Európa kulturális fővárosa 2025-ben Chemnitz – KÉPEKKEL
A korábban születettek más néven ismerték a Németország keleti felében fekvő várost. Amikor a ’70-es években először jártam itt, még Karl-Marx-Stadt volt a neve, és csak 1990-ben, egy népszavazás után nyerte vissza eredeti nevét. Igaz, ekkor a Német Demokratikus Köztársaság sem létezett már, az 1989-es fordulat után egyesült a két Németország.
Chemnitz nem hagyományos turisztikai célpont, itt nem kell félni a tömegturizmus negatív hatásaitól. Külföldi turistákat nem nagyon látni a városban, de azért látnivaló akad bőven. Tartottam attól, hogy a főként iparáról ismert városra a szocializmus időszaka nagyon rányomta bélyegét, ám kellemesen meglepődtem. Persze a panelházas lakótelepek megmaradtak, de sokkal színesebbek, mint korábban voltak. Meglepően sok a zöld terület, számos park van a város központjához közel. A nagy ipari létesítmények zöme ma már nem működik, egy részük átalakult technikai múzeummá vagy művészeti galériává.
Chemnitz Németország keleti részén, az Érchegység (Krušné Hory) lábánál fekvő, 250 ezer lakosú város. Szászország harmadik legnagyobb városa Pozsonyból autóval alig több mint 500, Berlintől 285, Prágától 160 km. Lipcsétől és Drezdától 80 km-re van, ahonnan 30 percenként vonatok is indulnak a városba.
A 12. században alapított város a 18. században fontos textilipari központ, ekkor kapta a „szászországi Manchester” becenevet, hiszen textilgyárai Európa legnagyobb ilyen jellegű létesítményei közé tartoztak. A 19. században gyors iparosodás következett, különösen a gépgyártásban, emiatt is bombázták sűrűn a második világháború alatt, amikor a város épületeinek 80 százaléka megsemmisült.
A háború után Kelet-Németország része lett és a szocialista kormányzat alatt gyorsan újjáépült. 1953-ban a várost átnevezték Karl-Marx-Stadtra, tisztelegve a filozófus előtt. Tény azonban, hogy Marxnak semmilyen kötődése nem volt a városhoz, soha nem is járt itt. Az NDK időszakában egy modern, gyorsan fejlődő szocialista mintaváros volt.
A német újraegyesítés után, 1990-ben a város visszakapta eredeti nevét. A lakosság 75 százaléka voksolt az eredeti név visszaállítása mellett. A itt lakók száma azonban fokozatosan csökkent, az elmúlt pár évtizedben sokan elköltöztek a gazdagabb, nyugati országrészekbe, ahol jobban fizető munkát találtak. Amint azt kísérőnk elmondta, az átlagéletkort tekintve Chemnitz Németország egyik legöregebb városa. Az utóbbi években véres zavargások is voltak a városban, amely az AfD párt egyik bástyája. Szerencsére az állandó politikai torzsalkodásnak semmi nyomát nem észleltük.
Chemnitz látnivalói a szocialista emlékek, az indusztriális helyszínek és a művészeti intézmények köré csoportosulnak. Ezek a nevezetességek érdekes kombinációt alkotnak, és földrajzilag is közel helyezkednek el egymáshoz, így könnyedén elérhetők. Az első látványosságért, amelyet senki sem hagy ki, nem kellett messze mennünk.
A város kihagyhatatlan látványossága, legikonikusabb emlékműve, a világ második legnagyobb fejszobra. Talán a szocialista időszak egyik legismertebb szimbóluma volt, amit a berlini fal leomlása után sem tüntettek el a városból. Ott díszeleg a kongresszusi központtal szembeni téren. A helyiek Nischl-nek, vagyis koponyának becézik és általában a hatalmas tér gördeszkásai által bemutatott trükkök hátterét adja ma.
