Fabova-hegység – a Rima völgyéből Kishont koronájára - VIDEÓVAL
Sok víz lefolyt a Rimán, míg a kalocsai érsek Árpád-kori uradalmából, Rima vármegyéből előbb Kishont, majd 1802-ben Gömör-Kishont vármegye, végül Trianon után „okres Rimavská Sobota” lett. S lett aztán a gömöriek szavajárása, hogy „a magyar ’Miatyánk’ Rimaszombatnál végződik, azon felül már tótul imádkoznak.” 2023 tavaszán gondoltuk úgy, hogy a Rima forrásvidékén, a Murányi-fennsík és a Vepor között emelkedő, változatos formakincsű Fabova-hegységben, ha a föld alól is, de felkutatjuk nemcsak a természeti értékeket, hanem az épített örökségeket, no és a tájban ma is élő, semmihez sem hasonlatos sajátos gömöri szellemiséget.
Rimaszombat fölött, ahol a Rima-medencéjébe simulnak a Gömör-Szepesi-érchegység nyúlványai, az Árpád-kori Zeherjén, mintha már az utunk elején kedvünket akarná szegni, máris egy szomorú jelkép fogadott bennünket. A 15. századi gótikus templom nem bírta tovább az elhagyatottságot, 2003-ban magába roskadt, összedőlt a tornya. Zeherjén a fő bajok a második világháború után kezdődtek, amikor a kis gömöri falu református magyarságának nagy részét kitelepítették, helyükbe szlovákokat telepítettek.
Sok bajban, de örömben is volt részük az Ajnácskői váruradalomhoz tartozó Pokorágyoknak is. A korabeli beszámolók szerint, amikor 1939. március 14-én a magyar honvédek az itt élők határtalan lelkesedése mellett bevonultak a határkiigazítás során visszacsatolt Rimaszombat környéki felszabadult községekbe, a színmagyar református Alsópokorágyon lovasbandérium fogadta őket.
A szomszédos Felsőpokorágy már arról nevezetes, hogy itt ringott a bölcsője az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik kiemelkedő tábornokának, Kmety Györgynek, akit élete végén a török hadsereg tábornokaként, Iszmail pasaként temettek el Londonban.
Itt találkoztunk Gömörország kiváló geográfusával, Gaál Lajossal, akivel a szaknyelven Pokorágyi Formációnak nevezett látványos vulkáni természeti képződményekhez indultunk. A nevezetes Kőjankó aljában több mesterséges barlang is nyílik, amelyek kőfejtés következtében keletkeztek, ugyanis a 19. és a 20. század fordulóján Rimaszombat nagy építkezésekbe kezdett, ahova innen hordták a jól fejthető tufát.
Maga a Kőjankó egy körülbelül 4 méter magas, emberformájú kőbálvány. A sziklaszirtről kiválóan látszanak a Rima-medence fölé emelkedő Cseres-hegység vulkanikus vonulatai, de odalent megcsillannak a Kőjankó lábainál suvadással kialakult pokorágyi tavacskák is.
Itt a Kőjankónál búcsúztunk el Gaál Lajostól, majd észak felé, Felső-Gömörbe emelkedve a Rima menti dombok között egyre távolodtunk a nyelvhatártól. Gömörlipócról visszaereszkedtünk a Rima völgyébe, hogy a hegyek kincsei, a nemesfém ércek kiaknázása nyomán kialakult bányavárosokat is meglátogassuk.
Itt volt mindjárt Nyusta, amelynek környékén a kalocsai érsekség már a 12. században gazdag aranybányákkal rendelkezett. A bányászat és az érc feldolgozása évszázadokon át meghatározta a település életét. Az 1881-ben megalapított Rima–Murány–Salgótarján Vasmű Rt. a korabeli Magyar Királyság legnagyobb vasipari konszernje volt.
Tiszolc szintén a kalocsai érsekség bányászfalujaként keletkezett a 13. században. A török idők után magára talált és 1596-ban már vásártartási jogú város lett. Rákóczi idején nagyolvasztójában gyártották a szabadságharc ágyúgolyóit, de később is, egészen az 1840-es évekig szállították innen a vasat az egész Magyar Királyság területére. A városháza méretei is jelzik Tiszolc egykori jelentőségét. A város környékén a Rima felső mellékágai mélyen bevágódtak, érdekes sziklaalakzatokat faragva a karsztplatóba. Ilyenek a városka feletti Vár-hegy mészkőormai is.
