2025. január 16., 11:40

Factcheck, fegyver- és jeges biznisz és az első budapesti otthon – megjelent a MAGYAR7 nyolcadik évfolyamának második száma

Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli. 

Borító magyar7 2.
Fotó: ma7
Egyetérthetünk lapunk főmunkatársával, Kövesdi Károllyal, aki azt írja Ébredező életösztön című vezércikkében, hogy „nem semmi, ha Zuckerberg felismeri, mennyi az annyi, és honnan hová. Az a Zuckerberg, akinek a Facebookja mindent cenzúrázott, ami jobboldali, keresztény, szuverenista volt.” De mi lesz a korábbi gyakorlat kárvallottaival, valaha is megkövetik Böjte Csabát, a Pesti Srácokat, a Mandinert, Donald Trumpot, vagy az Országos Széchényi Könyvtárat? Vagy, hogy itthon maradjunk, például portálunkat, a Ma7-et? Mert mi is napi szinten megtapasztaltuk a cenzúrát.

Még jó, hogy van papír, írja Politika rovatunkban Kocur László. Még jó, hogy papíron is megőrizték a kataszteri hivatal dokumentumait, nemcsak a számítógépek memóriájában, mert azzal úgy tűnik nagy a baj. Érdemes elgondolkodni, hogy egy ennyire fontos informatikai rendszer hogyan lehetett ennyire sérülékeny állapotban, ráadásul úgy, hogy a hibákra már az Állami Számvevőszék korábbi vizsgálata is rámutatott…

Közélet magyar7 2.
Fotó:  ma7
Trump sem tud kilépni önmagából, üzletemberi énje azt diktálja, hogy jó üzletet kössön Moszkvával. Nem akarhatja megalázni, az ugyanis nem tenne jót a biznisznek, márpedig most az kezdődik, mégpedig az északi sarkvidéken. Az USA és Oroszország hamarosan leül tárgyalni és véget vetnek a háborúnak Ukrajnában, de az egyeztetés ezzel nem ér véget a két ország, tágabb értelemben a Nyugat és a feltörekvő országok között. Haják Szabó Mária: Trump világrendszerváltása.

A legfontosabb, hogy újra betegközpontúvá tegyük az egészségügyet, állítja eheti nagyinterjúnkban Viola Miklós. Az elmúlt harminc évben a páciensek érdekei helyett egyre inkább a gazdasági szempontok érvényesültek a szlovákiai egészségügyben. A gútai Medchir sebészeti központ alapító tulajdonosát arról is kérdeztük, miért érintette Dél-Szlovákiát még kedvezőtlenebbül az egészségügy átalakítása, és hogyan kezelhetők az utóbbi időszakban nagy figyelmet kiváltott konfliktusok az egészségügyi ágazatban. Az interjút Kolek Zsolt készítette.

Interjú magyar7 2.
Fotó:  ma7

A múlt héttől már térítésmentesen elérhető vált Szlovákiában is az azonnali utalások rendszere, amelynek köszönhetően – bankoktól függetlenül – néhány másodperc alatt fogadható a pénzösszeg. A pénz küldésére azonban ez még nem vonatkozik. Rajkovics Péter: Azonnal érkezik a pénz.

Piac magyar7 2.
Fotó:  ma7

Termékeny volt a tavalyi év azoknak a washingtoni szenátoroknak és kongresszusi képviselőknek, akik a hadiipar részvényeibe fektették a pénzüket. A hadiipari vállalatok tőzsdei mutatói a felpörgött fegyvergyártásnak köszönhetően jókorát emelkedtek, a szenátorok pedig éltek a lehetőséggel. És az információkkal, hiszen ki más tudná jobban, mint ők, hogy mi lesz a következő haderőfejlesztési lépés, mely cégek kapják a legzsírosabb szerződéseket, írja Kövesdi Károly a Dől a lé a háborúból című elemzésében.

Háttér magyar7 2.
Fotó:  ma7

Állhatatosság, következetesség, elvhűség – Duray 80. A címben jelzett három erényt nevezte Duray Miklós legfőbb jellemzőjének Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke az immár két éve elhunyt felvidéki politikus komáromi emléktáblájának múlt heti megkoszorúzásakor. Az esemény több szempontból is szimbolikus jelentőségű, amely egyben a Duray-rendezvénysorozat kezdetét is jelenti, írja Somogyi Szilárd.

Téma magyar7 2.
Fotó:  ma7

1913-ban, önéletrajzában azt írja Ady Endre, hogy „36 éves leszek, agglegény, 9 év óta minden évben írok egy kötet verset… igazából otthonom, lakásom nincs is.” Két év múlva, 1915. március 27-én feleségül veszi Csinszkát és beköltözik első budapesti otthonába, de csak két év adatott meg számára… Ebbe a Veres Pálné utcai lakásba kalauzolja el olvasóinkat Zsebik Ildikó.

Múzsa magyar7 2.
Fotó:  ma7

Az amerikai függetlenségi háború magyar hőséről, Fabricy Kováts Mihályról ír a Leporolt históriákban Lacza Tihamér, majd Fülöp Antal jegyzete következik a magyar belpolitika válságjelenségeiről. Címe: Hazaárulás becsvágyból.

Köteles Ágostón Elhallgatott történelem című írásának első részét közöljük a Múltunk című rovatunkban. Alcíme: Haraszti János bódvavendégi honvéd és sokan mások a Don-kanyarban. „Egy háború akkor ér véget, amikor az utolsó katonát is eltemették, és a második világháború ebben az értelemben máig sem ért véget” – mondta Holló József nyugalmazott altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója a Munkaszolgálat a Don-kanyarban című dokumentumkötet bemutatóján, Budapesten. De mit keresett a 2. magyar hadsereg kétezer kilométerre a hazájától, a Don-kanyarban?

Múltunk magyar7 2.
Fotó:  ma7

A Csemadok a szlovákiai magyarság legnagyobb civil szervezeteként kulcsfontosságú szerepet tölt be a Lévai járás magyar közösségének életében is. A szervezet irányításában részt vevők tisztában vannak vele, hogy fiatalok bevonása nélkül a Csemadok hosszú távú fenntarthatósága veszélybe kerül, s hogy azok újító szelleme és energiája új életet lehelhet a szervezetbe. Kaszmán Zoltán: A célnak nem szabad változnia!

Tájaink magyar7 2.
Fotó:  ma7

Pozsony megye idei tervei közt szerepel egyebek mellett a néhai tölténygyár (Patrónka) területének komplex felújítására irányuló projekt elindítása is, amely új sportolási és kikapcsolódási lehetőségeket ígér a megye lakóinak. Dunajszky Éva mutatja be a tervezetet.

Idén harmincöt éves a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, és 30. évfordulója lesz a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Országos Találkozójának, a rozsnyói közoktatási konferenciának. A szervezet nemcsak a jubileumi ünnepségekre készül, hanem komoly, Kárpát-medence-szerte futó projektekben is részt vesz. Szomolai Andrea: A hatékony közoktatás záloga a fáklyavivő pedagógus

Joe Biden elnöki rendeletben tiltotta meg, hogy az amerikai acélipar meghatározó vállalata, a kassai vasgyárat is birtokló U.S. Steel a japán Nippon Steel tulajdonába kerüljön. A japán és az amerikai vállalat egyaránt bírósághoz fordult a rendelet hatályon kívül helyezését kérve. A kassai gyár dolgozói jelentős bónusztól eshetnek el, Rastislav Trnka megyeelnök pedig a foglalkoztatottság miatt aggódik. Fábián Gergely: Mégsem lesz japán a U.S. Steel?

Születésnapi bulival ünnepel a hetvenéves Érsek Rezső, aki a népzenén kívül szinte minden műfajban aktív, legyen szó klasszikus zenéről, a könnyűzene különféle ágairól, vagy éppen filmzenéről. Munkásságának jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy tavaly, első zenészként Pro Urbe díjat vehetett át Hájos Zoltán polgármestertől. A jubiláló muzsikust Lacza Gergely kereste fel.

Futni mentem a felvidéki Tóth lányokkal. A Herendi Gábor rendezte magyar film címének módosítása azt jelzi, hogy szerepelnek benne a Holocsy Katalin és Tóth Tibor Jászai Mari-díjas színművész házaspár leányai, Hanna és Róza. Velük beszélgetett a forgatásról, az élményekről Nagy-Miskó Ildikó.