A háborús bombázások miatt kevés a régi épület a városban, de a főtéren két városháza is van. Az új városháza túlélte a második világháborús bombázást, amely látogatható is, sőt a tornyába is fel lehet menni. Fentről szép kilátás nyílik a belvárosra. A toronyóra harangjátéka minden nap 11.00, 16.00 és 19.00 órakor szólal meg, miközben elindulnak a lassan mozgó bronzfigurák.
A kongresszusi központ, a Stadthalle a háború után újjáépített város fontos rendezvényhelyszíne lett, ahol kiállításokat, vásárokat, koncerteket tartanak.
Az 1974-ben megnyílt épület modern stílusával a város egyik jelképe lett. Egybeépült vele egy 400 szobás szálloda is, amely a ’70-es években nagyon modern volt és magasságával ma is fontos orientációs pont a belvárosban. Az épület külső homlokzata formázott kövekből áll, belül találjuk a hatalmas színes festményt, amelynek a címe: A tudomány liberalizációja a szocialista forradalmon keresztül. A színpad mögött elrejtve egy orgona található, ami ritkaság a nem vallási épületekben. A Stadthalle Parkban, az épület előtt,számos szobor látható, egy részük a szocialista időkből maradt itt. Egyiken az olvasható, hogy „az embernek két szeme van, a pártnak ezer”.
Szászország ipari központjában évszázadokon keresztül hatalmas gyárak voltak, amelyek fokozatosan elvesztették funkciójukat. Az iparágak változásával sok történelmi épület kelt új életre, új funkcióval.
Az egyik volt ipari létesítményben található az Industriemuseum, vagyis az Ipari Múzeum, amely betekintést ad a régió gazdag ipari örökségébe. A múzeum azokat a technológiákat és ipari folyamatokat mutatja be, amelyek meghatározták a régió gazdasági fejlődését. Az épületben annak idején textilipari gépeket és autóalkatrészeket gyártottak.
Több múzeum és képtár is van a városban. Az egyik legérdekesebb a Gunzenhauser Múzeum, amely egy különleges épületben található. Eredetileg takarékpénztárként működött, de 2007-ben múzeummá alakították, amikor egy német galériatulajdonos, dr. Alfred Gunzenhauser a múzeumnak adományozta tetemes, 2400 darabos gyűjteményét. A múzeumban van a világ egyik legnagyobb Otto Dix gyűjteménye, de van itt Andy Warhol- és David Hockney-mű is.
Fontos mérföldkő lesz a város életében, hogy a szlovéniai Nova Gorica mellett Chemnitz lesz 2025-ben Európa egyik kulturális fővárosa. Az előkészületek ottjártunk alkalmával már javában folytak, az egész régió készül a tervezett rendezvénysorozatra. A városvezetés 60 millió eurót fektet be az infrastruktúra fejlesztésébe.
A teljes programot fokozatosan mutatják be és természetesen elérhető lesz a világhálón is. A város nagy múzeumai új kiállításokkal készülnek, például elhozzák Edvard Munch norvég festő munkáit is. Lesz opera világpremier és rengeteg kortárs kulturális és sportfesztivál is. Az egész régió, a kisebb települések is kiveszik részüket a szervezésből.
Az egyik fő projekt az egyedülállónak számitó PURPLE PATH művészeti és szoborösvény, amely a város környékén található 38 kisebb városon, illetve falun át vezet és harminc kortárs alkotást mutatnak majd be a nyilvános tereken. Pár alkotás már idén a helyére került, például Tony Cragg angol születésű, de évtizedek óta Németországban élő világhírű szobrászművész Stack nevű szobra.
A szocializmus maradványának számító, nálunk is jól ismert laktótelepi panelgarázsok is szerepet kapnak majd. A #3000 Garages projekt részeként a városszerte elhelyezkedő garázsokat használják fel művészeti és közösségi térként. Művészi alkotások és alkotóműhelyek kerülnek oda, ahol egykor Trabantok és Wartburgok álltak... Érdekes kezdeményezés, amelynek a sikerét majd a látogatók döntik el 2025-ben.
Megjelent a MAGYAR7 49. számában.