Az egyik ilyen ormon építették fel Tiszolc várát a 13. században egy korábbi földvár helyén. A vár a kalocsai érsekség után a Szécsieké lett, majd a 15. században Giskra csapatai foglalták el, akiktől Mátyás király vette vissza. Mivel későbbi ura, Basó Mátyás rablóvárnak használta, Bebek Ferenc nemesi serege 1548-ban bevette.
A 16. században már a török ostromolta, innen való a legendája is: „Hasszán bég hiába ostromolta kétezer törökkel, Darázs Balázs hadnagy alig száz fős serege hősiesen védekezett. Olyannyira, hogy mire a túlerő győzött, a törökök fele elhullott, míg a védők közül csak a várkapitány és három katonája maradt életben. Hasszan bég tiszteletből szabadon engedte őket, cserébe Darázs Balázs elárult a bégnek egy titkot: három nap múlva, holdtölte idején menjen a patak partján felfelé háromezer lépést. Ott talál egy forrást, mely háromszor fog előtörni a hegyből. Az első alkalommal a szemét kell megmosnia, hogy minden bölcsességet meglásson, másodszor a lábát, hogy legyőzhetetlen legyen, harmadszor innia kell, hogy elnyerje az örök életet. Úgy is történt, ahogy a várkapitány mondta, de amikor a bég inni akart a forrásból, egy darázs megcsípte a nyelvét, így az örök életben nem részesülhetett.” A vár végül a kuruc szabadságharc áldozata lett, miután a császáriak lerombolták.
Bár a vár története szomorú véget ért, de a mi kalandjaink itt még nem értek véget: még feljebb emelkedtünk a Rima forrásvidékén, egészen a Rabló-hágóig. A vulkanikus Vepor és a Murányi-karszt eltérő felépítésű hegytömegeinek találkozása igen szépre sikerült. A hágó fölötti dombtetőn egy kilátóként és kiállító térként is működő fa harangtoronyban ismerkedhetünk meg a környék természeti és néprajzi értékeivel, és a környék hírhedt betyárja, Jakub Súrovec életével.
Itt láthatóan minden a betyárról szól, még a tanösvényt is róla nevezték el. Be is ereszkedtünk a tanösvényen az Ördög-völgy természetvédelmi területére. A bejáratánál nyíló vadregényes szűkületben láncok és létrák segítik az átkelést. A legenda szerint a betyárvezér egyszer a szurdokon keresztül menekült el üldözői elől, onnan kapta a szűkület a nevét.
Az Aranyosmaróttól a Sztolicáig tartó hosszú távú turistaösvényen, az Ércúton emelkedtünk tovább a Rima forrása felé. A Fabova holát már a 19. századi források is ezen a néven említik. A Révai lexikonban például azt olvashatjuk, hogy: „a Fabova hegység tömeges, de mély völgyektől szeldelt hegység, melynek belsejében csak kevés emberi lakás van. Nagyobbára erdőségek borítják, de a magasabb tetőkön és gerinceken havasi legelők is találkoznak.”
Az itteni hegyeket az író Jókai Mór is megemlítette útleírásában: „Magyarországon vagyunk. Egyikében az ország azon részeinek, miket még senkinek sem jutott eszébe megnépesíteni. Tíz mérföldnyi távolban nem találni egy falut; az egész hegyláncolaton nem visz keresztül egy járható út; maguk a gyalogösvények is rendesen elvesznek a hegyek kanyarodásai közt.”
A Fabova meredek oldalában érkeztünk meg a Rima szülőhelyére. A forrás 1220 méteren buggyan ki a hegy gyomrából, hogy sziklákat áttörve, szűk völgyeket alkotva zuhogjon alá, hogy aztán lenyugodva felfűzze a gömöri falvakat, s 90 kilométeres kanyargós útja végén a Sajóba torkolljon. Ma már egyre kevesebb magyar szóval találkozni és forrásánál is csak szlovák nyelvű táblát találtunk. De mit törődnek az emberi kicsinységből származó mindennapi gondokkal a jó öreg hegyek? Nyugodtan pipálgatnak és szenvtelenül nézik a mindig kíváncsi, mindig magasabbra vágyó turistát, ahogy szenvedi fel magát a lejtőin. Így értünk fel az egykori Gömör és Zólyom vármegyék határán emelkedő, 1439 méter magas hegytetőre, a Fabova holára. Hiába a széltörések, erről a hegycsúcsról nem kaptunk kilátást. Megelégedtünk a csúcskönyvvel és
Gaál Lajos Gömörországról kifejtett szerelmes gondolataival, ami útra indított minket, s amit magunkkal cipeltünk délről ide fel, a Rima forrásához.
Megjelent a Magyar7 2026/28.számában.
