtapasztaljuk ezt a bizonyos harmóniát. Új év harmadik napján elindítottuk az idei csavargós évjáratunkat. Természetesen idén az állandóságot a végtelen honismeret, a szerelmes földrajz és a genius loci vadászata fogja biztosítani. Évindításnak párommal úgy gondoltuk, itt a szomszédban vonuló Kis-Kárpátok mindig patentos téli dekorációja fogja megadni számunkra az alaphangot. Hoztam is amolyan csipetnyi ízelítőt ebből.
Mivel a korán ébredést hanyagoltuk és a nap szintén korán jár ilyentájt aludni, úgy döntöttünk, két helyszín beiktatása és pár kilométer megtétele ebben a szeles időben untig elég lesz nekünk.
A verőfényes panorámát a Detrekőváralja (Plavecké Podhradie) felett magasodó Detrekői várrom miliője biztosította, míg Korlátkő (Cerová) szerényes adottságú várromja garantálta a zimankós záróakkordokat. Túrabakancs, sapka és kesztyű fel, cipzár felhúz, induljunk hát neki!
Otthonról bő nyolcvan perces menetidővel már Detrekőváralján gurultunk végig és parkoltattuk le négykerekű vasparipánkat. A Kis-Kárpátokban akad jó néhány romos állapotában vegetáló vár, akik nesztelenül várják az odalátogatókat.
A Detrekői várrom príma kilátást biztosít, kisugárzása enyhe misztikummal lengi körbe a csavargót. A parkolóból bő húsz perces sétával és laza kaptatóval érhetsz fel hozzá és nem lesz sóher a panorámával. Régi idők tanúja ő, aki már bő nyolcszáz éve bírja a történelem szeleit. Anno stratégiai fekvése miatt fontos szerepet játszott a Magyar Királyság nyugati határvidékének védelmében.
Napjainkban nem hús-vér hadseregek, hanem másféle ellenségek döngetik falainkat, a várromoknak maradnak a régmúlt meséi. Falmaradványai, bástyái és kapurészei jól kivehetők, a várhegy tetejéről pedig szép kilátás nyílik a környező tájra. Arra a tájra, ahol éppen a tél az úr és havas lepel bújtatja el a tót atyafiak álmos falvait.
Befejezvén a fejszellőztető és tüdőtágító pillanatokat, gurultunk tovább a következő helyszínre. Következő programpontunk Korlátkő vára volt. A Kis-Kárpátok nyugati peremén, Korlátkő (Cerová) község közelében, egy meredek, erdős hegycsúcson áll szerényen és tekintete mereven kémleli a hazai végtelent. Ő sem ma kezdte a szakmát, már a 13. század végétől biztosította és felügyelte a nyugati országrész háborítatlan működését.
Bár Korlátkő vára sohasem tartozott a legnagyobb magyarországi erősségek közé, ennek ellenére részt vett az adott kor hatalmi harcaiban. Belőle sem maradt sok, de a falmaradványai, sáncai és egykori épületeinek alapjai nagyjából felismerhetőek.
Délután négy óra után a napocska fénye kihunyni látszik, hűvössé válik a leheletünk is. A várromok fagyos arcait betakarni készül a sötétség. Szerencsére téli álomra nem készülnek, naprakészen állják megmaradt kőfalai az idők viszontagságait. S nekünk a jövőre nézve mi teendő akad? Hát itt van számunkra a honismeret és zárszóra Rockenbauer Pál örök érvényű gondolatai:
