2025. október 24., 17:17

Értő figyelem és nyitott párbeszéd

A felvidéki közélet meghatározó női képviselői találkoztak Nagy Zsuzsanna asszonnyal, Magyarország köztársasági elnöke, dr. Sulyok Tamás feleségével Dunaszerdahelyen. A barátságos hangulatú munkaebéden a felvidéki közösségek helyzete, az oktatási és szociális kihívások, valamint a nők társadalmi szerepe állt a középpontban.

nagy zsuzsanna
Nagy Zsuzsanna: A felvidéki magyarság sorsa jó kezekben van
Fotó: Csáky Mátyás

A találkozón részt vettek a Femine Fortis – Erős Nők Polgári Társulás vezetői, a Magyar Szövetség párt női politikusai, a Csemadok országos elnöke, Kiss Beáta, felvidéki kultúraszervezők, a Carissimi Alap képviselői, valamint Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja .

A felvidéki hölgyeket személyesen üdvözölte a köztársasági elnök is.

Az értő figyelem ereje

Zsuzsanna asszony mentálhigiénés szakemberként különös empátiával hallgatta a felvidéki magyar közösségek beszámolóit. Beszélt az általa fontosnak tartott “A segítők segítése” programról, melynek lényege, hogy azok is segítő kezet, támogatást kapjanak, akik másokon segítenek.

A sérült, beteg gyerekekért, valamint az idősekért főleg az anyák, a nők mindent megtesznek – de nekik szinte senki nem segít. A saját mentális egészségükkel nincs idejük törődni, és más sem törődik velük. Ha a gondozó kimerül, az egész család szenved

– fogalmazott Zsuzsanna asszony.

A következő évtizedben az idősödő társadalom hoz majd új kihívásokat.  Körülbelül tíz év múlva rengeteg idős ember lesz az Európai Unióban, és ekkor válik élessé a kérdés: hogyan gondoskodunk azokról, akik őket, valamint a beteg vagy sérült gyerekeket szeretik és gondozzák. Nagy Zsuzsanna szerint a mentális egészség és az önismeret a társadalmi felelősségvállalás alapja.

Minden korcsoportnak, generációnak megvannak a maga kihívásai. Minden embernél fontosnak tartom az önismeretet. Ehhez többet kellene csendben lenni, önmagunkkal találkozni

– fogalmazott Zsuzsanna asszony, aki őszinte örömét fejezte ki, hogy találkozhatott a felvidéki nőkkel, inspirálónak tartotta a közös eszmecserét.

– Nagyon jó volt átélni körükben a dinamizmust, a pezsgést, a közéleti ügyek iránti elhivatottságot – értékelte a találkozót. Köszönetet mondott, amiért a beszélgetés során sikerült még jobban megismernie a Felvidéken élők mindennapjainak örömeit és nehézségeit is. Zsuzsanna asszony hozzátette: amíg a magyar fiatalokra és családokra ilyen elkötelezett, tenni akaró hölgyek is vigyáznak, minden okunk megvan a bizakodásra, a felvidéki magyarság sorsa jó kezekben van.

nagy zsuzsanna
Zsuzsanna asszony a felvidéki szervezetek női vezetőivel
Fotó:  Csáky Mátyás
A női közösségek összefogása

A találkozó résztvevői őszintén osztották meg tapasztalataikat a felvidéki magyar közösségek életéről. Szó esett a családokat érintő mindennapi problémákról, a magyar nyelven dolgozó szakemberek – családjogászok, logopédusok, fejlesztőpedagógusok, gyermekpszichiáterek – hiányáról, és azokról a területekről is, ahol az összefogás különösen szükséges.

Neszméri Tünde, a Femine Fortis elnöke szerint a találkozó egyik legfontosabb üzenete az identitás és önazonosság keresése volt.

– Nagyon nehéz meghatározni, hová tartozunk, kik vagyunk – különösen akkor, ha valaki nem kapott ehhez erős családi alapokat. De ha megvan bennünk a vágy, hogy megőrizzük a nagyszüleink nyelvét, kultúráját és szokásvilágát, akkor megtaláljuk hozzá az utat. Zsuzsanna asszony is erre buzdított bennünket, hogy fogjunk össze, és teremtsünk párbeszédet a civil szervezetek és a politikum között. Neszméri Tünde kiemelte, hogy a felvidéki nők számára az egység nem elvont fogalom, hanem napi munka és felelősség.

– A Magyar Szövetség politikai sikere nemcsak cél, hanem eszköz is ahhoz, hogy megmaradjanak a magyar iskoláink, hogy a településeink fejlődhessenek, és hogy a magyar közösségnek stabil önkormányzati képviselete legyen.

Fiatalokat és nőket a közéletbe

A Magyar Szövetség elnökségi tagja, Pálinkás Évi a női szerepek erősítését hangsúlyozta a közéletben, ahová nehéz új arcokat, fiatalokat bevonni . Továbbá hangsúlyozta, hogy ha sikerül közös erővel eredményeket elérni, az újra megváltoztatja a közélet megítélését – és ez új lendületet adhat mindannyiunknak. Pálinkás Évi szerint a mostani találkozó barátságos, nyitott légköre is azt mutatta, hogy a párbeszéd és a kölcsönös meghallgatás a közösségépítés legjobb útja.

– Zsuzsanna asszony nagyon nyitott és érdeklődő volt, mindenkit meghallgatott. Érezhető volt, hogy valóban meg akar bennünket érteni – tette hozzá.

A találkozó megerősítette, hogy a felvidéki női közösségek ereje nemcsak helyi szinten, hanem nemzetstratégiai szinten is jelentőséggel bír – hiszen a család, a közösség és a kultúra megőrzése minden nemzet jövőjének záloga.

Megjelent a Magyar7 2025/42. számában.

Megosztás
Címkék