Varga Norbert füleki néprajzkutató, a Kisebbségi Kulturális Alapnál elnyert ösztöndíjnak köszönhetően összegezte az egykori Abaúj megye területén fekvő Kanyapta-medence magyarlakta falvainak mondahagyományát. A terepkutatások nagy része 2008-ban valósult meg. A csaknem 600 szöveget tartalmazó folklóranyag szöveghű lejegyzése, az adattárakban fellelhető kéziratok áttekintése, valamint mindezen adatok alapján a Kanyapta-medence mondahagyományának elemzése viszont a közelmúltban valósult meg. Agócs Szvorák Emese: Jelenések és csodás gyógyulások a Kanyapta-medencében

Falufény – Kőhídgyarmat második világháborús története a címe Bokor Klára beszámolójának, amely egy könyvbemutatóról készült. A kötet szerzője Berecz Attila vallja, jó emberek szívéből született meg a könyv, a Falufény cím is erre utal. Nyolc évig gyűjtötte az adatokat, amelyekből két kötetre való is összegyűlt. Most az első kötet jelent meg, amely a visszacsatolástól 1944. december 27-ig ismerteti Kőhídgyarmat és a szemközti Kicsind történetét, amellyel a harcok során szorosan összefonódott. 

Lépésről lépésre Lévárton, az apró, ám takaros magyar faluban új templomajtót avattak. Az az alacsony költségvetés ellenére is igyekeznek mindig megtalálni a módját annak, hogyan építsék, szépítsék a falut és annak tulajdonát, írja Virsinszky Tamás.

Mit várhat a tudomány világa Trump második elnökségétől? Az USA meghatározó hatalom a tudományos világban is. Az amerikai vállalkozói szellem, az innováció, az elérhető pénzügyi források és persze az agyelszívás messze lekörözi a világ többi részét, írja Domonkos Andor kutatóorvos.

Kávézó magyar7 2.
Fotó:  ma7

„Terra Australis Incognita” – az ismeretlen déli földrész… Ausztráliát, az „ötödik kontinenst” máig némi misztikum lengi körül, leginkább távolsága okán. Pedig a tömegturizmus kibontakozásának évtizedeiben már a Dél Keresztje alatti földrész sem elérhetetlen úti cél. Útra keltünk hát mi is, elsősorban azért, hogy meglátogassuk a több hullámban diaszpórába szakadt magyarságot, de persze nem feledkeztünk meg a természeti kincsek felkereséséről sem. A Hazajáróban erről olvashatnak.

Hazajáró magyar7 2.
Fotó:  ma7

Az ünnepek, lakomák után itt az idő, hogy megerősítsük szervezetünket és a keserű gyógyszerek helyett finomságokkal gyógyítsuk magunkat. Különböző vidékekről és országokból hoztam házi praktikákat, amikkel azonnal vitaminokat vihetünk be a szervezetbe és gyógyulhatunk! Szarka Zsófi: Gyógyító konyhai praktikák és a skandináv minestrone.

Ízlelő magyar7 2.
Fotó:  ma7

Vas Gyula tesztelte a Škoda Superb 2.0 TDI 147 kW Laurin&Klement autót, amely a mindenkori cseh elnök autója is egyben.

Teszten magyar7 2.
Fotó:  ma7

Eredményesebb tavaszra készül a DAC, amely elkezdte a felkészülést a Niké Liga tavaszi idényére. Fő célja a nemzetközi kupát érő helyezés megszerzése. A törökországi edzőtábor előtt hazai környezetben indult az alapozás, olvashatjuk Rajkovics Péter beszámolójában.

Szurkoló magyar7 2.
Fotó:  ma7

Az év magyar sportolóinak a gálaműsoráról tudósít lapunkban Mátis Rudolf.

A MAGYAR7 idei második számának hétlapján Petőfi Sándor vecseklői szobra és emléktáblája látható.

Közéleti hetilapunkban természetesen megtalálják a keresztrejtvényt és a részletes műsort is. Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.